ötödik orbán-kormány
Orbán Viktor az új kormányról: Harcosok klubja (Videó!)
Miniszterelnöki újraválasztását követően Orbán Viktor ma reggel közösségi oldalán jelentetett meg egy videót új kormányáról. A kormányfő címadása ezúttal talán többet mondd minden szónál: „Harcosok klubja”.Ez sem Gyurcsány napja volt a parlamentben – Kövér és Dömötör is kiosztotta, és még Orbán Viktor is letette az esküjét (Videóval!)
Nehéz napja lehetett az ellenzéki Mókus Örsnek a parlamentben, szeretett vezérüket ugyanis nem kicsit osztották ki a kormánypárti politikusok, miután a Demokratikus Koalíció elnöke napirend előtti felszólalásában kijelentette, hogy törvénytelennek tartja a megalakuló kormányt. Gyurcsány szerint a törvényesség „nem a jogszerűség látszata, hanem a törvényben rögzített népakaratnak való megfelelés”. Nem is hagyta szó nélkül az elhangzottakat Kövér László sem, a Házelnök közölte Gyurcsánnyal: ez volt az első és utolsó olyan felszólalása az Országgyűlésben, amikor Magyarország törvényesen megválasztott kormányát törvénytelennek meri nevezni – legalábbis akkor, ha ő vezeti az ülést. Dömötör Csaba pedig úgy fogalmazott: nem lepődnek meg, hogy egy posztkommunista erő nem fogadja el egy demokratikus választás eredményét. A durcis oviscsoportra hajazó ellenzéki tömörülés egyébként még az alapvető tiszteletre sem képes, a parlamenti képviselőktől elvárható viselkedési normára fittyet hányva kivonultak az ülésteremből, így nem vettek részt a miniszterelnök eskütételén.Szijjártó Péter lehet a paksi bővítés felelőse
Az új kormányban a többi mellett a Külgazdasági és Külügyminisztérium feladatköre is átalakul, három új területtel bővülhet a tárca; sajtóértesülések szerint ezek egyike lehet a paksi atomerőmű bővítésének koordinálása is.Orbán Viktor döntött, itt van az új kormány minisztereinek névsora!
A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok a jövőben a Miniszterelnöki Kabinetirodához tartoznak majd, felügyeletüket Papp Károly látja majd el államtitkári rangban – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda részéről Dömötör Csaba parlamenti államtitkár, miután Orbán Viktor miniszterelnök megállapodott leendő kormányának minisztereivel a következő négy év közös munkájáról.Kormányalakítás: Palkovics ipari, Lázár építésügyi, Navracsics fejlesztési, Csák János innovációs miniszter lehet
Orbán Viktor ötödik kormányában lesznek “új” tárcavezetők is, Lázár János kormányzati források szerint egy építésügyi központú minisztériumit vezethet, Navracsics Tibor egy uniós/területfejlesztésit, Nagy Márton gazdaságfejlesztési súlypontút, Szalai-Bobrovniczky Kristóf a honvédelmit, Csák János pedig egy humán innovációs minisztériumot – indította be az új kabinet összetételéről szóló totót az atv.huAjánljuk még













