orbán viktor
Hazánk megbüntetéséért lobbizó EP-képviselő vádolja a kormányt az uniós források elvesztésének lehetősége miatt
Kizárólag az Orbán-kormány lesz a felelős azért, ha Magyarország egyetlen eurócent uniós forrást is elveszít – jelentette ki Ujhelyi István, az MSZP-Párbeszéd EP-képviselője Facebook-oldalán keresztül közvetített online sajtótájékoztatóján. Minderről pironkodás nélkül beszélt az a szoci politikus, aki hazánk megbüntetésének, szankcionálásának az egyik élharcosa az Európai Unióban. Mint ismert, Navracsics Tibor, az uniós források felhasználásért felelős miniszter hetek óta tárgyal az Európai Bizottság tagjaival, közelíti az álláspontokat, és amikor már karnyújtásnyi közelségbe kerülnénk a megállapodáshoz, ezzel a források lehívásának lehetőségéhez, a baloldal és az őket segítő háttérszervezetek rendre bedobnak valamit, amin csámcsoghatnak Brüsszelben, lassítva, nehezítve ezzel a bizottsággal való megegyezést.Orbán Viktor: A terv készen áll!
Orbán Viktor közösségi oldalán osztotta meg azt a tíz célkitűzést, amelyekkel Magyarország megóvható a globális recesszió hatásaitól. A miniszterelnök által kitűzött feladatok között kiemelt szerepet kapott a családvédelem és a haderő fejlesztése is.Akik most fasisztáznak, pár hónapja lepacsiztak a fasisztákkal - Márki-Zay, Dobrev, Fekete-Győr és a többiek (videók!)
Most. hogy Orbán Viktor tusványosi beszédének egy részlete hatalmas felhorgadást keltett a balliberális oldalon, érdemes visszaidézni, mit mondott a balliberális oldal kapitánya a választási kampányban: konkrétan azt, hogy ők egy szivárványkoalíció, amelyben a kommunisták és a fasiszták együtt menetelnek a hatalom felé. Ez Márki-Zay Péter összellenzéki - antirasszista stb - miniszterelnök-jelölt szövege volt. Akkor felhorgatás nem volt. De még amiatt sincs felhorgatás, hogy most valami momentumos nyilvánosan jól lecigányozta Orbán Vikort. Pedig Cseh Katalinnak, Donáth Annának, a párt EP-képviselőinek jelenteniük kellne - ha már ilyen finnyásak és ilyen érzékenyek. Dobrev Klára persze lépett - persze a "zorbán" miatt.Ki az antiszemita valójában? – Így esett folt a Mazsihisz becsületén
A hazaszerető, tisztán látó emberek szemében régóta közismert, hogy a Mazsihisz vezetősége elfogult; rendre mindent megtesz a patrióta, jobboldali kormányok, pártok és közösségek befeketítéséért. Becsületében, jóhiszeműségében sértegeti a zsidó és nem zsidó magyar társadalom józan nagy többségét, kirekesztőnek, antiszemitának, gyűlölködőnek, rasszistának bélyegezve meg bennünket, miközben harminc éve képtelen elszámolni saját dolgaival, a zsidó közösség megdézsmált vagyonával, a lefölözött kártalanítások ügyével, a rendszerváltás előtti időkben tanúsított kollaborációval és képtelen elhatárolódni a kommunista karhatalomból átmentett egykori tisztviselőitől. Ugyanakkor a Mazsihisz vezetősége mérhetetlenül képmutató is: ha érdeke úgy kívánja (mint most, Orbán Viktor hamisan értelmezett tusnádi beszéde után), ország-világ előtt antiszemitát kiált. Ám, ha a posztkommunista barátok és elvtársak boldogulásáról van szó, nincs az a tőrőlmetszett náci gyűlölködés, amiért képes volna egyáltalán szót emelni. Lássuk csak!Szánthó Miklós: A baloldal antiszemitizmus elleni küzdelme pusztán politikai fegyver
Orbán Viktor Európában valóban szokatlan őszinteséggel beszélt arról, hogyan mossa össze éppen a neomarxista, magát progresszívnek hirdető oldal a multietnikus és multikulturális jelleget – nyilatkozta a Mandinernek az Alapjogokért Központ főigazgatója a kormányfő nagy vihart kavart tusványosi beszéde kapcsán. Kitért arra is: a háború Magyarország számára rossz; aki azt agresszorként kirobbantotta, ártott hazánknak, de erre nem az a válasz, hogy mi rövidtávon tüdőn lőjük magunkat.Orbán Viktor szerint egy dolog biztos csak
Bonyolult idők jönnek, de egy biztos: Magyarországon a rezsicsökkentés marad! – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.„Robbantani” akar Orbán lemondott tanácsadója, a liberális médiában hirdette meg a „történet végét”
Hol máshol, mint az RTL Klubon beszélt arról Hegedüs Zsuzsa, aki kedden nyílt levélben jelentette be lemondását miniszterelnöki megbízotti posztjáról, hogy „robbantani szeretne” távozását követően. A szociológus kedden azt állította, hogy Orbán Viktor tusványosi beszéde volt számára a „vörös vonal”, azonban már aznap a liberális médiának nyilatkozott arról, hogy el fog indítani egy olyan civil kezdeményezést, „amellyel ennek a történetnek véget lehet vetni”.Igazságtevő hőst fabrikál a baloldal Orbán tanácsadójából
A teljes magyar közélet három napja Orbán Viktor tusnádfürdői kijelentései körül forog, úgyhogy tematizálásban óriásit megy most a miniszterelnök, miközben a baloldal megint nem csinál mást, mint forog a saját dagonyájában. Hegedüs Zsuzsát elvesztette a kormányzat, ám ezzel párhuzamosan nyertünk egy rendkívüli sztorit.Egy csipetnyi Európa Bezzegromániából: a magyargyűlölő román milliárdos meg akarja verni Orbán Viktort
A magyarok és Erdély elleni kirohanásairól ismert román milliárdos, Gigi Becali nem hazudtolta meg magát: ismét a magyarok elleni gyűlöletről, Orbán Viktor erdélyi szerepvállalásáról mondta el kirekesztő véleményét egy sajtótájékoztatón – szúrta ki a Blikk. A magyargyűlölő román útszéli stílusban szállt bele a magyarokba, elmondva, hogy minden pénzét abba fekteti majd, hogy meg ne erősödjön a Sepsiszentgyörgy vagy akár a Csíkszereda focicsapata, de ez még semmi: legszívesebben jól fejbe verné Orbán Viktort a román véglény.Ajánljuk még
















