oroszország
Nem tartják meg a pénteki imákat Iránban, mert annyi a koronavírusos beteg
Már csaknem minden iráni tartományban jelen van az új koronavírus, Irakban is meghalt az első beteg, az orosz kormány pedig megtiltotta egyes egészségügyi védőeszközök kivitelét.Istenre és a Szovjetunióra is hivatkozik a Putyin által benyújtott alkotmánymódosítási javaslat
Az istenhitre és Oroszországra, mint a Szovjetunió jogutódjára is hivatkozik Vlagyimir Putyin orosz elnök alkotmánymódosítási indítványaiban – közölte Vjacseszlav Vologyin az orosz parlament alsóházának elnöke újságíróknak nyilatkozva hétfőn, Moszkvában.Erdogan csütörtökön találkozik Putyinnal Moszkvában
Csütörtökön találkozik az orosz fővárosban Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök – közölte a Kreml szóvivője hétfőn, Moszkvában. Dmitrij Peszkov újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Moszkva továbbra is elkötelezettje a két fél között Szocsiban elért megállapodásnak, síkraszáll Szíria területi épsége mellett és támogatja Damaszkuszt az ENSZ Biztonsági Tanácsa által terroristának minősített csoportok elleni harcában, valamint nagy jelentőséget tulajdonít a török partnerekkel való együttműködésnek.Orosz-török megállapodás a szíriai feszültség csökkentéséről Idlíbben
Oroszország és Törökország megállapodott a feszültség csökkentéséről az észak-szíriai Idlíb tartományban, ahol az elmúlt napokban súlyosbodott a válság, miután több tucat török katona esett el a katonai műveletekben.Putyin reméli, hogy Ankara szavatolja az orosz külképviseletek biztonságát
Vlagyimir Putyin elnök és az orosz biztonsági tanács reméli, hogy a török hatóságok mindent megtesznek a Törökország területén lévő orosz állampolgárok és külképviseletek biztonságának szavatolása érdekében – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken, Moszkvában.Migrációs válság – Görögország megerősíti a Törökországgal közös határait
Görögország megerősíti a Törökországgal közös szárazföldi és tengeri határai védelmét, válaszul arra, hogy Ankarában bejelentették: Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket – közölték magukat megnevezni nem kívánó görög kormányzati források pénteken. Athén egyúttal kapcsolatba lépett az Európai Unióval és a NATO-val is. A török hadsereg intenzív tűz alá vette pénteken a szíriai kormányerők több, mint kétszáz hadállását, válaszul arra, hogy előző nap harminchárom török katona meghalt, harminckettő pedig megsebesült egy szíriai kormánytámadásban. Hulusi Akar török védelmi miniszter beszámolója szerint a támadással ártalmatlanították a damaszkuszi kormánycsapatok több, mint háromszáz katonáját, huszonhárom tüzérségi állását, ugyanannyi harckocsiját, tíz páncélautóját, öt helikopterét, öt lőszerszállító teherautóját, három lőszerraktárát, egy parancsnoki épületét, továbbá egy SA-17 és egy SA-22 típusú légvédelmi rendszerét.Moszkva állítja: az orosz légierő nem hajtott végre csapást Behun környékén, ahol török katonák estek el
A támadó ellenzéki militánsok között voltak azok a török katonák, akik a szíriai kormányerők tüzébe kerültek Idlíb tartományban – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.Új orosz-török konzultáció-sorozat kezdődik a líbiai rendezésről
Moszkva és Ankara új konzultáció-sorozatot indít a szíriai Idlíb tartományban kialakult helyzetről - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak hétfőn Moszkvában.Nem született megegyezés az ENSZ BT-ben Szíria ügyében a feszültség csökkentéséről
Nem sikerült közös nyilatkozatot elfogadni helyi idő szerint szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) az északnyugat-szíriai feszültség csökkentéséről. Noha a tanács tagjainak többsége támogatta a fegyveres összetűzések azonnali beszüntetését sürgető dokumentumot, Moszkva ragaszkodott hozzá, hogy Damaszkusz folytathassa a harcot az általa terroristának tartott fegyveres csoportok ellen – derül ki az ülés utáni nyilatkozatokból.Ajánljuk még

















