oroszország
Oroszokat evakuálnak a világ minden tájáról, köztük Magyarországról
Az orosz légiközlekedési ügynökség (Roszaviacija) úgy tájékoztatta az Interfax hírügynökséget, hogy az orosz légitársaságok az elkövetkező napokban nyolc országból, köztük Magyarországról fognak a koronavírus-járvány miatt külföldön rekedt orosz állampolgárokat evakuálni. Az Aeroflot szombattól hétfőig hat járatot indít Budapestről.Putyin szerint Putyin nem cár, mert Putyin csak dolgozik, de nem uralkodik
Elutasította Vlagyimir Putyin elnök, hogy az egykori orosz cárhoz hasonlítsák abban az interjúban, amelyet a TASZSZ hírügynökségnek adott hatalomra kerülése 20. évfordulója alkalmából. Az interjúban olyan finom distinkciókat is tesz a külföldi sajtó által rendszeresen minden oroszok cárjának nevezett elnök, hogy amíg egy cár parancsokat ad, addig az elnök csak a sapkáját próbálgatja a tükörben.Szijjártó: Magyarország gázellátása erre az évre megoldódott
Idén további 2,2 milliárd köbméternyi földgázt tud Magyarország vásárolni a Gazpromtól, ezáltal az ország gázellátása erre az évre teljes mértékben megoldódott – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel szerdán Moszkvában közösen tartott sajtótájékoztatóján. Szijjártó hangsúlyozta, Magyarország érdekelt abban, hogy déli irányból, a Török Áramlat vezetéken is gázt tudjon vásárolni, lehetőleg már a jövő év végétől.Putyin szerint politikai ellenzékre szükség van, kuplerájra és show-ra viszont nincs
„A rendszeren kívüli ellenzék nem ellensége az államnak” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a TASZSZ hírügynökségnek adott interjúban. Putyin kormányzásának 20. évfordulója alkalmából egy terjedelmes nyilatkozatot adott a TASZSZ-nak, amelynek újabb, tematizált részletét kedden közölték. Az orosz vezető szerint a politikusoknak, köztük az ellenzékieknek nem pusztán bírálniuk kellene a kormányzatot, hanem világos elképzeléssel kellene rendelkezniük arról, hogy miként kellene megoldani az ország problémáit.Jóváhagyta az orosz alkotmánybíróság Putyin újraválaszthatóságát
Jogszerűnek ismerte el az orosz alkotmánybíróság hétfőn az ország alaptörvényének módosításáról rendelkező jogszabályt, amely egyebek között lehetővé teszi, hogy Vlagyimir Putyin újból elindulhasson az elnökválasztáson. Putyin a jelenleg érvényes alkotmány korlátozó rendelkezése értelmében nem jelöltethetné magát a 2024-ben esedékes elnökválasztáson. Az eddigi periódusokat lenullázó új szabályozás értelmében a hivatalban lévő államfő még két, egyenként hatéves ciklus erejéig lehet Oroszország elnöke.Putyin aláírta az alkotmánymódosítási törvénycsomagot, ami biztosítaná, hogy választások révén maradjon hatalmon
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta és továbbította az alkotmánybíróságnak szombaton az alkotmánymódosításról szóló törvénycsomagot, amelyet előzőleg elfogadott az orosz parlament mindkét háza.Putyin a nemzetközi helyzet alakulása miatt támogatta az újraválasztás ötletét
A bonyolult nemzetközi helyzet az egyik oka annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egyetértett azzal a képviselői indítvánnyal, hogy töröljék el az elnöki ciklusok számának korlátozására vonatkozó alkotmányos rendelkezést –jelentette ki csütörtöki, moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő.Putyin további elnökségét készíthetik elő Oroszországban
Maga Valentyina Tyereskova, az első női űrhajósból avanzsált Putyin-párti képviselő javasolta, hogy töröljék el az eddigi korlátozásokat az elnökválasztásokon. Ha ezt elfogadják, Putyin akár a kétezerharmincas évek végéig elnök maradhat, írja a Mandiner. Orosz sajtóértesülések szerint Valentyina Tyereskova, az egykori első nő az űrben, ma a Putyin-párti Egységes Oroszország párt képviselője azt javasolta: a tervezett új orosz alkotmányozás során töröljék el az elnökválasztásra vonatkozó korlátozásokat – vagyis két elnöki ciklus után is újra ugyanazon személy is elindulhasson a választáson.Ajánljuk még
















