oroszország
Svéd uniós elnökség: az EU jóváhagyta az Oroszország elleni tizedik szankciócsomagot
Az EU jóváhagyta az Oroszország elleni tizedik szankciócsomagot – közölte a Twitteren péntek késő este az Európai Unió Tanácsának svéd soros elnöksége.Zelenszkij nyitott lehet arra, hogy mégis tárgyaljon
A kínai kormány a párbeszéd folytatására és a nukleáris fegyverek bevetésének teljes tilalmára szólította fel Oroszországot és Ukrajnát a pénteken, az ukrajnai háború kirobbanásának első évfordulóján közzétett, 12 pontból álló dokumentumban. Kijev kezdetben elutasító volt, de Volodimir Zelenszkij ukrán elnök végül mégis kijelentette, hogy nyitott a Peking által előterjesztett 12 pontos béketerv egyes részeinek megfontolására.A kínai kormány párbeszédre szólítja fel Oroszországot és Ukrajnát és az atomfegyverek ellen foglal állást
A kínai kormány a párbeszéd folytatására és a nukleáris fegyverek bevetésének teljes tilalmára szólította fel Oroszországot és Ukrajnát a pénteken, az ukrajnai háború kirobbanásának első évfordulóján közzétett, 12 pontból álló dokumentumban.Akkor még sincs vége a történelemnek?
Újabb (liberális) tudós-ideológus világmegfejtés dőlt meg éppen egy évvel ezelőtt. Francis Fukuyama, a "történelem vége" tétel megalkotója tévedett, korábban közszájon forgó gondolata pedig éppolyan hibásnak bizonyult, mint azok a geopolitikai válaszok, amelyek a történelem végének végén keletkező űr betömésére adott az euroatlanti világ. A háborús héják bő száz év után ismét túlkárogják Berlinben (és Brüsszelben meg Washingtonban) a galambokat, mondván eszkaláljuk a konfliktust és „otthon leszünk, mire lehullnak a levelek”. Száz éve sem lettek és most sem az ukránok – ahogy az oroszok sem. Ez a felismerés legutóbb négy évbe, a fennálló világrend összeomlásába, 10 millió halottba, Magyarország számára pedig egy történelmi sorstragédiába került. De valójában most ért véget a történelem vége? Miért érdekesebb az ukrajnai háború, mint mondjuk Észak- és Dél-Szudán küzdelme? Vagy a jemeni, esetleg líbiai polgárháború? Mert a világ sorsa Ázsiában, a Volga és a Jangce között dől el, ezt pedig a héják is nagyon jól tudják. Oroszország nem tudott élni ezzel a történelemnek véget vetni képes földrajzi hatalommal, míg Szovjetunióként létezett, így összeomlásával nem véget ért, hanem újraindult a történelem. Csikorogva, de forgásnak indultak a kerekek, amelyek a Magterület birtoklásáért vívott, évszázadokon átívelő küzdelem újabb fejezetét nyitották meg éppen egy évvel ezelőtt.Épp egy éve még azt hittük, nem lesz háború – The Right Brothers
Ki emlékszik arra, hogy mit csinált egy évvel ezelőtt, amikor kitört a háború? Én pontosan tudom, egy barátommal ültünk egy kocsmában és arról beszélgettünk, hogy szinte teljesen biztos, hogy az oroszok nem támadják meg az ukránokat, mert egy ilyen konfliktus hosszú távon bizonytalan lenne. A harmadik világháború ötletét akkor megmosolyogtuk, sosem gondoltuk volna, hogy a Nyugat olyannyira elszakadt a gyökereitől, hogy akár a saját maga elpusztításába is belemenne. És 2023 van. Egy év telt el. Most arról beszélgettünk, hogy Kína és Oroszország egymásra találtak, és elítélik a nyugati liberális világot. És különben, hol vannak azok az atom-tengeralattjárók? Ami egy éve tutinak tűnt, abban a csak reménykedünk. Abban, hogy senki nem nyomja meg azt a bizonyos gombot.Peking a párbeszédet és az atomfegyverek bevetésének teljes tilalmát szorgalmazza
A kínai kormány a párbeszéd folytatására és a nukleáris fegyverek bevetésének teljes tilalmára szólította fel Oroszországot és Ukrajnát a pénteken, az ukrajnai háború kirobbanásának első évfordulóján közzétett, 12 pontból álló dokumentumban.The Wall Street Journal: Orbán Viktor akadályokat gördít a nyugati egység útjába
Biden elnök szerdán találkozott Európa keleti szárnyának vezetőivel, demonstrálva, hogy kormánya ismét azokra a szövetségesekre összpontosít, akik Washington Oroszországgal és Kínával folytatott nagyhatalmi versenyének frontvonalában állnak – írja a The Wall Street Journal.Ábrahám Róbert: péntek este ott leszünk a Kossuth téren
Nincs más fegyver a kezünkben, mint hogy alkotmányos jogunkkal élve hangot adjunk a nemtetszésüknek. Miközben a kényelmünkre apellálva centiről-centire, patikamérlegen kimérve elvezettek minket a III. világháború kapujába, többnyire csak az orrunk alatt mormogtunk. Nincs több idő, nincs több kényelmes szörnyülködés, cselekedni kell! Mi ott leszünk 24-én, péntek este 18:00-kor a Kossuth téren, tegyetek így ti is! Egy napon véget ér ez az őrültség, ami most rátelepedett a világra, és azokra, akik most szembe mernek menni az árral, hősként fognak emlékezni. Már ha túléljük ezt a nagy szabadságot. 17:30-kor gyülekező, 18:00-kor kezdünk!Hatalmas, állítólag lefizetett tömeg előtt mondott beszédet Putyin
Vlagyimir Putyin a moszkvai Luzsnyiki Stadionban mondott beszédet szerdán, az orosz híradások szerint körülbelül kétszázezer ember előtt. Az orosz elnök azt mondta, hogy Oroszország történelmi földjeiért és az orosz népért harcolnak Ukrajnában. A stadionban jelen lévő tömeg egy részét lefizették, hogy ott legyen, és az is kiderült, hogy légvédelmi rendszerrel őrizték a rendezvényt.Ajánljuk még

















