orbán viktor
Orbán Viktor: Menjetek és harcoljatok! (Videóval!)
Nézze meg Orbán Viktor ünnepi beszédéből, valamint a Békemenetből összeállított felvételt, amelyet a miniszterelnök osztott meg Facebook-oldalán. A Fidesz külön kiemelte, sosem látott tömeg vett részt az idei Békemeneten.„A választásokon nem négy év lesz a tét, hanem a jövő”
Szókimondó, rendkívül határozott és harcias beszédet mondott a Kossuth téren összegyűlt, hatalmas tömegnek Orbán Viktor a Békemenet lezárásaként. A kormány, illetve az azt alkotó pártok olyan erődemonstrációt tartottak, amelynek a méreteitől beláthatatlan távolságra van jelenleg az ellenzék. Várható volt, hogy a miniszterelnök üzenetében kiemelt helyet kap majd a közelgő választás, ehhez képest legalább ekkora súllyal jelent meg benne a jövő boncolgatása, a tömeges bevándorlás visszafordíthatatlan következményeinek megakadályozása, az ország megvédése. Soros György is éles kiszólásokat kapott, és az idehaza is beágyazott, nemzetközi hálózatának működését így egyre nehezebb lesz elrejteni a nyilvánosság elől.Orbán Viktor: „Hazaküldjük Gyuri bácsit a hálózatával együtt”
Ha valamilyen okból nem tud részt venni a Békemeneten, a tömeggel vonuló kollégánkkal, Füssy Angélával élőben követheti az eseményeket. Délelőtt 10 órától gyülekeznek a résztvevők a Bem téren, ahol beszédet mondanak az ötletgazdák, Bayer Zsolt és Csizmadia László, valamint a lengyel vendégek nevében Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska főszerkesztője. Az első Békemenetet még 2012-ben tartották, amikor fű alatt olyan heves nyomás nehezedett a nyugati pénzügyi érdekek helyett a magyar érdekekért fellépő kormányra, hogy a kétharmados többsége ellenére is szükség volt ilyen erődemonstrációra a megmentéséhez. A senki által nem megválasztott erők aktivitása miatt, azóta több alkalommal is meg kellett mutatnia ugyanilyen módon a kormánynak, illetve a kormánypártoknak, hogy az óriási parlamenti többségét nem lottón nyerte, hanem az valóban a tömegek bizalmából fakadó demokratikus felhatalmazás. A Békemenetekhez mérhető, vagy akár csak azokat közelítő tömeget a kormánnyal szemben egyszer sem sikerült senkinek megmozdítania. A közelgő, április 8-i választások előtti kampányhajrában megint óriási erőket mozgósítottak az ellenzék politikai pártjai, civilnek álcázott szervezetei és médiája egyaránt, így február elején döntés született egy újabb Békemenetről. A Bem téren elhangzó beszédek után, várhatóan délben indul a menet, és a Margit-híd, a Jászai Mari tér, a Nyugati tér érintésével, a Bajcsy-Zsilinszky út, Alkotmány utca vonalon haladva ér a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor mond beszédetA miniszterelnök már írja az ünnepi beszédét (videó!)
Orbán Viktor miniszterelnök Facebookra feltöltött rövid videóban hívja fel a figyelmet a március 15-i ünnepségre.Orbán Viktor üzent a Kárpát-medence magyarjainak: amikor kiállunk egymásért, akkor nincsen számunkra lehetetlen
Orbán Viktor miniszterelnök a március 15-i nemzeti ünnep előestéjén levélben üzent a Kárpát-medence minden táján élő magyaroknak, amelyben összetartozásunkról, valamint szabadságunk és ezeréves kultúránk megvédéséről írt - tájékoztatta szerdán az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Orbán levélben gratulált Merkelnek
Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Angela Merkelnek német szövetségi kancellárrá történt újbóli megválasztásához, Horst Seehofernek pedig belügyminiszteri kinevezéséhez - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Trombitás Kristóf: Mindent kiszakítottak az ember lelkéből, és létrejött egy cinikus, tudatlan, rosszindulatú lény (PS-interjú!)
„A rendszerváltoztatást követően ugyanis létrejött egy olyan véleményformáló sajtó, aminek a fő ismertetőjele volt, hogy ha találtak valakit, aki láthatólag őszintén hitt abban, amit mondott, akkor azt kiröhögték, gúnyolták, semmibe vették. Nem nagyon létezett a szemükben alávalóbb dolog, mint, érdek nélkül hinni.” Tabukról, a nagy baloldali hazugságokról, a tradicionalizmusról beszélgettünk a mandineres Trombitás Kristóf bloggerrel, aki állandó vendége az ECHO TV Civil kör c. műsorának is. Figyelem, csak gondolkodóknak! Az interjú első részét olvashatják.Ambrus Csaba: Trianon szelleme ismét itt kísért
Azért is túlzás a trianoni békeszerződést összehasonlítani a Soros-tervvel, mert ez utóbbi kivitelezésében jóval több hazaáruló vett részt, mint anno a Versailles-ban végrehajtott egyoldalú „földosztásban”. De előbb nézzünk körül egy kicsit Európában. Valami bűzlik Dániában! Penészfoltok jelentek meg a civilizált nyugat egyik nyílt társadalmú demokráciájában. Miután hazájának munkásnegyedeit sikerült migránsgettókká fejleszteni, Lars Lokke Rassmussen dán miniszterelnök bejelentette, hogy a Merkel asszonytól kölcsönzött willkomenskultur tankönyvet most már szeretné visszajuttatni gazdájának. (PolgárPortál-publicisztika)Orbán: Meg kell védenünk, amit elértünk és meg kell tartani Magyarországot magyar országnak!
Meg kell védenünk, amit elértünk és meg kell tartani magyar országnak Magyarországot - fogalmazta meg a választás tétjét Orbán Viktor miniszterelnök, aki kedden tette közzé nyírségi útjáról szóló videóját a Facebook-oldalán.Ajánljuk még

















