orbán viktor
Elindultunk lefelé és ennek még sosem örültünk ennyire – Itt a nagy infláció-körkép!
Kétkedve fogadták a baloldaliak, amikor Orbán Viktor szokásos, év végi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a kormány céljai között szerepelt, hogy 2023. decemberére egyszámjegyűvé szeretné tenni a kormány az inflációt. Úgy tűnik nem kellett sokáig várni, hogy a csökkentés megkezdődjön, ugyanis már februárban alacsonyabbak voltak a számok, az infláció letörésébe pedig a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – mint független szerv – is beszállt. Mindezek eredményeképpen az élelmiszer kereskedelemben egy verseny alakult ki a vevők kegyeiért, különböző akciókkal és tartós árcsökkentésekkel igyekeznek magukhoz édesgetni a vásárlókat a kereskedők. Többen azt mondják, hogy a beszállítókkal való megegyezés eredménye, hogy lejjebb vitték az árakat, de van, aki szerint a GVH vizsgálódása önmagában elindított egy árcsökkentést. A PestiSrácok.hu-nak korábban nyilatkozó szakértő szerint viszont a magas árak részben azért voltak, mert a kereskedők túlárazták a termékeket.Lánczi András: Amikor a progresszívek megölték Istent, a dekadencia lett az irány
Lánczi András filozófussal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új budapesti programintézményének, a Politikai Filozófia Európai Centrumának vezetőjével beszélgetett az Index. Lánczi szerint nem pusztán az a kérdés, hogy a politikai filozófiát hogyan lehet használni, hanem hogy ez kit milyen mélységben segít az életében egy döntési helyzet előtt, illetve miként tud eligazítani a közös emberi életben. Azt el kellene már fogadni, hogy Churchillek ritkán születnek, a magyar miniszterelnök pedig mélyen érti a politikai filozófia kérdéseit és válaszait. Ha nem lenne politikus, akkor is biztosan lenne filozófia az életében – mondta az Indexnek Lánczi András. A filozófussal most a politikai filozófiáról beszélgettünk, amelynek inkább az a kérdése, hogyan lehet nem a politikát, hanem a filozófiát szolgálni, mert a modern politikának inkább ideológiára van szüksége, semmint filozófiára.Orbán Viktor Törökországból: Magyarország segít a bajban (Videó)
Orbán Viktor közösségi oldalán megosztott videobejegyzésében számolt be arról, hogy milyen segítséget nyújtott hazánk Törökországnak a februári földrengéseket követően. A kormányfő a videóban egyúttal arról is ígéretet tett a török államfőnek, hogy Magyarország az újjáépítési munkálatokban is segítséget nyújt majd.Szíriai keresztény vezetőkkel tárgyalt Orbán Viktor – Magyarország további segítségnyújtást tervez
Orbán Viktor miniszterelnök a szíriai keresztény egyházak vezetőit fogadta a Karmelita kolostorban pénteken – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.Az Associated Press kormányellenes forradalmi hangulatról és EU-ellenes Orbán-beszédről írt cikket
Az AP hírügynökség arról ír, hogy diákok és kormányellenes tüntetők ezrei vonultak fel szerdán Budapesten, oktatási reformokat és a politikai kultúra megváltoztatását követelve. Szerintük a tiltakozást szervező pedagógus-szakszervezetek és diákszervezetek hónapok óta nyomást gyakorolnak a magyar kormányra, hogy biztosítson fizetésemelést és jobb munkakörülményeket a pedagógusok számára, emellett a tanárok sztrájkjogát korlátozó jogszabályok visszavonását is követelik. Érdekes.Magyar–üzbég csúcstalálkozó – A veszélyes időkben is sikerült továbbfejleszteni kapcsolatainkat
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délelőtt megbeszélést folytatott Savkat Mirzijojev üzbég államfővel Ankarában, ahol a nap folyamán rendezik meg a Türk Államok Szervezetének rendkívüli csúcstalálkozóját – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.Vágó István furcsa dolgokat írogat – Most épp „lebuktatta” Orbán Viktort
„Ilyet még nem láttam. Orbán a valóságban 20-30 ember előtt beszél, míg virtuálisan, a tőle néhány lépésnyire (!) álló színpadra kivetítve 2-300 ember előtt. Nem mondom, kreatív megoldás. De mire?” – írta Facebook-bejegyzésében Vágó István.Így ünnepelt Magyarország Kiskőrösön (PS-videó!)
Az idei évben rendhagyó módon Orbán Viktor miniszterelnök nem Budapesten, hanem Kiskőrösön ünnepelte március 15-t. A hideg időjárás ellenére is a több ezres tömegbe az ország minden tájáról érkeztek emberek, még Erdélyből is voltak ünneplők. Stábunk is részt vett a megemlékezésen, ahol lehetőségünk adódott Salacz László országgyűlési képviselővel is interjút készíteni. Portálunknak elmondta, hogy “Rengeteg párhuzamot lehet felfedezni a két időszak között (1848 és 2023), hiszen mit kívántak a magyarok 1848/49-ben? Békét, szabadságot és függetlenséget. Jelen pillanatban is ezt kívánja a magyar nemzet, azt hogy a katonáinkat ne vigyék idegen földre, idegen hatalmak ne kényszerítsék be Magyarországot egy idegen háborúba, és a magyar katonák csak a magyar honvédelmet szolgálják.”Nagy Feró: Az EU megpróbálja megmondani, hogy hogyan legyek szabad! – Mi kérdezünk! (videó)
Egészen máshogy zajlottak a március 15-ék a szocializmusban. A 70-es években például el kellett rejteni a kokárdát, ha az ember kirakta, akkor pedig olyan helyen kellett lennie, ahol nem látta meg a rendőr, mert levetette. Sőt, ha az ember sokat kekeckedett, akkor még a gumibottal is kaphatott egyet-kettőt. Erről Nagy Feró mesélt a PS-nek a Mi kérdezünk március 15-i különkiadásban. Feró mesélt nekünk arról a március 15-i koncertjükről, aminek a rendőrök vetettek véget a 80-as évek elején, de arról is beszélgettünk, hogy miért panaszkodik a baloldali fiatalság elnyomásról, miközben tulajdonképpen fogalmuk sincsen, hogy mi az. Feró kifejtette, annak idején nagyon élt bennük még a szabadság utáni vágy, ami annak idején a Nyugatban öltött testet számukra, de szerinte becsaptak minket, mert ma az a helyzet, hogy megpróbálják megmondani Brüsszelből, hogy az ember hogyan legyen szabad.Ajánljuk még

















