orbán viktor
Orbán Viktor: Amikor a béke mellett állunk ki, akkor Magyarországért is dolgozunk (Visszanézhető!)
Magyarország nem támogatta Ursula von der Leyen újraválasztását, mert harmatgyenge volt a Bizottság teljesítménye az elnöksége alatt, mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. A kormányfő szerint egy ötéves periódustól sokkal többet kellene kapni az európai embereknek. Hangsúlyozta, hogy ezen a háborún eddig Európa semmit sem nyert, úgy pedig nagyon nehéz versenyképességet javítani, hogy közben iszonyatos pénzeket költ Európa Ukrajnára. Mint jelezte, hogy november 8-án lesz egy tanácsi ülés, ahol a miniszterelnök előterjeszt egy versenyképességi akciótervet. Orbán Viktor továbbá elmondta, hogy Amerikában novemberben választás következik, utána teljesen más háborús politika lesz. A kormányfő szerint a békemisszió lényege az állhatatosság, egy apró munka, minden nap kell csinálni, ezért minden nap tárgyal valakivel.Hadüzenet háború nélkül, a magyarellenes koalíciónak van miért tartania a Patriótáktól
Ursula újrázott, az árnyékok közül pedig előbújtak Magyarország ellenségei. Nem, persze a fejleményeken nem lepődtünk meg, de érdemes egyesével megtekinteni, hogy mik azok az apróságok, melyeket tanulságként vonhatunk le a tegnapi választás eredményeiből.Zelenszkij megint nagyon keménynek érzi magát (persze, csak Magyarországgal szemben)
Valami beüthetett az ukrán elnöknél, mert ahhoz képest, hogy pár napja még semmi problémája nem volt a kormányfő békemissziójával, most hirtelen megint Magyarországot támadta a legújabb turnéján. Nem tudni, hogy Zelenszkij mitől váltott ilyen hirtelen véleményt, csaj sejtéseink vannak, de az biztos, hogy akkoriban kevesebb problémája volt a hasonlókból, míg csak zongorázott.Orbán Viktor: Európának saját békepárti stratégiára van szüksége (VIDEÓ!)
Európának saját békepárti stratégiára van szüksége! Ezen dolgozunk -írja közösségi oldalán a magyar kormányfő, aki ezúttal Angilából jelentkezett be az Európai Politikai Közösség (EPC) csúcstalálkozóról.Eldőlt, újrázhat Ursula von der Leyen (Élő közvetítés!)
Az Európai Parlament július 18-án titkos szavazással, 401 szavazattal Ursula von der Leyent választotta újra az Európai Bizottság elnökének. Ursula von der Leyen másodszor tölti be a Bizottság elnöki tisztségét. Először 2019 júliusában választották meg az EP-képviselők. A PestiSrácok.hu oldalán magyar nyelvű közvetítést is láthatnak a plenáris ülésről.Orbán Viktor: az Európai Uniónak nem az amerikai demokraták külpolitikáját kéne másolnia
A mi koncepciónk lényege, ami eltér a hivatalos koncepciótól, hogy az Európai Uniónak nem az amerikai demokraták külpolitikáját kéne másolnia, hanem egy stratégiai autonómia jegyében - és ezt éltetjük itt egyfolytában - egy saját, európai megközelítés kellene - közölte az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozójára érkező Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban.Brüsszel az új Moszkva – Keményen bírálta az EU zsarolópolitikáját a Die Welt sztárpublicistája
Keményen kiosztotta a brüsszeli politikusokat és állt ki Orbán Viktor mellett a Die Welt sztárpublicistája, Henryk M. Broder a lap podcast-adásában. Az újságíró többek között kijelentette, hogy az unió évekig csak látszatpolitikát folytatott, és valójában semmilyen beleszólása nem volt a világ alakulásába, a magyar kormányfő viszont a kezébe vette a gyeplőt és igazi irányt szabott az EU-nak.Ajánljuk még

















