orbán viktor
Ajjaj! – mondta Schiffer Fegyőr okoskodására, hogy rajtuk kívül csak a DK-nak van helye az ellenzékben (Polbeat-videó!)
Ajjaj! – ezt mondta Schiffer András ügyvéd, volt politikus Huth Gergely és Stefka István felvetésére a Polbeatben, miszerint Fekete-Győr András múlt heti nyilatkozata szerint a választók kiemelték a DK-t és a Momentumot, így a 2020-as választáson már ez a két párt fogja meghatározni az ellenzéket. Vendégünk szerint ugyanis borzasztóan rossz a történelmi áthallás, hiszen 1945 után a magyar kommunista párt is avval házalt, hogy "túl sok a párt". Schiffer András a Polbeatben is megismételte, amit az ATV-ben hétfőn elmondott, miszerint a rendszerváltás utáni legsúlyosabb bírósági botrány az, amit Füssy Angéla a PestiSrácok.hu-n föltárt. Az egyelőre nem létező "más" ellenzéki politika egykori meghirdetőjét Orbán Viktor múlt csütörtöki gondolatairól, az európai politika felosztásáról is kérdeztük.Orbán Viktor Salvinivel és az ECR-frakcióvezetővel áll majd egy színpadon Rómában
Az Európai Konzervatívok Facebook-posztja szerint február 3-án Orbán Viktor már Salvinivel, Melonival és a brüsszeli ECR-frakció elnökével közös színpadon szólal fel az "Isten, becsület, nemzet: Ronald Reagan elnök, II. János Pál pápa és a nemzetek szabadsága" című konferencián – szúrta ki az ATV.Egykori liberális, Soros-féle roma jogvédő jelenti fel Orbán Viktort
A gyöngyöspatai „kártalanítási vonatra” felkapaszkodni kívánók végeláthatatlan sorában most újabb színfoltot jelent a miniszterelnököt éppen feljelentő egykori SZDSZ-s országgyűlési képviselő, majd Soros-féle cigányjogi aktivista, Horváth Aladár. Egy, a harmadik magyar köztársaság három évtizedes fennállása alatt a közélet szinte valamennyi szegletében megforduló önjelölt népvezér alakjának életútjába engedünk most olvasóinknak betekintést.Horváth Aladár is ráúszott Gyöngyöspatára: feljelentette Orbán Viktor mondatait
Horváth Aladár bevetette az esemény utáni jogvédő időkapszulát: becsületsértés és hivatali visszaélés miatt feljelentette Orbán Viktort azért a pár mondata miatt, amivel – újságírói kérdésre válaszolva – az évadkezdő sajtótájékoztatóján kommentálta a gyöngyöspatai sajnálatos eseményeket, vagyis a 2005 és 2011 közötti szegregációs gyakorlat miatt megítélt 100 milliós kártérítést.Orbán: Egy centiméterre voltunk, hogy kilépjünk az Európai Néppártból – "A börtönbiznisz nem mehet tovább" (Hangfelvétellel frissítve!)
Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból csütörtökön, mert a pártcsalád többsége "elárult bennünket" – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután az Európai Parlament előző napi strasbourgi ülésén – néppárti szavazatokkal is – elfogadták a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatot.Orbán Viktor a visegrádi országok és Ausztria csúcstalálkozóján vesz részt csütörtökön
Prágába utazik csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök, ahol Ausztria kancellárjával, Sebastian Kurzcal tárgyalnak a visegrádi államok (V4) kormányfői; Orbán Viktor mellett a cseh Andrej Babiš, a lengyel Mateusz Morawiecki és a szlovák Peter Pellegrini – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.Hisztérikusan reagált Manfred Weber a magyar miniszterelnök az Európai Néppártot érintő szavaira
Az Euronews kérdésére Manfred Weber úgy kommentálta Orbán Viktor évadkezdő sajtótájékoztatóján mondott, az Európai Néppártot érintő szavait, hogy nem kérnek kioktatást a politikájukat érintő kérdésekben a magyar miniszterelnöktől.Ki az igazi demokrata? – Schiffer Andrást kérdezzük a Polbeatben az Európát megosztó ideológiákról (ÉLŐ 19 ÓRÁTÓL)
A "belgáknak" befellegzett? – Eszmék körüli körutazásra invitáljuk olvasóinkat Schiffer András ügyvéddel, volt politikussal annak apropóján, hogy Orbán Viktor kormányfő a múlt heti sajtótájékoztatóján felvázolta az Európát megosztó kibékíthetetlen ellentétet, amely szerinte a társadalom átformálására törő "liberális demokraták" és a nemzeti-keresztény hagyományt tisztelő (valódi?) demokraták között feszül. Stefka István és Huth Gergely a kormányfő által meghirdetett természet- és környezetvédő fordulatról és a gyöngyöspatai cigány családoknak százmillió forint kártérítést ítélő bírákat ért kritikákról is megkérdezi majd az egykori pártalapító jogászt, de arra is kíváncsiak vagyunk: Schiffer András szerint meggörbül-e majd a haja szála a portálunk leleplezése nyomán korrupció és összeférhetetlenség gyanújába került szegedi bíráknak? Schiffer egyébként az ATV hétfő esti adásában (a videón 11.15-től) a rendszerváltás utáni korszak legnagyobb bírói botrányának nevezte az ügyet. ÉLŐ KEDD ESTE 19 ÓRÁTÓL, várjuk Önöket ide, a monitor elé, vagy a helyszínre, az R56 Szabadságharcos Sörözőbe!"Mennyit adnál Orbán kilövésére?" – Devizahitelesek közé beépült MSZP-ügynök uszít a miniszterelnök meggyilkolására
Mennyit adnál a törpe likvidálására? – tette fel Orbán Viktor meggyilkolására utaló kérdését a Facebookon Stregova Erzsébet, az Adóskamara egyik aktivistája, a Devizahitelesek Mentőöve Egyesület oldalának üzemeltetője, aki korábban az MSZP-vel tartott sajtótájékoztatót adósügyben. Stregova közéleti aktivitására jellemző, hogy a Gyurcsány-kormány idején a lakosságot eladósodásba döntő devizahitelekért folyamatosan a jelenlegi kormányt igyekszik felelőssé tenni, egyszóval a szocalisták beépített propagandistája, aki a jobbldalra terelné a balhét. Legújabb posztjában viszont már a magyar miniszterelnök meggyilkolására buzdít.Ajánljuk még

















