országos bírósági hivatal
Az OBH is üzent Gyurcsánynak: ne fenyegesse a bírákat!
"Attól, hogy egy bírósági per eljárási résztvevői politikusok, az még nem lesz politikai per. Magyarországon csak jelző nélküli perek vannak, ugyanis az Alaptörvény deklarálja az ügyfelek törvény előtti egyenlőségét, amit az igazságszolgáltatás résztvevői minden esetben biztosítanak" - írta az Országos Bírói Hivatal Gyurcsány Ferencnek a Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz ellen született ítéletek és a Varjú László ellen folyamatban lévő büntetőper kapcsán tett megjegyzéseire reagálva. Leszögezik, hogy a politikai alapú elfogultságot sugalló állításokat visszautasítják. Kritizálni a munkájukat - mint írják - lehet, de fenyegetésnek és annak sugalmazásának nincs helye. A DK elnöke hétfőn nem kevesebbet tett, mint az elvtársai elleni eljárások kapcsán politikai bíróságokat emlegetett. Olyan kijelentéseket tett, mi szerint a jobboldali kormány megrendelésére születnének az ellenzéki politikusokat elmarasztaló, akár börtönbüntetéssel sújtó ítéletek. Arra szólított fel, hogy jegyezzék meg az eljáró ügyészek és bírók nevét, mert azok jók lesznek még a rendszer ellen jövőben folytatandó eljárásokban. Blama a köbön: kiosztotta a 444.hu-t az Országos Bírósági Hivatal
Enyhén kínos, amikor egy online portált nyilvánosan tesz helyre az Országos Bírósági Hivatal. Bár már megszokhatta a 444.hu szerkesztősége, hogy a rendőrségi közleményekben igencsak gyakran kell felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire távol áll a valóságtól mindaz, amit az említett portál megszellőztet, a mostani eset viszont nem súlytalan, az OBH pedig nem is hagyta szó nélkül. Mint arról a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben olvasni, a 444.hu internetes portálon 2022. január 21. napján „A bírót rúgják ki, mert ez vérlázító!” címmel megjelent cikk kapcsán a sajtóban megjelent állításokkal kapcsolatban az Országos Bírósági Hivatal hangsúlyozza: valótlan a sajtóban megjelent valamennyi olyan állítás, amely arra utal, hogy az MBVK elnöke az OBH elnöke irányába egy bíró „kirúgásának” igényét fogalmazta volna meg. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.