Pesti Srácok

Ki az antiszemita valójában? – Így esett folt a Mazsihisz becsületén

Ki az antiszemita valójában? – Így esett folt a Mazsihisz becsületén

A hazaszerető, tisztán látó emberek szemében régóta közismert, hogy a Mazsihisz vezetősége elfogult; rendre mindent megtesz a patrióta, jobboldali kormányok, pártok és közösségek befeketítéséért. Becsületében, jóhiszeműségében sértegeti a zsidó és nem zsidó magyar társadalom józan nagy többségét, kirekesztőnek, antiszemitának, gyűlölködőnek, rasszistának bélyegezve meg bennünket, miközben harminc éve képtelen elszámolni saját dolgaival, a zsidó közösség megdézsmált vagyonával, a lefölözött kártalanítások ügyével, a rendszerváltás előtti időkben tanúsított kollaborációval és képtelen elhatárolódni a kommunista karhatalomból átmentett egykori tisztviselőitől. Ugyanakkor a Mazsihisz vezetősége mérhetetlenül képmutató is: ha érdeke úgy kívánja (mint most, Orbán Viktor hamisan értelmezett tusnádi beszéde után), ország-világ előtt antiszemitát kiált. Ám, ha a posztkommunista barátok és elvtársak boldogulásáról van szó, nincs az a tőrőlmetszett náci gyűlölködés, amiért képes volna egyáltalán szót emelni. Lássuk csak!

  1. A Mazsihisz vezetősége idén márciusban is megkukult, amikor kitudódott a „baloldali” összefogás egyik jelöltje és üdvöskéje, Z. Kárpát Dániel jobbikos politikus nemzetiszocialista múltja. Mondhatni, nem voltak képesek értékelni és mérlegelni egy nyilvánvaló náci karlendítést, s véletlenül sem akarták csorbítani a baloldal győzelmi esélyeit. Akkori viselkedésüket az egykori jobbikos antiszemita menetelésekre válaszul létrehozott zsidó önvédelmi szervezet, azaz a Tett és Védelem Alapítvány titkára mélyen elítélte.
  2. A Mazsihisz sosem volt hajlandó elítélni Dobrev Klárát és Gyurcsány Ferencet, amiért a zsidó tulajdonosától a kommunista rémuralom idején, a pártkáderek kényelme érdekében elorozott villában laknak, az '56-os mészáros nagyapa, Apró Antal egykori belügyminiszter örökségét élvezve. Feltehetnénk a kérdést: talán azért, mert a korábbi évtizedekben a Mazsihiszben szép számban megtalálhatóak voltak az Apróékkal rokonlelkű figurák?
  3. Heisler András, a Mazsihisz elnöke hallgatott, mint a Népszabadságba tekert tükörponty, amikor a 2020-as szerencsi időközi választáson az egyesült baloldal a fekete öves antiszemitát és rasszistát, Bíró Lászlót indította. Habár Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija és Weisz Péter, a Barankovics Izraelita Műhely elnöke is keményen elítélte a jelöltet, a Mazsihisz lapított. Csak akkor szólaltak meg, amikor lezajlott a választás és elbukott Bíró Koncz Zsófiával szemben. Akkor szemforgató módon ezt írták: „A kampány lezárultával kijelentjük: megkönnyebbüléssel vettük tudomásul, hogy antiszemita kijelentéseiről elhíresült jelöltjük a választók bölcsességének köszönhetően nem jutott be a Magyar Országgyűlésbe, ahol egyetlen ilyen nézeteket valló képviselőnek sincs helye.”
  4. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy tavaly júliusban – talán Heisler épp szabadságon volt – a Mazsihisz képes volt még időben, az előválasztási kampány kezdetén elítélni Tóth Pétert, a Jobbik Csongrád-Csanád megyei elnökét.
  5. Előzőleg, 2020-ban a Hír TV számolt be arról, hogy Heisler András kimutatta foga fehérét: miközben a baloldalban sosem lát hibát, valósággal terrorizálni kezdte azokat a rabbikat, akik normális viszonyra törekednek a kormánnyal. Kipellengérezte és gyalázta például Róna Tamást, a Rabbitestület elnökét, amiért köszönetet mondott a kormánynak egy imatermük felújításáért. A „Lehullt a lepel a Mazsihisz elnökéről” című riport ITT található.
  6. Bár idén januárban több zsidó szervezet is képes volt elítélni Márki-Zay Pétert, amiért a baloldali összefogás telis-tele van antiszemita és rasszista múltú személyekkel, Heisler András, a Maszihisz elnöke egy szóval sem merte bírálni a baloldal miniszterelnök-jelöltjét. Erről akkor a Promenád24 készített összeállítást.
  7. A Pesti TV-re tavaly szeptemberben forgattunk riportot arról, hogy nem volt hajlandó elítélni a Mazsihisz vezetősége Farkas Péter Barnabást, a Jobbik ózdi jelöltjét, akiről olyan képek láttak napvilágot, amin Farkas egy lengyelországi holokausztmúzeumban náci karlendítésekkel gyalázza a meggyilkoltak emlékét. Sőt, Heisler András még alá is tercelt a jobbikos jelöltet mosdató DK-s Rónai Sándornak, amikor meghívta egy beszélgetésre a „már megváltozott” Farkas Péter Barnabást.
A Mazsihisz elnöke Farkas Péter Barnabás jobbikos jelöltben nem találta meg az antiszemitát, helyette Orbán Viktorban keresgéli azt

Mindezek után meglehetősen furcsa, hogy Heisler András alaposan feltekerte az antiszemita-métert, amikor elítélte Orbán Viktor szombati, a Tusványos fesztiválon elmondott beszédét. Szerinte „a fajok keveredéséről szóló” rész biztonságában fenyegeti a magyarországi zsidóságot, ezért találkozót kért a miniszterelnöktől.

PestiSracok facebook image

Meg kell jegyezni, hogy Orbán Viktor a nyugati világ fennmaradását alapjaiban megkérdőjelező migránsbefogadó multikultúrát vetette össze a közép-európai, illetve magyar gyakorlattal, amikor ezt mondta:

A tudományos életben évszázadokon át a mai rassz kifejezés előzményeként, szinonimájaként az „emberfajtát” használták; a kifejezést az értelmező szótárok ma is így azonosítják. Lehet tehát Orbán Viktor nyilvánvaló tényeket megállapító megfogalmazását régiesnek tekinteni, de Heisler Andrásnak kell lenni ahhoz, hogy valaki felfedezze benne az antiszemitát.

A teljes tusnádi beszéd ITT nézhető, olvasható vissza.

Vezető képünkön Heisler András épp Manfred Webert, az Európai Néppárt súlyos orbánfóbiájáról közismert korábbi frakcióvezetőjét fogadja a Dohány utcai zsinagógában 2019-ben. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.