óvoda
Késelés történt egy kínai magánóvodában
Három ember meghalt és hat megsebesült a kínai Csianghszi tartományban.Kényszeretetés miatt ítéltek el három óvodai dolgozót
Felfüggesztett börtönre és foglalkozástól eltiltásra ítélt a Székesfehérvári Törvényszék kedden három óvodai dolgozót, aki erőszakkal próbált megetetni egy kisgyermeket – tudatta a Fejér Megyei Főügyészség közleményben.Saját gyermekeiket is mérgezik a balliberális politikusok az LMBTQ-propagandával – Pikó Józsefvárosa EU-pénzből érzékenyít
A Pikó András által vezetett VIII. kerületben a kormány pedofilellenes gyermekvédelmi törvényének hatálybalépéséig szinte semmi sem állta útját az LMBTQ-propaganda terjedésének. A balliberális vezetés közreműködésével az óvodákba is beférkőztek a Soros György alapítványai által támogatott szervezetek érzékenyítő programjaikkal. A kerület vezetői és az álcivilek kiskorúakat is felhasználnak politikai céljaikra, a pandémiát megelőzően a Pride-ra is magukkal vitték óvodás vagy kisiskolás korú gyermekeiket, ahol szivárványos és pártzászlók alatt vonultak – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.Családbarát Zugló – Óvodát zárnak be, szélnek eresztik a dolgozókat
Nagy átszervezés van folyamatban Zuglóban: a XIV. kerület MSZP-s vezetése bezárt egy óvodát, óvónőket bocsátott el, intézményeket vont össze és lemondott egy településrendezési megállapodás keretében építendő óvoda létrehozásáról. A PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy Budapest harmadik legnépesebb kerületében eleve óvodai helyhiány van, ennek ellenére a helyi vezetés lemond az intézményekről, az ott dolgozókról, ráadásul megszüntetik a Zuglói Ifjúsági Centrumot is.Késes támadás történt egy brazíliai óvodában, leszúrtak három gyereket és két alkalmazottat
Három gyereket és két alkalmazottat leszúrt egy 18 éves férfi egy brazíliai óvodában kedden – közölték a helyi hatóságok.Tizenhat óvodást és két óvónőt sebesített meg egy késelő Kínában
Az incidens a Hszinfeng városrész egyik óvodájában történt. A sebesülteket, köztük két, súlyosan sérült kisgyermeket kórházba vitték. A rendőrség őrizetbe vette az elkövetőt és vizsgálatot indított az ügyben.Újra kinyithatnak az óvodák, az általános iskolák alsó tagozatai visszatérnek a tantermi oktatásra
Újra kinyithatnak az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatai (1-4. évfolyamokon) visszatérnek a rendes, tantermi oktatásra. A felső tagozatok és a középiskolák május 10-től térhetnek vissza a tantermi oktatáshoz. A kormányrendelet szerint felnőttképzésben szintén április 19-től ismét lehetségessé válik a jelenléti oktatás, valamint a vizsgák megtartása. Mint korábban megírtuk, Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter levélben tett ajánlásokat az óvoda- és iskolanyitással kapcsolatban; ebben többek között arra kéri az iskolaigazgatókat, hogy legyenek rugalmasak a hiányzásokkal, de az online és a jelenléti oktatást nem lehet keverni.EMMI: lezárultak az idei tankötelezettségi eljárások
Az Oktatási Hivatalhoz 16 480 tankötelezettségi halasztási kérelem érkezett január 15-ig, amelyek legnagyobb részét már el is bírálták, és 96 százalékban helyt adtak a szülők kérelmének - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.Ajánljuk még

















