országgyűlés
Varga Judit: számunkra Magyarország az első! (Videó)
Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2022-es tevékenységéről tárgyal az Országgyűlés hétfőn, e heti kétnapos ülésének első napján. A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Közel három órán keresztül interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el, majd a képviselők lefolytatják az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2022-es tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az annak elfogadását javasló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitáját. A beszámoló szerint tavaly az Ukrajnában kitört háború határozta meg az ombudsman feladatait. Az alapvető jogok biztosának hivatala tavaly márciusban két ideiglenes irodát is nyitott az ukrán–magyar határnál, hogy alkotmányos feladatát ellátva érdemi segítséget tudjon nyújtani az Ukrajnából menekülő emberek, családok megsegítésében, jogvédelmének erősítésében.Digitális háttérhatalom, chippelt MSZP-s képviselő, munkaerőpiacra támadó mesterséges intelligencia - A digitális államról és a digitális szolgáltatásokról vitatkozott néhány képviselő a Parlamentben
A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájával kezdte munkáját az Országgyűlés csütörtökön. Ahogyan azt várni lehetett, a délelőtti órában is feltűnően alacsony létszámmal zajló ülésen az ellenzéki pártok vagy azért támadták a digitális szolgáltatásokat, mert azok fejlesztésébe túl későn és kontár módon kezdett bele a kormány, vagy azért, mert az túl veszélyes. Az MSZP-s Harangozó Tamás például máris egy chippelt kutyának érezte magát, majd arról beszélt, Kínában mivel járt a digitalizáció. A Mi Hazánk szerint pedig a kormány a háttérhatalmak elvárásainak engedelmeskedik, amely így akar mindenki fölött uralkodni. De lássuk a részleteket.Nem szavazta meg a baloldal a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvénymódosítást, pedig a főpolgármesterük pattogott a legtöbbet a vízügyek miatt
Megszavazta az Országgyűlés jobboldali fele a víziközmű-szolgáltatásáról szóló törvénymódosítást, amelynek értemében az állam átveszi az önkormányzatoktól a vízszolgáltatásokkal kapcsolatos feladatokat, ha ezt a helyhatóságok szeretnék. Az ügy pikantériája, hogy a baloldali képviselők nem szavazták meg az önkormányzatok kisegítését szolgáló törvényt, pedig Karácsony Gergely éppen amiatt pityogott hetekkel ezelőtt, hogy a rezsicsökkentés miatt nem tudnak annyi profitot termelni, ami fedezné a víziközműcégek költségeit, ezért belengette a vízdíjemelést a cégeknél, ami előbb-utóbb a lakosságon csapódik le. Most itt az alkalom, hogy megszabaduljanak a vízügyek terhétől és mindent az állam nyakába akasszanak, erre nem szavazzák meg. Ki érti ezt?Összesen 13 ügyben hoztak döntést ma a képviselők az Országgyűlésben
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2024. évi egységes költségvetéséről, a Magyar Vállalkozók Napjáról, az egyes adótörvények módosításáról, a globális minimumadószintet biztosító kiegészítő adókról és a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvénymódosításról is döntöttek ma a képviselők az Országgyűlésben.Szuverenitásunk védelme a tét! – Dömötör Csaba és Nacsa Lőrinc is a nemzeti konzultáció mellett érvelt a parlamentben
Brüsszel a rossz döntéseket próbálja meg lenyomni az emberek torkán, de meg van rá a válasz. A nemzeti konzultáció az első olyan kezdeményezés Európában, amelynek során egy tagállam állampolgárai közvetlenül kifejtheti a véleményüket az uniós döntésekkel kapcsolatban, így megüzenhetjük a bürokratáknak, hogy mi a magyarok akarata. Ezért hangsúlyozta a kérdőív kitöltésének fontosságát parlamenti felszólalásában Nacsa Lőrinc és Dömötör Csaba is.Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, ahol szó lesz az egységes víz- és csatornadíjról is
Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely hétfőn egyebek mellett a tavalyi zárszámadást, a jövő évi adótörvényeket és a globális minimumadóról szóló törvényjavaslatot tárgyalja.A szélsőbaloldali Tordai Bencét ismét hazugságon érték: bírósági ítélet bizonyítja, hogy jogtalanul építkezett
Hiába állította Tordai Bence az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghallgatásán, hogy a házépítése teljesen szabályos volt, sőt, „boszorkányüldözés zajlik ellene”, a tények megint megcáfolták a baloldali politikust. A Fővárosi Törvényszék októberi ítélete ugyanis kimondta, hogy Tordai jogtalanul építkezett: a bíróság szerint több szabályt, kerületi és országos előírásokat is megszegett a főpolgármester párttársa.Pintér Sándor: a közbiztonság példaértékű, ám az illegális migráció súlyos gondokat okoz
Pintér Sándor belügyminiszter éves beszámolóját hallgatta meg ma az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága. Pintér Sándor – hazánk leghosszabb ideje a belügyi tárca élén álló – minisztere példaértékűnek tartja a közbiztonságot. Ugyanakkor kiemelte: az illegális migráció rendkívüli terheket rótt a rendszerre a szerb–magyar határon. A tárcavezető leszögezte azt is, hogy szeretné, ha minél többet keressenek a kollégái.Ajánljuk még















