orosz-ukrán háború
Ukrán külügyminiszter: Putyin az 1945 után kialakult európai biztonsági rend alapjait próbálja lerombolni
Itt az ideje, hogy a NATO-szövetség "ne keressen kifogásokat", hanem fogadja be Ukrajnát, mondta Dmytro Kuleba külügyminiszter. A politikus kiemelte, már bebizonyították, hogy készek a csatlakozásra és sokat tudnak nyújtani a szövetségnek. Szerinte amire szükségük van, az egy világos írásbeli nyilatkozat a szövetségesektől, amely kijelöli a csatlakozáshoz vezető utat.Dél-Afrika kilépne az ICC-ből, nem hajlandók letartóztatni Putyint
Dél-Afrika elnöke bejelentette, hogy a kormányzó ANC párt kezdeményezésére kilépne a Nemzetközi Büntetőbíróságból, amely az elmúlt hónapban elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen - írja a Guardian.Svédország ismét orosz diplomatákat utasított ki
Svédország öt orosz diplomatát utasított ki kedden. A skandináv ország külügyminisztériuma azt közölte, hogy a diplomaták a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezménnyel össze nem egyeztethető tevékenységet végeztek és erről Oroszország stockholmi nagykövetét is értesítették.Lengyel kormányfő: Lengyelország és Észtország túl közel van Oroszországhoz, hogy semleges legyen
Lengyelország és Észtország túl közel van Oroszországhoz ahhoz, hogy semleges maradjon, ezért azon dolgoznak, hogy Ukrajna kapjon fokozott biztonsági garanciákat, és a NATO-bővítés folytatódjék tovább - jelentette ki kedden Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő azt követően, hogy tárgyalást folytatott észt kollégájával, Kaja Kallasszal Varsóban.Az EU további 1,5 milliárd euró pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának
Az Európai Bizottság hétfőn további 1,5 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajna számára, a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag (MFA+) harmadik részleteként - jelentette be a brüsszeli testület. A hitel formájában nyújtandó támogatási csomag strukturális megoldást szolgáltat Ukrajna 2023-as finanszírozási szükségleteinek fedezésére.Dróntámadást hajtottak végre az ukránok a 2014-ben elcsatolt Szevasztopol ellen (Videó)
A szakadár régiók "hátországában", Szevasztopolban hajtottak végre dróntámadást az ukrán erők, az oroszok lelőtték az egyik gépet, míg a másik magától felrobbant.GEOrgPOLITIKA – Az ukránok már a nyugati országok költségvetését költik
„A nyugati országoknak GDP-jük 1 százalékát kellene elkülöníteniük az Ukrajnának szánt fegyverszállításokra” – mondta Andrij Melnyik ukrán külügyminiszter-helyettes. Melnyik kifejtette, hogy Kijev hálás szövetségeseinek az eddigi segítségért, de ez nem elég. Mindeközben Oroszország az újságíróiknak megtagadott amerikai vízum miatt háborodott fel, Szergej Lavrov szerint „az ország, amely a legerősebbnek, a legokosabbnak, a legszabadabbnak és a legigazságosabbnak nevezi magát, elvesztette a bátorságát”A Wagner-csoport nem ejt hadifoglyokat a jövőben
A Wagner-csoport zsoldosainak vezetője kijelentette, hogy harcosai a jövőben nem ejtenek több hadifoglyot. Jevgenyij Prigozsin különös érvelése szerint ugyanakkor ezzel nem sértik a „nemzetközi humanizmus törvényeit”, mivel azok a hadifoglyokra vonatkoznak.Kijevet és a balti államokat megdöbbentette, hogy Kína párizsi nagykövete megkérdőjelezte Ukrajna szuverenitását
Franciaország, Ukrajna, Észtország, Lettország és Litvánia megdöbbenését fejezte ki, miután Kína párizsi nagykövete megkérdőjelezte a volt szovjet államok – közöttük Ukrajna – szuverenitását.Ajánljuk még

















