orbán viktor
Orbán: Virágokkal, meg plüssállatkákkal nem védhetjük meg magunkat
Európa ma képtelen megvédeni polgárait, határait, nem tudja összetartani az országok közösségét, tehát ki kell jelenteni, hogy politikai vezetése megbukott – jelentette ki előadásában Orbán Viktor, a 27. tusnádfürdői szabadegyetemen, hozzátéve, virágokkal, meg plüssállatkákkal nem lehet megvédeni Európát. A miniszterelnök szerint az európai politikai elit válsága odáig vezetett, hogy képtelenek a legalapvetőbb tényekkel is szembenézni. Európa például elvesztette globális befolyását a világra, mára csak regionális szinten tudja érvényesíteni akaratát. Az ezért felelős vezető európai politikusok eközben úgy tesznek, mintha egy évtizedekkel ezelőtt létező, boldog és fejlődő nemzetközösséget irányítanának. Orbán Viktor elmondta, a kormány célja, hogy Magyarország egy biztos pont maradjon egy bizonytalan világban. Ajánljuk még
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok
Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást. Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos
Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba. Hoppá! Brüsszel megtanult nemet mondani Brüsszelnek
Volt is mire: az Európai Bizottság elnöke kétszázmilliárd eurónyi befagyasztott vagyont adott volna át Ukrajnának. Kuleba elszökött Ukrajnából, vajon most már mást gondol a rezsimről?
Ha süllyed a hajó, a patkányok menekülnek. Ha az olvasó úgy gondolná, hogy ezzel lepatkányoztuk a volt ukrán külügyminisztert, akkor nem téved, Dmitro Kuleba ugyanis gondolt egyet és lelépett hazájából, mert a rezsim most éppen őt pécézte ki, mint hazaárulót.