orbán viktor
Jakab, Vadai meg a többiek - Így osztotta ki az ellenzéket Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben (összefoglaló!)
Az elmúlt héten is ülésezett az Országgyűlés. Orbán Viktor miniszterelnököt április 26-án, azaz hétfőn az azonnali kérdések órájában ostromolták képviselőtársai. Jakab Péter (Jobbik), Vadai Ágnes (DK) és Szabó Tímea (Párbeszéd) is azt gondolta, hogy velősnek tűnő kérdéseikkel "megfogják majd" a miniszterelnököt, és jól beégetik. Nos, úgy tűnik, ez a próbálkozás is kudarcba fulladt, épp úgy, mint a baloldali összefogás. Szabó szerint Orbán Viktor röhögcsélve sörözik, és arról álmodozik, hogy milyen jó lesz már végre a Karmelita teraszán üldögélni. Jakab úgy véli, hogy a miniszterelnök süket szöveget nyom, a gyurcsányista Vadai pedig azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha a miniszterelnök az idejét tényleg a Karmelita erkélyén töltögeti, és nem ment volna a Parlamentbe. Orbán Viktor az ellenzék fejére olvasta, hogyan szavazták meg a 13. havi nyugdíj elvételét, hogyan mondtak igent az ingatlanadóra és a fizetős egészségügyre. Azt is megemlítette, hogy miközben küzdöttek az emberéletekért, meg kellett persze küzdeniük az ellenzékkel is, mert egyfolytában akadályozták a védekezést: kamuvideókat készítettek, hamisítottak, hazudoztak, és megpróbálták aláásni az egészségügybe vetett bizalmat. Összefoglalónk következik: egy kis parlamenti egyszeregy ahogy a gyorsírók lejegyezték.Öt év börtönt is kaphat, aki védettségi igazolványt hamisít
Akár öt év börtönbüntetést is kaphat, aki védettségi igazolványt hamisít, használ, vagy bármilyen adatot módosít vagy töröl az információs rendszerből – derül ki a szombaton megjelent Magyar Közlönyből.Orbán Viktor: Következő cél az ötmillió beoltott
Orbán Viktor közösségi oldalán megosztott videóbejegyzésében értékelte az oltási kampány eddigi sikereit, és jelentette be a további terveket, melyek kidolgozásában Pintér Sándor és Szijjártó Péter is részt vesz. A miniszterelnök a videóhoz fűzött posztjában azt írta: Következő cél: 5 millió beoltott. Regisztráljanak!Komoly befektetési lehetőség a magyar vállalatok számára Vietnam, az indokínai térség gazdasági éllovasa
Bár a pandémia okozta recesszió az ázsiai országok gazdaságait is megtépázta, az indokínai térségben kimagasló teljesítményt nyújt Vietnam, amely 2,9 százalékos GDP-növekedésével felülmúlta immár az összes ázsiai riválisát, és évi hatszázalékos gazdasági növekedéssel számol. Vietnam kormánya április elején jelentősen átalakult, az új miniszterelnök, Pham Minh Chinh székfoglaló beszédében a korrupció, a pazarlás visszaszorításának folytatását jelölte meg egyebek mellett célként. Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít a kapcsolatok fejlesztésének Vietnammal, amely a magyar kötött segélyhitelezési program egyik kiemelt relációja Délkelet-Ázsiában. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a PestiSrácok.hu megkeresésére azt közölte: a magyar vállalatok számára kiemelkedő lehetőségeket a vízipar, az információs és kommunikációs technológiák, a vegyipar, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az egészségügy területe rejt, a cégek sikerén keresztül pedig Vietnam fejlődéséből hazánk is profitálhat.Orbán Viktor részvétét fejezte ki Netanjahunak az izraeli tömegkatasztrófa kapcsán
Orbán Viktor részvétét fejezte ki Benjámin Netanjáhú miniszterelnöknek írt levelében az izraeli Meron-hegy oldalában történt tömegkatasztrófa után. Az zarándokhelyen akkor történt a tragédia, mikor több mint százezren látogatták meg a helyszínt, annak ellenére, hogy a hatóságok tízezerben korlátozták a résztvevők létszámát. A zsúfolt tömegben többen megsérültek és negyvennégy ember életét vesztette.Elértük a négymillió beoltottat, itt vannak a nyitás részletei!
4 millió Oltani, oltani, oltani! Folytatjuk! – jelentette be közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök. Ennek köszönhetően a nyitás újabb szakaszába érkeztünk, amelynek során kinyithatnak a vendéglátóhelyek belső terei, de a múzeumok, mozik is fogadhatják védettségi igazolvánnyal. Mutatjuk a részletszabályokat.Orbán Viktor: Ne hallgassanak a baloldalra, oltassák be magukat!
Orbán Viktor közösségi oldalára feltöltött videóbejegyzésében beszélt a baloldal oltásellenességéről. A miniszterelnök arra is kitért, hogy a vakcináció kérdése fontosabb mint a pártpolitika, és nem szabad a pártok érdekeit az emberi életek megmentése fölé helyezni.G. Fodor Gábor: Az őrület kezd eluralkodni Európában és ez ellen lázad Orbán Viktor
A régi szabályok érvénytelenítésével egy új rend korszakába léptünk: Orbán Viktor politikájának kulcsa, hogy meg tudott maradni az emberek mellett, nemzeti ügyekre építő kormányzással nyerve meg a társadalom többségének támogatását – mondta G. Fodor Gábor a Magyar Nemzetnek. A politikai filozófus nemrég megjelent könyve, Az Orbán-szabály mellett a politikai jelentésadásról, az egységes jobboldal titkáról, valamint arról is szó esett, hogy hogyan lehet kormányoldalról lázadni.Orbán Viktor: Minden vakcinával lehet majd utazni, szombattól este tizenegyig nyitva lehetnek a vendéglátóhelyek
A legfontosabb hír, hogy egy újabb szakasz határhoz érkezünk holnap reggeltől - mondta szokásos péntek reggeli interjújában Orbán Viktor, a Kossuth Rádió "Jó reggelt Magyarország" című műsorában. A kormányfő ezzel arra utalt, hogy szombattól a nyitás egy újabb lépcsője következik el, amelynek során a kijárási korlátozás ideje is módosul, valamint kinyithatnak a vendéglátóhelyek belső terei is. A további nyitás kapcsán Orbán Viktor a személyes felelősséget hangsúlyozta kifejtve, bár az oltottak már nem fertőznek, akik még nem kaptak vakcinát, azok fertőzhetnek és fertőződhetnek, így nekik különösen vigyázniuk kell magukra és másokra is. A kormányfő beszámolt arról is, hogy két oldalú megállapodásokat köthetnek az országokkal a védettségi igazolványról, és a kínai vakcinával beoltottak is szabadon utazhatnak majd a nyáron. A miniszterelnök ismertette, most már több a vakcina, mint amennyien fel akarják venni az oltást. A kormányfő szerint ilyen még nincs Nyugat-Európában. Az egyetemi modellváltás kapcsán Orbán Viktor kifejtette, a világ legjobb egyetemei nem állami, hanem alapítványi formában működnek, így azt vették példának. A kormányfő beszélt arról is, hogy a baloldal oltásellenes kampányt folytat, és ezért a baloldali szavazók körében több az oltásellenes. A miniszterelnök úgy fogalmazott, szeretne az összes emberhez szólni, hogy senki ne hallgasson a baloldali pártok oltásellenes kampányára.Ajánljuk még
















