Pesti Srácok

A Kreml szerint nincsenek orosz katonák sem Ukrajnában, sem a szakadár területeken

A Kreml szerint nincsenek orosz katonák sem Ukrajnában, sem a szakadár területeken

A kapcsolatok megszakításához vezethetnek az Oroszország, különösen pedig az orosz vezetés ellen tervezett amerikai szankciók - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. A szóvivő egyben kijelentette, hogy nincsenek orosz katonák sem Ukrajnában, sem a szakadár területeken a Donyec-medencében. Beszélt arról is, hogy szerinte a NATO konfrontációs fegyverként működik, s nem a békét és stabilitást szolgálja, mivel a katonai szövetség Oroszország határai felé araszol.

A CNN amerikai hírtelevíziónak adott, vasárnap közzétett interjújában Peszkov arról beszélt, hogy mindez érthetetlen az orosz kormányzat számára.

- hangsúlyozta Peszkov Fareed Zakaria műsorvezető kérdésére angol nyelven adott válaszában arra a kérdésre, hogy vajon Moszkvát aggasztják-e a Joe Biden amerikai elnök által az ukrajnai válság további eszkalálódása esetére kilátásba helyezett súlyos büntetőintézkedések. Mint mondta, mindez a felek egyikének érdekét sem szolgáló hatalmas hiba lenne. Kreml szóvivője ugyanakkor kiemelte, hogy Moszkva nem tart a szankcióktól. Mint mondta, szeretnék megkérdezni a washingtoni vezetéstől, hogy tud-e példát említeni olyan helyzetre, amelyben szankciók segítettek megoldani a problémát, illetve hatékonyaknak bizonyultak abban, hogy rábírjanak egy országot bizonyos lépések megtételére.

PestiSracok facebook image

- húzta alá Peszkov.

– fogalmazott a Kreml szóvivője.

Beszélt az Oroszország nemzetbiztonsági érdekei körül kialakult kritikus helyzetről is.

– mondta Peszkov.

Mint mondta, a mostani feszültségek nem az utóbbi hetekben, vagy hónapokban, hanem az elmúlt évtizedekben keletkeztek.

– fogalmazott Peszkov.

Az orosz elnök szóvivője megjegyezte: Oroszország megfigyelte, hogy

– tette hozzá.

Az Egyesült Államok, a NATO és az ukrán vezetés azzal vádolta meg Oroszországot, hogy közel százezer katonát vonultatott fel a közös határ mentén a szomszédos ország elleni esetleges invázió céljából. Moszkva cáfolja ezt a szándékot, hangsúlyozva, hogy saját területén lévő csapaterősítésről van szó. Az orosz vezetés álláspontja szerint - amelyet Vlagyimir Putyin elnök és Szergej Lavrov külügyminiszter is megfogalmazott - veszélyt a NATO-nak az orosz határok közelében tanúsított magatartása jelent és ezért Moszkva a katonai szövetség keleti bővítésének leállításával kapcsolatos biztonsági garanciákat követelt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.