orosz-ukrán háború
Ha Európának saját hadserege lenne, az oroszok nem vállalták volna a háborút - Interjú Tóth Norbert nemzetközi jogásszal
Az ENSZ 1945-ös Alapokmánya által létrehozott, a kétpólusú világrendre méretezett nemzetközi jogi keretben az orosz-ukrán konfliktus nem rendezhető - fogalmazott portálunknak Tóth Norbert nemzetközi jogász, akit ezúttal is jogitörténeti elemzésre kértünk. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara nemzetközi jogi tanszékének docense az interjúban többek közt beszélt arról: Oroszország azért is akarta a kétpólusút felváltó új világrendet, mert a jelenlegi jogi keretek közt területfoglalásait sosem ismerné el a nemzetközi közösség. Szólt arról is, a Nyugat, amely nem érdekelt egy új világrend megfogalmazásában, arra játszott, hogy Oroszország összeroppan a gazdasági szankciók súlya alatt, ehelyett arra derült fény, hogy Európa a jóval sebezhetőbb, és akár előbb össze is omolhat, mint az oroszok. Tóth Norbert kitért arra is, az orosz-ukrán konfliktust a magyarok szenvedik meg legjobban a térség országai közül, és létezik olyan forgatókönyv, amely akár az erdélyi magyarságot is veszélyezteti. Hogy miért, arról bővebben az interjúban... Dömötör Csaba: kimondani és hallgatni is frusztráló a „mi megmondtuk előre” mondatot, de sajnos ettől még igaz
Brüsszel feldobta a szankciós politika feliratú követ, nem mozdult sehova, és most éppen rá esik vissza. Na meg az egész európai gazdaságra. Kimondani és hallgatni is frusztráló a „mi megmondtuk előre” mondatot, de sajnos ettől még igaz – mondta el az Origónak adott interjúban Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról is beszélt, hogy az, hogy a magyar gáztárolók saját kézben vannak, egyáltalán nem magától értetődő, ugyanis a baloldali kormányok idején ezek is külföldi tulajdonba, a német E.On kezébe kerültek. Az Orbán-kormány döntött a visszavásárlásukról, még 2012-ben. Dömötör Csaba a rezsicsökkentésről, a baloldal állapotáról, Európa jövőjéről és az uniós forrásokról is kifejtette véleményét. Ajánljuk még
Visszafoglalták az ukránok, amit el se vesztettek
Arra mindenki számított, hogy a Trump-Putyin találkozó időpontjára az ukránok összehoznak valami sikerfélét, visszavesznek pár falut, felrobbantanak egy moszkvai iskolát, ilyesmi. Ismét hoppon Tusk: Nawrocki képviseli Lengyelországot az alaszkai csúcs után
A lengyel kormányfő nagy hibát követett el, amikor megpróbálta lejáratni az újonnan megválasztott államfőt. Ha mégis úgy alakulna az alaszkai csúcs, az angolok máris küldenék a katonáikat Ukrajnába
Sorra jelennek meg a kommentárok a Trump-Putyin találkozó kapcsán. Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.