oroszország
Gorbacsov a nukleáris fegyverekről: A világ veszélyes határhoz érkezett
A nukleáris fegyverek és általában a háborúk betiltását sürgette hétfőn Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök a közte és Ronald Reagan néhai amerikai elnök között lezajlott, a hidegháborút lezáró reykjavíki csúcstalálkozó 30. évfordulóján kiadott felhívásában. „Ideje világosan és egyértelműen felvetni a kérdést: be kell tiltani a nukleáris fegyvert. Mi több: be kell tiltani a háborút!" - írta.Elemzők szerint jelentősen visszaszorult az Iszlám Állam
Londoni stratégiai elemzők szerint jelentősen csökkent tavaly és az idei év eddigi szakaszában is az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet által Szíriában és Irakban ellenőrzött terület. Az IHS tanulmánya felidézi, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly szeptemberben a terrorizmus és mindenekelőtt az Iszlám Állam elleni fellépést jelölte meg az orosz hadműveletek fő céljaként, ám a cég adatai ezt nem támasztják alá.Amerikai elnökválasztás: az alelnökjelöltek vitája politikai programok helyett Clinton és Trump ellentétéről szólt
Az amerikai választási kampány egyetlen alelnökjelölti vitájában mindkét jelölt, a demokrata Tim Kaine és a republikánus Mike Pence is szenvedélyesen érvelt, ám a vita elsősorban a két elnökjelöltről, Hillary Clintonról és Donald Trumpról szólt.Egy zsákban tartott 120 millió dollárt az orosz korrupcióellenes ügynökség egyik vezetője
Az orosz rendőrség letartóztatta az orosz korrupcióellenes ügynökség ideiglenes vezetőjét, Dmitrij Zaharcsenkót – írja a 444.hu az RT.com információira hivatkozva. A Gazdasági Biztonság és Korrupcióellenes Harc Központi Igazgatósága energetikai osztályának helyettes vezetőjénél ugyanis 120 millió dollár készpénzt és mintegy kétmillió eurót találtak egy zsákban.Ajánljuk még

















