oroszország
Élet az unión kívül: Kína pumpálja a dollármilliárdokat Szerbiába
Szerbia nem tagja az Európai Uniónak, bár szeretne az lenni, a NATO-hoz viszont nem akar csatlakozni. Ezért a gazdaságban próbál saját utat járni, és kifejezetten jó kapcsolatot ápol Oroszországgal és Kínával. Utóbbival annyira jóban van, hogy közös vállalkozás keretében nemrég nyílt meg egy réz- és arany kitermelésére létrehozott bánya a dél-szerbiai Borban, amelynek révén dollármilliárdokat fektettek be a szerb iparba. Úgy látszik tehát, hogy az unión kívül is van élet.Szijjártó: két életbevágóan fontos szerződést kötöttünk idén Oroszországgal
Magyarország két életbevágó fontosságú megállapodást kötött idén Oroszországgal: az életmentő vakcinavásárlási és a fűtést biztosító gázszállítási szerződést – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar–orosz kormányközi gazdasági bizottság obnyinszki ülését követő sajtótájékoztatóján.Szijjártó Péter szerint visszataszító, hogy egyesek politikai kérdést csinálnak a vakcinából
Visszataszító, hogy politikai kérdést csinálnak a vakcinából – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Obnyinszkban, Mihail Murasko egészségügyi miniszter magyar kitüntetésének átadásán.A Szputnyik V vakcina után jöhet a Szputnyik Light Magyarországra
Magyarország megkezdte a tárgyalásokat annak érdekében, hogy a Szputnyik V vakcina után Szputnyik Light vakcinát is alkalmazhassunk – írja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterre hivatkozva a Reuters, amit a Mandiner szúrt ki. Szijjártó obnyinszki sajtótájékoztatóján szólt az orosz fejlesztésű vakcina engedélyeztetéséről.Szijjártó: fontos cél a magyar vállalatok külföldi beruházásainak támogatása
Fontos cél, hogy az évtized végére a magyar cégek külföldi beruházásokból legalább annyi forrás kerüljön vissza a magyar gazdaságba, mint amennyi profitot a külföldi vállalatok Magyarországról kiutalnak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Oroszországban.Putyin is felvette a harmadik oltást
Újraoltatta magát Szputnyik Light vakcinával a Covid-19 ellen Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök egyúttal azt is bejelentette, hogy önkéntesként jelentkezett az orron át beadható SPRAY 08-Gam-COVID-Vac-2021 vakcina tesztelésére, amit az orosz egészségügyi tárca október közepén engedélyezett.Putyin beoltatta magát a Szputnyik Light vakcinával
Újraoltatta magát Szputnyik Light vakcinával a Covid-19 ellen Vlagyimir Putyin. A harmadik oltás felvételét maga Putyin jelentette be, amikor vasárnap fogadta Gyenyisz Logunovot, az első orosz vakcinát kifejlesztő Gamaleja Járványügyi és Mikrobiológiai Központ igazgatóhelyettesét.Kreml: elfogadhatatlan, hogy Varsó Moszkvát okolja a lengyel határon kialakult helyzetért
Elfogadhatatlan és felelőtlenség, hogy a lengyel miniszterelnök Oroszországot vádolta meg a lengyel–fehérorosz határon kialakult migrációs helyzetért – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.Putyin nem túl elnéző: A Google és a Telegram sem úszta meg büntetés nélkül
A Google amerikai informatikai nagyvállalatot kétmillió rubel (nyolcmillió forint), a Telegram üzenetküldő szolgáltatást pedig négymillió rubel (tizenhat millió forint) pénzbírságra ítélték Oroszországban, mivel nem töröltek a hatóságok által kifogásolt tartalmakat – jelentette az Interfax hétfőn az illetékes moszkvai bíróságra hivatkozva.Ajánljuk még















