országház
Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen, kedd délelőtt az Országház előtt. A lobogót Áder János köztársasági elnök és Kövér László házelnök jelenlétében, a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel.Megérkezett az ország karácsonyfája az Országház elé (Galériával!)
Ma reggel megérkezett Veszprém megyéből az ország karácsonyfája – tette közzé hivatalos közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Hagyomány, hogy minden évben más-más településről érkezik az ország karácsonyfája a Kossuth térre. Az idei, körülbelül 15 méter magas ezüstfenyőt a Veszprém melletti Nemesvámosról ajánlották fel.A Fidesz EP-képviselői: a szivárványszínű Országház sértő minden jóakaratú magyar ember számára!
Felháborító a magyar államiság és a nemzeti függetlenségünk szimbólumának, a magyar Országháznak a méltatlan és ízléstelen ábrázolása az Európai Néppárt részéről – kezdi a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja a Strasbourgban írt sajtóközleményét. A közlemény előzménye, hogy az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja a magyar gyermekvédelmi törvény plenáris vitájához közzétett sajtóközleményében a magyar Országház szivárványszínűre pingált képét használja.A magyar-lengyel barátság napja alkalmából az Országházra fogják kitűzni a lengyel zászlót
A magyar-lengyel barátság napja alkalmából a magyar Országgyűlés és a lengyel Szejm elnökének javaslatára március 23-án, kedden Budapesten az Országház homlokzatára kitűzik a lengyel nemzeti lobogót, a lengyel parlament épületét pedig a magyar nemzeti színekkel világítják meg Varsóban – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.Felvonták a magyar nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt a március 15-ei nemzeti ünnepen, hétfő reggel. A zászlót Benkő Tibor honvédelmi miniszter engedélyével vonta fel a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége. A Kossuth Lajos téren néhány érdeklődő követte figyelemmel az idei nemzeti ünnep egyetlen központi programját.Az Országgyűlés megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbítását, de a baloldal ebben nem volt partner
Egész Európában és hazánkban is komoly kihívást jelent a járvány harmadik hulláma, ahhoz, hogy a kormány gyorsan tudjon reagálni a járvány kihívásaira komoly felhatalmazás kell, ezért Varga Judit, igazságügyi miniszternek a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló előterjesztéséről is döntött ma a parlament. Az Országgyűlés kormánypárti többsége megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatot, ám a halálkampányt folytató ellenzék az emberéletek védelme helyett most is a politikai haszonszerzéssel volt elfoglalva. A parlamenti képviselők szavaztak három képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről is: míg Simonka György ügyében 174 igen, egy nem szavazat és egy tartózkodás mellett újabb ügyben függesztették fel a politikus mentelmi jogát, addig Szabó Tímea mentelmi joga megmaradhatott.Az átadásra váró Trianon-emlékműről: nemzethalál és feltámadás
Bár már elkészült, a járvány miatt még nem nyitották meg a közönség előtt a Parlament szomszédságában lévő Trianon-emlékművet, hivatalos nevén a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét. A trianoni döntés 100. évfordulójára épített emlékhely már jóval a megnyitás előtt célkeresztbe került. Az egyik balliberális portálon egyszerűen csak gödörnek nevezték a magyarság tragédiájának emléket állító alkotást. Hallható volt olyan szokásos ellenzéki kritika is, miszerint ezt a gödröt csak azért ásták a Parlament elé, mert a kormány így akarja megakadályozni, hogy az ellene tüntetők elérjék a Kossuth teret. Az egyelőre csak fotókon látható alkotás azonban már első ránézésre is mély, összetett szimbolikával bír az elfogulatlan szemlélő számára. Az Országgyűlés 2011 nyarán döntött a Kossuth tér átépítéséről, valamint az Országház tágabb környezetének megújításáról. A Steindl Imre program keretében építették meg a jelenleg átadásra váró emlékhelyet.Lónak a f*szát után Stop propaganda – Újabb botrányt okozott a parlamentben Hadházy
Ismét megzavarta a mai parlamenti ülést Hadházy Ákos, aki időről időre kényszert érez arra, hogy egy-egy általa készített táblával hívja fel magára a figyelmet, ha már a politikájával nem tudja. Hadházy ezúttal "Stop propagandára" cserélte a "lónak a f*szát" feliratú molinóját, amelyet Kövér László házelnök mögé lógatott be a karzatról. Kövér László az ellenzéki politikus legutóbbi botrányára utalva úgy fogalmazott: méltányolja, hogy Hadházy ezúttal nem a saját gigantikus névjegykártyáját lógatta ide.Ajánljuk még

















