oroszország
A Kreml még a repülőgépgyártót sem vonja be a Prigozsin halálát vizsgáló eljárásba
Nem indul nemzetközi vizsgálat a Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldoshadsereg alapítójának halálát okozó repülőgép-baleset körülményeinek felderítésére – közölte Dmitrij Peszkov, az orosz elnöki hivatal, a Kreml szóvivője. Leszögezte, hogy kizárólag belső, azaz orosz vizsgálat lesz.Oroszország nem fogja kivizsgálni a „nemzetközi sztenderdek” szerint, hogy mi történt Prigozsin gépével
Oroszország arról tájékoztatta a brazil légügyi nyomozóhatóságot, hogy „egyelőre” nem vizsgálják ki Prigozsin gépének a lezuhanását – írta meg a Reuters.Zárt körben temették el Jevgenyij Prigozsint
Zárt körben temették el Jevgenyij Prigozsint Szentpéterváron – írja a Wagner-csoport alapítója sajtószolgálatának közleményére hivatkozva a Reuters cikke alapján a HVG.GEOrgPOLITIKA – A Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián (2. rész)
Karin Kneissl neve bizonyosan sokaknak ismerőnek cseng. Ő volt Ausztria külügyminiszter asszonya, és arról híresült el, hogy esküvőjére meghívta Vlagyimir Putyint, aki el is ment, sőt táncolt is vele. A balliberális oldalnál ez brutálisan kiverte a biztosítékot. 2019-től újságíróként és egyetemi tanárként dolgozott, oktatott a politikai tudományok tanszékén Bécsben és az osztrák katonai akadémián. Mivel gyermekkorát a jordániai Ammánban töltötte, anyanyelvi szinten beszéli az arab nyelvet, így meghívták Libanonba is oktatni.Vlagyimir Putyin nem vesz részt Jevgenyij Prigozsin temetésén
Vlagyimir Putyin nem tervezi, hogy részt vesz Jevgenyij Prigozsin, a Wagner magán zsoldoscsoport vezetőjének temetésén – közölte kedden Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője. Peszkov újságíróknak azt mondta: a Kremlnek nincs tudomása Prigozsin tervezett temetéséről, az a család magánügye.Kommentálták az oroszok Novák Katalin ukrajnai útját
Mint ismeretes, Novák Katalin négyszemközti megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij elnökkel. Kiderült, hogy öt pontban sikerült megállapodásra jutniuk. Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő kommentálta a Telegram-oldalán Novák Katalin köztársasági elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közös megbeszélését.Ferenc pápát támadja a fél internet, amiért arra biztatta az orosz fiatalokat, hogy ne mondjanak le „örökségükről”
Ferenc pápa össztűz alá került, miután arra biztatta az orosz fiatalokat, hogy ne mondjanak le „örökségükről” mint a „nagy, felvilágosult orosz birodalom” örökösei – számolt be a Politico.GEOrgPOLITIKA – A Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián (1. rész)
Egy konferenciáról sokan azt gondolják, hogy unalmas öltönyös emberek beszélnek órákon át, és mindenki csak a svédasztal megnyitását várja. Nem tagadom, ez gyakran így is van, azonban akadnak kivételek, mint például a moszkvai MCIS, azaz a Moscow Conference on International Security. Amikor ott ülsz egy teremben Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, vagy Szergej Sojgu védelmi miniszter beszél a különleges hadművelet aspektusairól, akkor rádöbbensz, hogy izgalmasabb helyen nem is lehetnél.Kiderült, mikor rendezhetik a Wagner-vezér temetését
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport korábbi vezetőjének holttestét augusztus 27-én, vasárnap a csoport zsoldosai Szentpétervárra vitték, hogy temetést szervezzenek neki. Prigozsin hozzátartozói úgy döntöttek, hogy a temetést szűk körben tartják, a belépés speciális jelvényekkel történik – írja az Unian ukrán hírügynökségre hivatkozva az Index.Ajánljuk még

















