orbán viktor
Jakab Péter már minden magyarországi ütés mögött Orbán Viktort látja (PS-videó)
„Na, megérkeztek a jákobozók Budapestről!” – kiáltott fel Jakab Péter, amikor meglátta stábunkat. „Azt gondolom, hogy önnek a közéletben már nem sok szerepe lehetne” – folytatta a néppártosodás előestéjén még bőszen zsidózó és cigányozó hordószónok, aki azóta az ügynökpárt egyik arcaként felfedezte saját zsidó dédapja emlékét, amelyre korábban nem volt ilyen érzékeny. A vele készített villáminterjúnkból aztán kiderült, hogy a miskolci fideszes aktivistanőt tulajdonképpen Orbán Viktor ütötte meg kedden. Jakab, aki néhány éve még nagy hangon harsogta, hogy a miskolci Jobbik pokollá fogja tenni a „rombolók” (értsd: cigányok a néppártosodás előtti jobbikos kódnyelven) életét, ma már előadta az érzékeny embert, akit megvisel az állítólagos orbáni gyűlöletpolitika. Jakab Péter kiállt egykori képviselőtársa, Staudt Gábor mellett is, aki a közelmúltban vesztett jogerősen sajtó-helyreigazítási pert a PestiSrácok.hu ellen, és ugyanezzel az üggyel összefüggésben terhelő vallomásokat tettek rá egy számára rendkívül kínos büntetőeljárásban. Az előszeretettel kakaskodó képviselővel folytatott kedélyes beszélgetésünk megtekinthető a videóban. Az Orbánt ostorozó francia filozófus szerint Magyarországon neokommunizmus épül
A teljes ellenzéki média megváltóként várta azt a Bernard-Henri Lévy-t, aki haragosan és harsányan ostorozta Orbán Viktort és a kormány jelenlegi politikáját. A híres liberális francia filozófus azzal szerzett hírnevet a balliberális oldalon, hogy hazánkba látogatva és azt megelőzően is lesújtó véleményt fogalmazott meg; szerinte lábbal tiporja a magyar kormány a jogállamot, a hatalmi ágak szétválasztását is semmibe veszi és embertelenül bánik a migránsokkal. De miért olyan fontos ember ez a Lévy, hogy hajlongjanak előtte és figyeljenek rá? A balliberális oldal számára természetesen elegendő az az ok, hogy nagyokat rúg Orbánba, aki egyébként fogadta őt tegnap és bő két órán keresztül beszélgettek nézeteikről. Lévy megúszta a pincebörtönök dohos levegőjét, kikerült a fenevad markából és tegnap néhány rövid választ is adott az őt faggató újságíróknak, melyben elmondta, hogy sikeres beszélgetésnek tartja az Orbánnal való találkozást, de továbbra is rejtély számára a magyar miniszterelnök, akit szembesíteni próbált harminc évvel korábbi önmagával. Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.