orbán viktor
Orbán Viktort "jobboldali diktatúrák" feliratos sarló-kalapáccsal figurázták ki egy német felvonuláson
A szokás szerint minden évben megrendezett Rose Monday (rózsa hétfő) karneválnak adott helyet Düsseldorf, ahol Theresa May, Donald Trump és Angela Merkel mellett Orbán Viktort és Jaroslaw Kaczynskit is sikerült gusztustalan kontextusban kis szobor formájában leképezni, és jobboldali diktátorként ábrázolni. A rendezvény évente több millió németet vonz az utcákra.A The New York Times megint nekiment Orbán Viktornak
Ismét betámadta Orbán Viktort és kormányát szombati cikkében a The New York Times. A lap hosszasan elemzi, hogyan indult el Magyarország a 2010-es választások, vagyis a Fidesz újbóli kormányra lépése óta az autokrácia irányába, illetve hogyan vált mostanra Orbán Viktor az Európai Unió legnagyobb politikai kihívásává.Rékasi Zsigmond azt hiszi, döntetlenre állnak Orbán Viktorral (PS-videó!)
A Ligetvédők fanatikus csoportjából, a mindenhol jelen lévő tüntetés-zombikból, pár unatkozó gimnazistából, szarszagú részegekből, a gépsonkalábú lányból állt fel az a laboratóriumi körülmények között boroskólával higítható mikrotársadalom, amely indirekt, spontán módon, a semmiből manifesztálódott az Erzsébet tér lombikja alatt. Rékasi Károly és Détár Enikő fia, Rékasi Zsigmond által életre hívott performance ("Protesztivál") azt a kétségbeesett időszakot idézte meg, amikor a Zöld Pardon bezárása után a koleszokból még hetekig az épület elé vagy mögé jártunk kellően tájékozatlan, megfelelően részeg külföldi csajokat felszedni. Oda elég volt ez a bézik inglish is. Mint Rékasi mondta, a "lázadáskultúrába" szeretnének belecsempészni egy kis egyediséget, valamint művészetet, hogy csábítóbb legyen a fiatalok számára. Az a közel 20-30 ember (plusz-mínusz a néha egy-egy percre rácsodálkozó külföldi turistákat) akit az esemény megmozgatott, együtt ünnepelte a "forradalmat", amely természetesen ismét csak megbuktatja majd Orbán Viktort. Nézze meg helyszíni riportunkat!Gyurcsány: Ha hatalomra kerülök, az Orbán-kormány tagjai és családjaik börtönbe kerülnek! (PS-riport)
Demokratikus álomvilágba csöppenhetünk áprilisban a DK és szövetségesei választási győzelme esetén: a szabadság élharcosai börtönbe záratnák a jelenlegi kormányt, a családtagjaikat, elszámoltatnák a jelenlegi kabinettel szimpatizáló újságírókat, az egyházaknak pedig kuss lenne, nem szólhatnának bele többé közéleti kérdésekbe – fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc országjárásának pénteki, újpesti állomásán. Gyurcsány megcsillogtatta empatikus képességeit is, amikor a pogizó nyugdíjasok előtt bejelentette: komolyan veszik a demokratikus értékeket, ezért a Fidesz szavazóinak azért nem kell retorziótól tartaniuk. A PestiSrácok.hu a DK szóvivőjétől igyekezett megtudni, hogy Gyurcsány csütörtöki fellépésén miért viccelődtek magyar nők migránsok általi megerőszakolásával, mire Gréczy Zsolt tömören közölte: mindenkit beperelnek. Majd a történtekről nyilvánosságra került felvételeket úgy kommentálta: nem történt ilyen eset. Gyurcsány leleplezte Orbán ördögi tervét is, amellyel Ukrajnából áttelepült nyugdíjasokkal betonozná be a hatalomban a Fideszt. A DK elnöke ezt nem akárhonnan tudja: egy ismeretlen közmunkás árulta el neki egy határmenti kocsmában...Orbán: közösen védheti meg határait Magyarország és Szerbia
Szerbiának és Magyarországnak együtt kell megvédeni a határait, polgárai biztonságát és kulturális identitását is – jelentette ki Orbán Viktor a pénteki budapesti magyar-szerb kormányülés után, az Ana Brnabic szerb kormányfő társaságában tett sajtónyilatkozatában. A miniszterelnök köszönetét fejezte ki Szerbiának, amiért segített feltartóztatni a migrációt Magyarország déli határainál.Orbán Viktor ajándékot küldött a horvát futball-legendának
Orbán Viktor miniszterelnök személyes hangvételű levelet, valamint ajándékot küldött Davor Sukernek, a Horvát Labdarúgó Szövetség (HNS) elnökének, aki január 1-jén ünnepelte 50. születésnapját – írta a 888.hu.Orbán Viktor: a történelmi léptékű fejlesztések sem érnek semmit, ha közben idegenné válunk saját hazánkban (PS-videó)
Sikeres nemzetállamok nélkül nincs sikeres Európa, sikeres Európa nélkül nincs sikeres világ, sikeres városok sincsenek sikeres falvak és sikeres családok nélkül - jelentett ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Veszprémben, a Megyei Jogú Városok Szövetségének 51. közgyűlésén, hozzátéve, "számunkra Magyarország az első".Szél Bernadett „a Soros-hálózat zsebében van”
A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki ülésén, mert szerintük Szél Bernadett, az LMP társelnöke újabb bizonyítékát adta annak, hogy "a Soros-hálózat zsebében van" - közölte a Fidesz-frakció sajtóosztálya.Ajánljuk még

















