orosz-ukrán háború
Közeledik a nukleáris armageddon – figyelmeztet Oroszország amerikai nagykövete
Anatolij Antonov szerint a szegényített uránnal töltött lőszerek használata során radioaktív por csapódik ki, amely rendkívül mérgező, és rákot okozhat. Oroszország amerikai nagykövete szerint a nyugati országok a nukleáris armageddon felé terelik a világot azzal, hogy szegényített uránnal töltött lőszereket szállítanak Kijevnek – írja a RIA Novosztyi. Anatolij Antonov kijelentette, a „felvilágosult” Nyugat, élén Washingtonnal, úgy döntött, az emberiséget veszélyes vonalra tereli, folyamatosan halálos fegyverek érkeznek Ukrajnába, amelyek civileket, lakóövezeteket, iskolákat, kórházakat és óvodákat pusztítanak. A diplomata felhívta a figyelmet arra is, hogy a szegényített uránnal töltött lőszerek használata során radioaktív por csapódik ki, amely rendkívül mérgező, és rákot okozhat.Többen meghaltak egy orosz támadásban a kelet-ukrajnai Donyeck megyében
Orosz légicsapás érte péntekre virradóra a kelet-ukrajnai donyecki régióban lévő Konsztantyinivka városát, öt ember, három nő és két férfi meghalt - közölte az ukrán katasztrófavédelem a Telegramon.Több százezer ukrán katona indíthat ellentámadást
Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner-csoport vezetője a korábbinál részletesebben beszélt arról a nagy ellentámadásról, amelyre az ukránok készülnek Bahmut térségében.Az EU tizenkét hónapon belül egymillió lőszert biztosít Ukrajnának
Figyelembe véve valamennyi tagállam biztonsági és védelmi érdekeit, az uniós tagállamok vezetői üdvözlik az Európai Unió Tanácsában elért megállapodást, amely szerint az EU többek között közös beszerzés és megfelelő finanszírozás révén a következő tizenkét hónapon belül egymillió lőszert biztosít Ukrajnának – jelentették ki az Európai Tanács tagjai Brüsszelben, csütörtökön.Moszkva destruktív lépésként értékelte a szlovák MiG–29-esek átadását
Oroszország destruktív lépésként értékeli a szlovák MiG–29-es vadászgépek átadását Ukrajnának, ami ellentmond az Európai Unió békés rendezést sürgető retorikájának – jelentette ki csütörtökön Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes. Grusko arra reagált, hogy a nap folyamán megérkezett Ukrajnába az első négy MiG–29-es azok közül, amelyeket Szlovákia ígért a kijevi vezetésnek.Megérkezett az első négy szlovák MiG–29-es vadászgép Ukrajnába
Már Ukrajnában van az első négy MiG–29-es vadászgép azok közül, amelyeket Szlovákia átad Ukrajnának – közölte csütörtökön a szlovák védelmi minisztérium.GEOrgPOLITIKA – Arab nyelvű utcatábla Düsseldorfban – Kadirov beszólt a briteknek
Németország ismét hatalmas lépést tett a multikulturális társadalom felé, vagy csak szépen halad az Északi Kalifátus irányába. Düsseldorfban ugyanis megjelent az első arab nyelvű utcatábla. A politikusok szerint a tartományi főváros ezzel mutatja meg, hogy kiáll a sokszínűség és a bevándorlás mellett. A péntekenkénti, kölni arab imára hívás mellett valóban elősegíti a németek integrációját a bevándorlók kultúrájába.Európai Bizottság: több mint kétezer ukrajnai beteget szállítottak európai kórházakba a háború kezdete óta
Az ukrajnai háború kezdete óta több mint kétezer ukrajnai beteget szállítottak át gyógykezelésre a tagállamok kórházaiba az uniós polgári védelmi mechanizmuson keresztül – közölte az Európai Bizottság csütörtökön.Ajánljuk még

















