orbán viktor
Kiállt Orbán mellett az Európai Néppárt, a Fidesz kizárását csak a libsik vizionálják
Előfordulhat, hogy a CEU-t is érintő felsőoktatási törvény módosításának kérdésében nyomásgyakorlással érik el a kompromisszumos megoldást, de az nem valószínű, hogy az Európai Néppárt (EPP) kizárná soraiból a Fidesz-KDNP-t - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Törcsi Péter az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. Már csak azért is kétséges, hogy ez lenne a végkimenetele a mai EPP-s kongresszusnak, mert a Manfred Weber frakcióvezető pár napja a megfogalmazott kritikák mellett, kiállt a magyar kormány mellett. Törcsi Péter ugyanakkor hozzátette, a jövőben komoly politikai támadások várható a magyar kormányra nézve a Európai Parlamentben (EP) és az EPP-ben ülő Soros-barát képviselőktől. Hogy kik ők, arról egy pár napja kiszivárgott listából lehet szemezgetni.Orbán: „Be vagyunk kerítve, tízezerszám fognak bennünket megskalpolni” (Frissítve)
A déli határon elkészült kétsoros kerítésrendszerrel hosszú időre biztosított a magyar emberek biztonsága – mondta Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. A kerítésrendszer, amelyet pénteken adnak át, bármilyen embertömeg feltartóztatására alkalmas, gyakorlatilag nem lehet áthatolni rajta – jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint a balkáni útvonal felől fenyegető népvándorlási nyomás velünk fog élni.Orbán az Európa-ellenes, problémás gyerek- Külföldi lapok az uniós kötelezettségszegési eljárásról
Külföldi sajtókommentárok szerint a kommunizmus bukása után Orbán Viktor Európa-ellenes "problémás gyerekké" vált. Mint írják, Orbán a külpolitikában a "Brüsszelből kölcsönzött súllyal" tevékenykedik, és "a közösség kárára" flörtöl olyan politikusokkal, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, akinek Magyarország az EU- és a NATO-tagság nélkül "feleannyira sem lenne érdekes", mint most.Performance
Jónak ígérkező, váratlan előadás volt szerdán délután Brüsszelben, az Európai Parlament épülete előtt. Amíg a tér egyik oldalán a CEU melletti balliberális bejelentett tüntetés zajlott Magyarország ellen, addig a tér másik oldalán hirtelen egy másik demonstráció kezdődött a Civil Összefogás Fórum szervezésében a nemzetükért, azok ellen, akik Magyarország lejáratásáért munkálkodnak, s akiket Soros György amerikai milliárdos-spekuláns pénzel.Ajánljuk még
















