óriásplakát
Czeglédy lebukott: megvan, ki rendelte az ellene valló koronatanú lejáratására gyártott óriásplakátot
Czeglédy Csaba egyik jobbkeze áll bíróság elé napokon belül a Tapolcai Járásbíróságon amiatt a lejárató, megfélemlítő hadjárat miatt, amit Czeglédy büntetőügyének koronatanúja kellett elszenvedjen hónapokkal ezelőtt – tudta meg a PestiSrácok.hu. S. Ádámot személyes adattal való visszaéléssel vádolják. Az ügy előzménye Czeglédy hat és fél milliárdos költségvetési csalás miatti büntetőpere, amely során már több terhelő vallomást is tettek Czeglédy Csabára. Talán a legjelentősebb ezek közül az a széles körű feltáró vallomás, amit az egyik volt terhelt tett, több napon keresztül. Annak a cégnek a tulajdonos vezetője, amelyet azért hozatott létre Czeglédy, hogy legyen egy szint az ő cége, a Human Operator Zrt. és az iskolaszövetkezetek között. Bírósági vallomását követően őt gyalázó óriásplakát jelent meg a városban, ahol él, valamint egy internetes oldal és szórólap, amit rengeteg postaládába bedobtak. Ezek arra is alkalmasak lehetnek, hogy az ügy további tanúit befolyásolják, megfélemlítsék. Így jár, aki kinyitja a száját... Na, vajon kié a Czeglédy-ügy koronatanúját gyalázó plakátokat kihelyező cég? - Nem fog meglepődni!
Egy hónapja írtuk meg, hogy példátlan nyomásgyakorlásra vetemedtek eddig ismeretlen személyek, a Czeglédy Csabára és társaira valló koronatanút megrettentve. Néhány nappal azt követően, hogy a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás vádjával folyó büntetőügy koronatanúja részletes terhelő vallomást tett a bíróságon, lakóhelye közelében óriásplakátokon bélyegezték hazugnak, névvel, arccal, családi házának képével megjelenítve őt. Sőt, szórólapokkal is elárasztották a települését, amelyben már a családját, beteg édesanyját és feleségét is célbavették. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy két büntetőeljárás indult mindezért, személyes adattal való visszaélés, valamint rágalmazás miatt. Lényegében azt üzenték meg a plakátok és a lejárató nyomtatványok, hogy így jár, aki beszél... Utánajártunk, melyik cégé az ominózus hirdetőtábla és kik állnak mögötte. A szálak a DK által pénzelt cégekhez és a guruló dolláros Páva Zoltánhoz vezetnek. Tanúk példátlan presszionálása a Czeglédy-ügyben – Óriásplakáton és szórólapokon indítottak lejáratókampányt a koronatanú ellen
Olyan dolog történt a Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőügyben, amire még tapasztalt, igazságügyben régóta dolgozó emberek szerint sem volt soha példa Magyarországon. A még folyamatban lévő büntetőper koronatanúját arccal, névvel ábrázoló becsmérlő óriásplakátot helyeztettek ki valakik egy óriásplakátcég hivatalos hirdetőhelyén, közvetlenül a 84-es főút mellett. A plakát azt követően került ki, hogy a tanú több napon át tartó terhelő vallomást tett a bíróságon Czeglédy Csabára. És ez még nem minden. A fizetett óriásplakát-reklám – amelynek elkészítése, és kihelyezése több bűncselekményt is megvalósíthat – egy olyan weboldal címét is tartalmazza, amely további becsmérlő, és a vádhatóságot, ügyészeket vádló, célkeresztbe állító tartalmakat közöl. Azt a Sümeg környéki kistelepülést, ahonnan a koronatanú és családja származik, szórólapokkal is beterítették, a férfi családját is az ügybe keverő és rágalmazó papirost minden postaládába bedobták. Az ominózus tanú első tanúvallomása óta következetesen vallott a hatóságok, a bíróság előtt, az ő kihallgatását már be is fejezték. A presszionáló, nyilvánvalóan megfélemlítésre alkalmas akciónak a további tanúk vallomásaira lehet hatása, és így akadályozhatja is a büntetőper eredményes lefolytatását. Bejött az igazmondó plakátkampány a Momentumnak: azért az V. kerületnek kell támogatnia a karácsonyi vásárt, mert a főváros erre sem képes (Videó)
„Itt az ideje, hogy kimondjuk az igazságot! Donáth Anna az ország egyik legnépszerűbb politikusa” – a Momentum elnökségi tagjai, Gelencsér Ferenc és Kerpel-Fronius Gábor nem csinálnak hiúsági kérdést abból, hogy ki a párt legnépszerűbb politikusa. Ezen okok mentén úgy gondolták, hogy az éppen otthon babázó EP-képviselő Donáth Anna politikusi nagyságának plakátkiállítással adóznak Budapest forgalmas közterein. De ha ez még nem lenne elég, akkor a kormány „hazugságairól” is lerántják a leplet és elmondják „a teljes igazságot” – bármi is az, hiszen ez végül nem derült ki. A sorozat egyik első állomásán, a Széll Kálmán téren csodálhattuk meg az informatív táblákat Donáth Anna „igazmondásaival”, egy nagy érdeklődésre számot tartónak nem nevezhetőátadó sajtótájékoztató keretei közt. Kíváncsiak voltunk, hol tart Gelencsér Ferenc a Reklámszövetséggel való konzultációban, hiszen ha az ember plakátkampányba kezd, nem árt tudni mi a helyzet az aktuális reklámetikai szabályokkal. A főpolgármester-helyettes Kerpel-Fronius Gábor pedig megnyugtatott bennünket, hogy idén is lesz karácsony (az is, amelyiknek a gyerekek örülnek, nemcsak a magas – a szerk.) és ennek örömére megrendezik a hagyományos Vörösmarty téri vásárt is, mert a fővárossal szemben az V. kerület képes támogatni azt. Végül pedig arra is fény derült, hogy miért érdemli meg a szemétkáoszból menekülő budapesti közműholding-vezérigazgató, Mártha Imre a floridai luxusutat. Sterilizálandó fehér társadalom Nyugat-Európában, egyre agresszívebb homoszexuális lobbi Magyarországon
"Egyszerű, ártatlan" üzenete van a Londonban nemrégiben feltűnő óriásplakátoknak, amelyek felhívják a figyelmet arra, hogy mi lenne, ha nem lenne akkora tömeg a városokban. Ennek pedig úgy lehet leginkább eleget tenni, ha nem szülünk gyerekeket. Az érzékenyítés és a különbözőség jegyében az óriásplakátokon csak fehér szereplők kaptak helyet, pedig egy nyugat-európai, magára valamit adó reklámban kötelező felmutatni az etnikai sokszínűséget. Jelen esetben ez nem sikerült, tehát egyértelmű, hogy kiknek kéne sterilizálni magukat: a fehér angoloknak. Az érzékenyítés apró lépései végül ilyen hajmeresztő őrületbe juttatják el a nyugat-európai társadalmakat, de a tolerancia bajnokai hazánkban is igyekeznek felpuhítani a társadalmat: kollégánk a minap a Deák Ferenc téri metróállomás peronján találkozott a homoszexuális propaganda újabb vívmányával. Az általunk közölt képek önmagukért beszélnek mindkét esetben. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.