orosz-ukrán háború
Az ukránok Fehéroroszország digitális térképét kérték a franciáktól, de beintettek nekik
A franciáktól kért segítséget Volodimir Zelenszkij a Fehéroroszország elleni támadáshoz, de Párizs világossá tette: szó sem lehet arról, hogy idegen területen folyó műveletekbe besegítsenek.Úgy tűnik, sikeresen átkeltek az ukrán erők a Dnyeperen
Bloggerek szerint sikeresen átkelhettek Dnyeperen az ukrán erők, de egyelőre még a szakértők sem tudják megmondani, hogy mekkora mértékű hadműveletről lehet szó.Zelenszkij megdorgálta azokat, akik a szankciók ellen vannak
Zelenszkij ezúttal Magyarországnak is üzenhetett, hiszen azt mondta: az egyik legfontosabb közös feladatunk, hogy megszüntessünk minden lehetőséget Oroszország számára a szankciók kijátszására.Döntöttek a németek: tömegesen kiutasítják az orosz diplomatákat
A moszkvai külügyminisztérium szombati közlése szerint Németországban döntés született arról, hogy tömegesen utasítanak ki orosz diplomatákat. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő egyúttal jelezte, hogy Oroszország ellenlépéseket készül tenni, ami azt jelenti, hogy Moszkva szintén kiutasít majd német diplomatákat az országból.Egyre kevesebb ukrán kér menedékjogot Európában
Az Európai Tanács honlapján megjelent hír szerint egyre kevesebb ukrán kér menedékjogot Európában. 2023 februárjában 26 uniós országból 19-ben csökkent az ideiglenes védelemről szóló határozatok száma – írta meg a KárpátHír.Spanyolország hat Leopard 2 harckocsit küld Ukrajnának
Spanyolország napokon belül hat Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának az előzetesen megígért tízből – jelentette be a spanyol külügyminiszter.Észt hírszerzés az ukrán ellentámadásról: ha eső nem lesz, lesz, ha lesz, nem lesz
Az észt hírszerzés május 9-re tette az ukrán ellentámadás megkezdését, amennyiben eláll az eső, ami szerintük nem fog elállni addig.Reagált a NATO Orbán megjegyzésére – Elkötelezettek Ukrajna csatlakozása mellett
Közleményben reagált a NATO Orbán Viktor Twitter-bejegyzésére, amelyet Stoltenberg Ukrajna csatlakozására vonatkozó kijelentését követően osztott meg. A katonai szövetség közleményében kijelentette, hogy továbbra is elkötelezettek az ország felvételét illetően, ami már csak azért is furcsa, mert a NATO alapokmánya megtiltja egy háborúban álló ország felvételét, hiszen az világháborúhoz vezethetne.Az amerikai védelmi miniszter szerint "Putyin háborúja" miatt kell bővíteni a NATO-t
Nem a NATO bővítése vezetett az ukrajnai háborúhoz, az összefüggés éppen fordított: az orosz elnök, Vlagyimir "Putyin háborúja" miatt vált szükségessé a szövetség kiterjesztése – jelentette ki Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter pénteken.Ajánljuk még

















