orosz-amerikai viszony
Peszkov azt javasolta a Fehér Háznak, hogy hagyjon fel a megafondiplomáciával
Nyílt párbeszédet, nem pedig vitát javasol amerikai hivatali partnerének, Joe Bidennek Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken, Moszkvában.Putyin tárgyalóasztalhoz hívta Bident
Online tárgyalást javasolt amerikai hivatali partnerének csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az orosz államfő a Rosszija 24 televíziónak nyilatkozva közölte, hogy utasítást adott egy ilyen, pénteken vagy hétfőn megtartandó eszmecsere megszervezésére az orosz külügyminisztériumnak, az amerikai fél számára megfelelő időpontban.Biden egy interjúban egyszerűen legyilkosozta Putyint
Úgy tűnik, Joe Biden meglehetősen furcsán értelmezi a diplomácia fogalmát. Eddig egyetlen vezetőtől sem látott stílusban támadt ugyanis az orosz elnökre, amikor lelketlen gyilkosnak nevezte Vlagyimir Putyint, és azt ígérte: az orosz államfő meg fog fizetni azért, hogy Donald Trump előző amerikai elnök javára próbálta billenteni a 2020-as elnökválasztást.Újra tárgyalásokba kezd a Kreml és a Fehér Ház
Öt évre hosszabbítja Washington és Moszkva a Barack Obama idején Oroszországgal megkötött, most februárban lejáró atomalkut. A nemzetközi biztonsági szerződések terén ugyanakkor ez inkább kivételnek mondható: a szakértők nem számítanak az Egyesült Államok visszatérésére a Donald Trump vezetése alatt korábban felbontott egyezményekhez, ahogy Moszkvával és Pekinggel sem várható megbékélés. Az USA tavalyi kilépését követően Oroszország a múlt héten kezdte meg a Nyitott égbolt szerződés felbontását, amely az európai biztonsági rendszer egyik alappillérének tekinthető. Fél év van rá, hogy megmentsék a megállapodást.Az Egyesült Államok bezárja két konzulátusát Oroszországban
Az Egyesült Államok bezárja két konzulátusát Oroszországban; az orosz Távol-Keleten, Vlagyivosztokban véglegesen, a szibériai Jekatyerinburgban pedig egyelőre átmeneti időre – jelentette szombaton az amerikai sajtó.Amerikai elnökválasztás – Putyin szerint bárki is nyer, Moszkva kész az együttműködésre
Vlagyimir Putyin egy csütörtöki moszkvai beruházási konferencián beszélt az amerikai elnökjelöltek esélyeiről, illetve Oroszország álláspontjáról a választások kapcsán. Az orosz elnök szerint országa kész az együttműködésre az új amerikai kormányzattal, bármilyen legyen is annak összetétele.Putyin kész találkozni Trumppal, ha hivatalos meghívást kap
Vlagyimir Putyin orosz elnök kész találkozni Donald Trump amerikai államfővel, ha hivatalos meghívást kap - tudatta kedd éjjel Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója azt követően, hogy Putyin Szocsiban tárgyalt Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel.Trump személyesen döntött az orosz képviseletek bezárásáról
Donald Trump amerikai elnök személyesen döntött a San Francisco-i orosz főkonzulátus, valamint két másik konzulátus egy-egy hivatalának bezáratásáról - közölte pénteken a RIA Novosztyi hírügynökség egy magas rangú amerikai tisztségviselőre hivatkozva.Egyre feszültebb az orosz-amerikai viszony
Az orosz védelmi minisztérium szombattól felfüggeszti a Pentagonnal fenntartott "forró drót" működtetését, amelyet a szíriai légtérben bekövetkező incidensek kiküszöbölését és a légi bevetések biztonságának szavatolását célzó kétoldalú memorandum értelmében létesítettek. Ezt Igor Konasenkov vezérőrnagy, a moszkvai katonai tárca szóvivője közölte péntek este.Ajánljuk még

















