őrizetbe vétel
Őrizetbe vette a Sea-Watch 3 civilhajó német kapitányát az olasz rendőrség
Őrizetbe vette a Sea-Watch 3 civilhajó német kapitányát szombaton az olasz rendőrség, miután hajójával kikötött Lampedusában.Korrupt adóhivatalnokokat vettek őrizetbe Budapesten
Három embert őrizetbe vettek, és ennél is többet állítottak elő kedden a Fővárosi Nyomozó Ügyészség munkatársai. Az érintettek a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik ellen hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt folytatnak vizsgálatot az illetékesek – értesült a PestiSrácok.hu. Az Index úgy tudja, hogy a NAV budapesti, Huszti úti épületéből mások mellett az adóhatóság felderítő osztályának volt vezetőjét is elvitték a nyomozók.Őrizetbe vették a lyoni robbantás feltételezett elkövetőjét
A francia rendőrség őrizetbe vett egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő követte el a 13 sebesültet követelő robbantást pénteken Lyonban - jelentette be hétfőn a francia belügyminiszter.Rendőrkézen a franciaországi fegyveres túszejtő
Őrizetbe vette a francia rendőrség kedd este azt a tizenhét éves fegyverest, aki négy nőt ejtett túszul délután a dél-franciaországi Toulouse-hoz közeli Blagnac egyik dohányboltjában – közölte a francia rendőrség. A férfi már korábban elengedte a foglyait. Az első nőt este nyolckor, a további három túszt félórával később engedte el a gyanúsított, aki utána elbarikádozta magát, de folyamatosan tárgyalt a kommandósokkal, miközben az épületet teljesen körbevették a hatóságok. A fiatalember a támadás előtt levelet írt, amelyben úgy definiálta magát, hogy a sárgamellényesek fegyveres szárnyának tagja.Idős ember kirablását akadályozta meg egy börtönőr a Népligetnél (Videó!)
Bátorságból, emberségből mutatott példát a büntetés-végrehajtási szervezet egyik gazdasági társaságának munkáltatási felügyelője, amikor egy idős ember segítségére sietett, akit egy fiatal férfi akart kirabolni Budapesten, a Népliget környékén.Nyomozó ügyészek vették őrizetbe Ódor Ferencet, a Fidesz volt parlamenti képviselőjét
Az encsi járási hivatal vezetőjét, Ódor Ferencet vették őrizetbe kedden a Borsod-Abaúj-Zemolén megyei városban – írta a az Index. A portál értesülése szerint Ódort a hivatal parkolójában teperték le a nyomozók, majd megbilincselték, és úgy kísérték be munkahelyére.A migránskaravánok nyolcszáz tagját vették őrizetbe Mexikóban
A közép-amerikai migránskaraván mintegy nyolcszáz tagját vették őrizetbe annak gyanújával, hogy megpróbálták illegálisan átlépni a mexikói-amerikai határt – adta hírül kedden a Milenio című mexikói napilap Tonatiuh Guillénre, a Mexikói Bevándorlási Intézet (INM) igazgatójára hivatkozva.Könnygázzal és vízágyúkkal oszlatják a tüntetőket Párizs utcáin
Könnygázt és vízágyúkat vetett be a francia rendőrség az üzemanyagadó emelése ellen tüntető francia sárgamellényesek ellen szombaton Párizs központjában, mert a demonstrálók át akartak törni egy rendőrkordont. Helyszíni jelentések szerint legalább százhuszonkét erőszakos tüntetőt őrizetbe vettek.Ajánljuk még