orbán viktor
A honvédek azok a fasiszták, akik mögött felkelést lehet kirobbantani, amikor akadályozzák a felszabadító csapatok behatolását az országba
A szokásos agysejtölő hisztériát váltotta ki a külföldpárti ellenzéki pártoknál, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök meghívta a hadsereg korábbi és jelenlegi vezetőit az évértékelő beszédére. Az egyenruhásokat halálosan gyűlölő liberálisok ugyanis a hadsereget nem a nemzet önvédelmi eszközének, hanem a fasiszta állam erőszakszervezetének gondolják. Szerintük csak két funkciója van a Honvédségnek: a liberális szabadságharcosok lemészárlása, illetve rablóháborúk kirobbantása. Meggyőződésük szerint az államhatár védelme például nem tartozik a Honvédség feladatkörébe. Hiszen emlékezhetünk: akkor is ki voltak akadva, amikor 2015-ben a Honvédség először segített megvédeni a Rendőrségnek a déli államhatárt.Nincs megállapodás az uniós költségvetésről
A két-, illetve többoldalú tanácskozásokat követően ismét plenáris, huszonhetes körben folytatódott Brüsszelben az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli találkozója, amelyen a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló, hosszútávú EU-költségvetésről tárgyaltak, s amely megállapodás nélkül ért véget péntek este. Orbán Viktor a tanácskozással kapcsolatban úgy fogalmazott: ha nincs igazságosság a büdzsé alapjait illetően, lehetetlen stabil költségvetést elfogadni. Ez a magyar álláspont - húzta alá a magyar miniszterelnök.Tovább hasadhat a szakadék a néppártban az Orbán-memorandum után
Brüsszeli sajtóinformációk szerint várhatóan tovább hasad a szakadék az Európai Néppárt (EPP) baloldala és a józanabbik fele között, ugyanis a párt konzervatív politikusai úgy vélik, rendkívül rossz döntés lenne, ha az EPP kizárná soraiból a magyar kormánypártot. Ahogyan arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök kedden levelet küldött néppárti partnereinek. A kormányfő szorgalmazta, hogy az EPP-t mihamarabb meg kell újítani, hogy a párt visszatérhessen az eredeti konzervatív és keresztény alapokon nyugvó értékrendjéhez. Novák Katalin az Inforádióban szerdán nehezményezte, hogy a pártcsalád a szövetségeseit nem a jobboldalon keresi, amivel a néppárt a vesztébe rohan. Arra a kérdésre, hogy a memorandum vitaindító vagy ultimátum, azt mondta: cselekvésre való felhívás, vitaindító.Német uniós biztos lesz a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács társelnöke
Günther Oettingert nevezte ki Orbán Viktor Palkovics László mellé társelnöknek a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács egyik vezetőjének, ahol a miniszter és az egykori német uniós biztos mellett foglal majd helyet többek között Varga Mihály pénzügyminiszter és az MTA elnökeként Lovász László is – számol be az atv.hu.Memorandumot küldött Orbán a néppártnak
Orbán Viktor miniszterelnök memorandumot juttatott el az Európai Néppárt vezetésének a párt politikai stratégiájának megváltoztatása érdekében. Orbán leszögezte, hogy a néppárt folyamatosan balra tolódik, aminek hatására mára a genderideológia és a bevándorlás támogatását is kilátásba helyezi. Ez alapján a pártelnök-miniszterelnök a Fidesz felfüggesztése ellenére azon dolgozik, hogy az Európai Néppárton belül egy fordulat mehessen végbe, és a pártcsalád visszatérhessen eredeti kereszténydemokrata gyökereihez – számol be a magyarnemzet.hu.Ján Slota továbbra is gyűlöli a magyarokat
Hosszú hallgatás után, a közelgő szlovák parlamenti választások miatt visszamászott a reflektorfénybe Ján Slota, aki utódja és a magyarok ellen igyekszik hergelni a szlovák nyilvánosságot.Örök bútordarabok a diplomás kommunisták? - Farkas Örs a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ minap kinevezett szóvivője lesz Szarvas Szilveszter vendége a ma esti Polbeatben, amelyben Orbán Viktor évértékelője mellett a következő két év kormányzati teendőit, célkitűzéseit is megvitatjuk. A diplomás kommunistáknál még a szőrehullató komcsik is könnyebb ellenfelek voltak, avagy kifogyhatatlan a liberális utánpótlás? Miért nem aranykor az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede, amely mögöttünk van? Horn Gyula, vagy Gyurcsány Ferenc? Mi lesz Soros György negyedik cselszövése? Magyar-cigány polgárháborúban érdekelt az ellenzék, miközben ügyvédeik saját és börtönben ülő ügyfeleik zsebét tömik? Mitől más a zöldpolitika, ha az konzervatív? Hallgat-e Orbán Viktorra az Európai Néppárt? Kérdések és válaszok este a Polbeatben! Várjuk tisztelt olvasóinkat a megszokott időpontban, este hét órától a helyszínre, azaz az R56 Sörözőbe, illetve ide, a képernyő elé!Németh Szilárd: a hivatalban lévő miniszterelnök meghívására jelentek meg a honvédség jelenlegi és volt vezetői
A hivatalban lévő miniszterelnök, Orbán Viktor meghívására vett részt a kormányfő vasárnapi évértékelőjén a Magyar Honvédség több egykori és jelenlegi vezetője - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden telefonon az MTI-nek.Országgyűlés – Hadházy-ökörködéssel, koronavírus-hisztériával, bezzegdunaújvárosozással indult a tavaszi ülésszak
A koronavírustól apokaliptikus mélységbe zuhant Magyarország, Orbán bujkál az ellenzék elől, a dunaújvárosi időközi választás eredménye valójában az ellenzéki összefogás hatharmados diadalát jelenti, és nem 2022-ben, hanem már most, sőt, tegnap – ezek voltak az Országgyűlés tavaszi ülésszakának főbb baloldali mondanivalói a hétfői kezdőnapon. Hadházy ismét botrányt okozott, de teljesítménye már az övéi arcára sem csalt őszinte mosolyt. Jakab Péter majdnem megmagyarázta a megmagyarázhatatlant, de aztán ez mégsem sikerült neki, ugyanakkor azt ajánlotta a Fidesznek, hogy a Jobbikot követve legyenek ők is teljesen elvtelenek, és akkor majd fényre derül a Haza.Ajánljuk még

















