orbán viktor
Nem zárják ki a Fideszt a Néppártból
Az Európai Néppárt frakcióvezetője csattanós választ adott arra, kizárják-e a Fideszt a frakcióból – írja a 888.hu. Manfred Weber szerint kevés szó esik arról, hogy Magyarország számos területen kiváló munkát végzett.Gyurcsány: Orbán imádkozhat, letelt a 72 óra
A miniszterelnöknek egyetlen lehetősége maradt, imádkozhat – fogalmazott Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésében. Felidézte, korábban olyan dokumentumokba tekinthetett be, amelyek arra utalnak, Orbán Viktor zsarolhatóvá vált. A vád alól ugyanakkor a magyar miniszterelnök nem tisztázta magát. Mint a DK elnöke fogalmazott, ha a dokumentumok hitelesek, akkor miniszterelnök súlyosan megsértette a magyar törvényeket és elárulta a hazáját. Nem Magyarország miniszterelnökeként, hanem Oroszország zsarolható ügynökeként tevékenykedik.Soros György besunnyogott Junckerhez, hogy Orbán Viktor ellen uszítson
A nyílt társadalmat és a nyilvánosságot kerülve besunnyogott az Európai Bizottság épületébe Soros György nemzetközi spekuláns, hogy ott Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével találkozzon egyeteme, a CEU ügyében. Annak ellenére, hogy Juncker hivatalos találkozóin mindig lehet fotót, valamint vágóképet készíteni az aktuális vendég és az elnök kézfogásáról, az Európai Bizottság bürokratái most a PestiSrácok.hu-ra és más magyarországi, nemzetközi médiumokra is rácsapták az ajtót, fotót nem lehetett készíteni a nagy találkozásról, így kérdezni sem lehetett a filantrópot. A Soros-Juncker kézfogáson Magyarországról csak az RTL Klub lehetett jelen, így csak a kereskedelmi televízió kaphatta lencsevégre az egyeteme miatti aggódásba csomagolt, a magyar kormányra és Orbán Viktorra nagyon dühös Soros-féle ábrázatot... Hiába próbáltuk megtudni, választ nem kaptunk azon kérdésünkre, hogy Soros mit kért Junckertől a CEU-val és Magyarországgal kapcsolatban. Illúzióink nincsenek...Lázár: Orbán megvédte az ország érdekeit Brüsszelben
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt tartja a szerdai brüsszeli vita legfontosabb eredményének, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány megvédte az ország érdekét.Az LMP szerint sem a kormány, sem az unió nem védi Magyarországot
Az LMP szerint a brüsszeli vitanapon ismét kiderült, sem a kormánytól, sem az Európai Uniótól nem várhatjuk, hogy megvédjék Magyarországot. Csak saját magunkra számíthatunk. Mint közleményükben fogalmaznak, a kormányt csak a magyarok tudják megállítani.A CEU visszautasítja Orbán Viktor kijelentéseit
A Central-European University (CEU) visszautasítja Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Parlamentben (EP) szerdán az egyetemmel kapcsolatban tett kijelentéseit.Orbán a PS-nek: Aki pénzt fogad el Sorostól vagy mástól, az ne szégyellje!
Soros Györggyel kapcsolatban azt tartja a legjobb fejleménynek Orbán Viktor, hogy szem elé került a spekuláns milliárdos, és szem elé kerültek a tevékenységei, a támogatottjai is. A miniszterelnök ugyanott Európa legfontosabb sorskérdésének nevezte a migrációhoz való viszonyulást a szerdai európai parlamenti vitanap utáni sajtótájékoztatón.Soros szövetségesei akarták letérdepeltetni Orbán Viktort
Magyarország betartja a migrációval kapcsolatos dublini rendeletet, ami miatt elismerést érdemel és nem bírálatot - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az Európai Parlament plenáris ülésének a magyarországi alapjogok helyzetéről folytatott vitáján szerdán. Nem könyöradomány, amit Magyarország kap az Európai Uniótól, a kohéziós politikával minden tagország jól jár, így nem kérhetik tőlünk, hogy "fogjuk be a szánkat" - fogalmazott. A liberális és szocialista, valamint Soros-hálózat egyes politikusai remegve, ordítva ócsárolták a magyar kormányfőt, aki higgadtan, érvelve tette helyre őket.Ajánljuk még

















