oroszország
Százakat vádolhattak meg álhírterjesztéssel Oroszországban
Az ENSZ Oroszországgal foglalkozó egyik szakértője szerint az országban tavaly óta legkevesebb 295 ember ellen emeltek vádat vagy hoztak ítéletet álhírterjesztés, illetve a hadsereg hitelének rontása címén.Zelenszkij a CBS amerikai csatornának kiemelte, hogy nem fog lemondani Ukrajna egyetlen részéről sem
Kijev szörnyű áron ugyan, de megállította az orosz előrenyomulást, ám ha Ukrajna végül elveszíti a háborút, Vlagyimir Putyin orosz elnök biztosan nem éri be az ukrán területek elfoglalásával, ez pedig harmadik világháborúhoz vezethet, amelynek elkerüléséhez rengeteg pénzre van szükség - mondta a CBS amerikai televíziónak nyilatkozva Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A 60 minutes című műsor múlt csütörtökön rögzített, a csatorna hírportálján hétfőn közzétett adásában Zelenszkij kijelentette: Ukrajna egy olyan atomhatalommal harcol a szabadságáért, amely a világ elpusztításával fenyeget, az ellene indított háborúban ezért Kijev az egész világ értékeit védi.Befejezte oroszországi látogatását Kim Dzsongun
Hivatalosan elbúcsúztatták Kim Dzsongunt az Artyom-Primorszkij–1 vasútállomáson, az észak-koreai vezető páncélvonata elindult az orosz Tengermelléki terület déli részén lévő Haszan határállomás felé – közölte vasárnap a TASZSZ és a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.A Moszkvának nyújtott észak-koreai katonai segítség nem okoz nagy változást a háborúban az amerikai vezérkari főnök szerint
Észak-Korea felgyorsíthatja az ukrajnai háborúba szánt tüzérségi lőszerek szállítását Moszkvának, de ez nem jelentene nagy változást a háborúban – jelentette ki szombaton, Norvégiában egy NATO-tanácskozásra érkezve az amerikai hadsereg vezérkari főnöke.Amerika nem aggódik Észak-Korea Oroszországnak nyújtott segítsége miatt
Észak-Korea felgyorsíthatja az ukrajnai háborúba szánt tüzérségi lőszerek szállítását Moszkvának, de ez nem jelentene nagy változást a háborúban – jelentette ki szombaton, Norvégiában egy NATO-tanácskozásra érkezve az amerikai hadsereg vezérkari főnöke.Zelenszkij házát is elárverezik az oroszok
A Krímbe telepített orosz hatóságok szombaton közölték, hogy mintegy 100 ukrán ingatlan, köztük egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tulajdonában lévő ingatlan eladását tervezik – értesült a Reuters.Már több mint 300 ezer újonc szerződött az orosz hadsereghez
Az orosz elnök a pénteki, Aljakszandr Lukasenka belorusz elnökkel tartott találkozóján beszélt arról is, hogy napról napra észlelik, a csatatéren és a kiképzőtereken is külföldi „zsoldosok” segítik Ukrajnát, és nem egy alkalommal el is fogtak ilyen embereket, írja az Index.Ajánljuk még

















