orbán viktor
Ma tartja évértékelő beszédét Orbán Viktor – élőben az M1 oldalán
Orbán Viktor miniszterelnök huszadik alkalommal tart ma évértékelő beszédet, melyet délután három órakor a Várkert Bazárban mond majd el. Az eseményről mi is tudósítunk, a közmédia M1 aktuális hírcsatorna weboldalán pedig élőben követhetik az eseményt.Orbán Viktor szerint egy nagy hazafival lettünk szegényebbek
Orbán Viktor szerint Kallós Zoltán halálával egy nagy hazafival lettünk szegényebbek. A miniszterelnök részvétüzenetét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes olvasta fel szombaton a válaszúti gyászszertartáson.Orbán: A migráció felerősítette az identitáskérdéseket, ezért fontos a kereszténység
A CDI szerint a keresztény kultúra érték, ezért meg kell őrizni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő CDI budapesti konferenciájának keretében tartott sajtótájékoztatón, pénteken. A kormányfő kiemelte, a CDI keresztény indíttatású szervezet, amely az emberi méltóságot tekinti a politika alapjának.Orbán szerint kieshet az MSZP
Mivel az MSZP-nek a Párbeszéddel közösen összesen 10 százalékot kellene elérnie az áprilisi választásokon, az is előfordulhat, hogy kiesnek a szocialisták – többek közt erről is beszélt az ATV.hu információi szerint Orbán Viktor szerdán. A visegrádi zártkörű frakcióülésen a miniszterelnök arról is szólt, komoly, külföldről irányított kampányra számít.Orbán Viktor: A magyar emberek a saját, keresztény kultúrájukban érzik otthon magukat
Meg kell őriznünk keresztény kultúránkat – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Veszprémi 7 Nap városi hetilapnak. A kormányfő a lap csütörtöki számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: „azt a kultúrát kell megtartani Magyarországon, amelyben minden magyar ember otthon érzi magát, ezt pedig – függetlenül attól, hogy valaki vallásos vagy sem – úgy hívják, hogy keresztény kultúra.”Orbán: Függetlenek vagyunk, Magyarország kormánya ma nem zsarolható
Külföldi gazdasági és politikai érdekcsoportok Soros György vezetésével gyenge és zsarolható kormányt szeretnének Magyarországon – jelentette ki a Magyar Idők információi szerint Orbán Viktor a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciószövetség visegrádi kihelyezett ülésén, szerda este. A miniszterelnök hozzátette: Magyarország kormánya ma nem zsarolható, függetlenek vagyunk.Orbán Viktor: Írjuk alá Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést!
Orbán Viktor miniszterelnök arra buzdít mindenkit, hogy írják alá a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést. Jelenleg nincs olyan átfogó európai uniós szabályozás, amely megfelelő jogi védelmet biztosítana az európai őshonos nemzeti közösségeknek.Még a gyárépületeket is le kellett rombolni
Amit nem tudott tönkretenni két világháború, a nagy gazdasági világválság és a szocialista tervgazdaság sem, azt elvette a rendszerváltás, az uniós csatlakozás és a cukorkvóta. A magyar cukoripar megszűnésének nagyon prózai oka volt, egyik gyár sem volt magyar kézben.Ajánljuk még















