országgyűlés
Juhász Hajnalka: Daniel Freund személyeskedett, a beszámolónkat meg sem hallgatta
Szabó Tímea még önmagán is túltett, felszólalásában Böjte Csaba testvért gyalázta. Elmondta, hogy nemrég elítéltek egy nevelőt, aki Böjte Csaba egy otthonában rendszeresen bántalmazott gyermekeket. A politikus szerint Böjte atya áldozatnak állítja be magát, de nem ő az áldozat, hanem a gyermeke. Szerinte a kormány kétszínű politikát folytat, hiszen a történeteket nem ítélte el. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára minderre közölte: a kormány mindenkit elítél, aki gyermekekkel szemben bármilyen erőszakot elkövet, ez ugyanis elfogadhatatlan. A kormány kezdeményezésére szigorították a szabályokat az ilyen elkövetők esetében, és népszavazást is indítottak a gyermekvédelem ügyében - mondta. Hozzátette: az ellenzék ezzel szemben érvénytelen szavazásra buzdította az embereket a referendumon, mert ennyire volt fontos a gyermekvédelem az ellenzéknek. Kifogásolta, hogy a képviselő éppen Böjte Csabát támadja, aki - mondta - rengeteget tett a gyermekek megsegítéséért, erre tette fel az életét. Lőcsei Lajos, a Momentum képviselője szerint Budaházy György és társai személyében veszélyes bűnözőket engedett szabadon Orbán Viktor miniszterelnök. Úgy értékelt, morálisan vállalhatatlan Orbán Viktor döntése. Bírálta azt is, hogy Ferenc pápa magyarországi látogatására hivatkoztak a kegyelem megadásakor. Majd így folytatta, sajnálatos, hogy a rendszer fenntartásához "mindenre is képes fasiszták kellenek." A PestiSrácok folyamatosan frissülő tudósítását olvashatják a hétfői plenáris ülésről.Ismét a parlament előtt a panasztörvény
Interpellációk és azonnali kérdések mellett a köztársasági elnök által visszaküldött panasztörvény is szerepel a napirenden hétfőn, az Országgyűlés háromnapos ülésének első napján. A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint 13 órakor kezdődik az ülés, megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Zatykó Jánosról, az MSZP korábbi országgyűlési képviselőjéről.Arató Gergely szerint a pedagógustüntetők békések voltak, nem olyan csőcselék, mint a 2006-osok – Kövesse velünk az Országgyűlés munkáját!
A pedagógus szakszervezetek a baloldali pártokkal karöltve buzdították a tüntetőket – köztük gyerekeket is –, hogy menjenek a Karmelita kolostor elé kordont bontani, az agresszív fellépésnek az eredménye pedig könnygáz és előállítás lett. Ezek után a baloldal narratívája az lett, hogy gyerekeket bánt a rendszer... Ma a parlamentben pedig Csárdi Antal felolvasta a szakszervezetek közleményét, amelyből megtudhattuk: a kormány tehet arról, hogy agresszíven viselkedtek a demonstrálók. Arató Gergely szerint viszont békések voltak a tüntetők, a békére pedig nem lehet válasz az erőszak. Miközben a DK politikusának memóriajavítóra és új szemüvegre lenne szüksége, a szocialisták Horn Gyula emlékét féltik a kormánytól, továbbá ársapkás strandbelépőt szeretnének.A kormányt kérdezik a képviselők ma a parlamentben
A hétfői ülésnappal lezárul az Országgyűlés kéthetes ülése.Döntött az Országgyűlés: marad a veszélyhelyzet és elfogadták az igazságügyi csomagot
Napirend előtti felszólalásokkal kezdődött a mai parlamenti ülés, majd több határozatról döntöttek a képviselők. Ilyen volt az igazságügyi csomag, amely megerősíti az Országos Bírói Tanácsot és további feltételeket határozhat meg arra vonatkozóan, ki lehet a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Továbbá a szomszédban dúló háború miatt döntöttek arról is, hogy november 25-ig meghosszabbítják a veszélyhelyzetet.Zsúfolt nap lesz az Országgyűlésben – Vitáznak a sajtóbeli rágalmazás és becsületsértés büntethetőségéről is
Felhatalmazhatja a kormányt az orosz–ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítására szerdán az Országgyűlés, amely dönthet az igazságügyi csomagról is. Kormánypárti kezdeményezésre politikai nyilatkozatot fogadhat el a parlament a migráció elutasításáról és a kibocsátó országok helyben történő támogatásáról, de zárószavazás is lesz az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségével kapcsolatos feladatokkal kapcsolatban.Kocsis Jámbornak: Maga egy Magyarország felforgatásán dolgozó, békétlenséget szító, külföldről támogatott, tőrőlmetszett kommunista
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Jámbor András (Párbeszéd) napirend előtti felszólalására reagálva az ellenzéki képviselőt "egy Magyarország felforgatásán dolgozó, békétlenséget szító, külföldről támogatott, tőrőlmetszett kommunistának" nevezte. Úgy fogalmazott: "igen, mindent tudunk magáról, de ehhez nekünk elég az Ön cikkeit olvasgatni, ne reménykedjen, több ehhez nem kell". Simicskó István (KDNP) "szomorú testvérháborúként" aposztrofálta a több mint egy éve tartó orosz–ukrán háborút, hangsúlyozva: mindennap hallják, hogy újabb és újabb fegyverszállítmányok érkeznek a frontra, arról azonban sajnos nem hallanak, hogy az Egyesült Államok vezetése vagy az Európai Unió azt mondaná, hogy végre elég volt a háborúból, a visszafelé elsült szankciókból és a "gazdasági kivéreztetés szélére" sodródott Európából. Láng Zsolt (Fidesz) felszólalásában Karácsony Gergely főpolgármester tevékenységét kritizálta: szerinte három és fél éve nem vezeti senki a fővárost, Karácsony Gergely "a szavakon túl inkább statisztál", és nevét adja a dollárbaloldal szereplőinek gazdasági és hatalmi játékaihoz. A 2019-ig tartó látványos fejlődés után az elmúlt években csak botrányokat, sikertelenséget, egy szlömösödő, dugóktól fuldokló és csődbe menő Budapestet láthatunk.Háromnapos ülést tart a héten a parlament
Megemlékezésekkel kezdődik az Országgyűlés kéthetes ülése kedden, amikor 13 törvényjavaslat bizottsági jelentéseit és az összegző módosító javaslatait is megvitathatják a képviselők. Szó lesz továbbá arról, hogy meghosszabbítják-e a veszélyhelyzetet.Szabó Tímea szerint idegrendszeri károsodást okoz a gödi akkumulátorgyár a gyerekeknek
Folytatta a munkáját ma a parlament, ahol az azonnali kérdések és válaszok órájában a képviselők több témában is kérdezték a miniszterelnököt, de mivel Orbán Viktor a mai ülésen nem vett részt, az ügyekben kompetens helyettesei adtak választ a kérdésekre. Szó volt az ülésen a többi között a hétvégi gödi tüntetésről az akkumulátorgyár ellen, ami Szabó Tímea szerint idegrendszeri károsodást okoz a gyerekeknek, de a 2022-es állítólagos választási csalásról, Paks II-ről és a demográfiai mutatók javításáról is vitáztak a képviselők. Zsigmond Barna Pál pedig arról beszélt, hogy „aki kicsit is figyeli a közélet történéseit, azt láthatja, hogy mintha szintet lépne a Magyarországra nehezedő nyomásgyakorlás”. Az államtitkár szerint ez a nyomásgyakorlás már a szövetségeseinktől is érezhető.Ajánljuk még













