pápalátogatás
Tóta W. Árpád: „a pápa maga sem hisz már régóta”
Sajnos Tóta W. Árpád is megszólalt Ferenc pápa látogatása kapcsán. Szerinte „a pápa maga sem hisz már régóta”. "Én azt gyanítom, a pápa maga sem hisz már régóta. Túl okos, túl művelt hozzá" - írja.Mária kegyelmébe ajánlotta hazánkat a pápa
Elérkezett Ferenc pápa Magyarországi látogatásának harmadik, befejező napja. Az egyházfő ma fél tízkor tartott katolikus szentmisét a Kossuth téren (az egyetlen regisztrációmentes esemény), amelyre a híveknek külön liturgikus kiskönyv (Adoremus) készült, ITT hozzáférhető. A pápa homíliájában Jézus példáján a megismerésre és a szeretet kifelé való megmutatására szólította fel a híveket. A Szentatya ezt követően délután négykor találkozott a 30 éve újraalapított Pázmány Egyetemen az egyetemi és kulturális élet képviselőivel, ott elmondott beszédében a technológia és a digitalizáció által előidézett disztópia veszélyeire figyelmeztetett. A pápát ezután a Liszt Ferenc repülőtérre kísérte egy delegáció, ahonnan hazaindult. A látogatás első két napjának összefoglalói ITT és ITT olvashatóak.Ferenc pápa: Ne a virtuális világban éljük, hanem a jelenben – Ilyen volt az ifjúsági találkozó az Arénában (Videó!)
Ferenc pápa ma délután a fiatalokkal találkozott a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményen stábunk is részt vett, így személyesen tanúi voltunk, hogy milyen nagy örömmel és szeretettel fogadta az ifjúság a katolikus egyházfőt. Érkezése előtt egy egyórás felvezető program várta az érdeklődőket, amelynek keretében hivatalosan is – nagyközönség előtt – bemutatták a pápalátogatás hivatalos himnuszát, valamint Rúzsa Magdi is fellépett. Ferenc pápa közvetlenül beszéde előtt körbement a fiatalok között, fotózkodott, de arra is volt esély, hogy kezet fogjanak vele a résztvevők. A tanítása után lehetőségünk volt a látogatókkal is beszélgetni, hogy miként élték meg a találkozást a Szentatyával. Többek között Böjte Csaba atya is mesélt arról, hogy miként élte meg ezt a találkozást.Aki mer, az nyer – üzente magyarul a pápa az őt üdvözlő fiataloknak
Délután háromkor kezdődtek a programok és koncertek a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a katolikus fiatalok ezrei várták a Szentatyát. Ferenc pápa fél ötkor adta át üzenetét Magyarország és a világ fiataljainak. Az egyházfő beszédében arra szólította fel a megjelenteket, hogy ne a virtuális térben éljék le életüket, mert – az ő szavaival – ez hülyeség, és merjenek élni, merjenek cselekedni, ugyanis "aki mer, az nyer"!Hogyan gondozd kereszténygyűlölő felebarátodat?
A menny világossága ragyogjon rá a 444.hu és a Telex szerkesztőségére, és töltse meg dallal az ott dolgozó aktivista újságírók szívét.Azt kívánom, hogy találjon rátok Isten áldása minden új napon... Tolerancia. Jelent ez még nektek valamit, kedves haladó felebarátaink? Mert azt elfogadom, hogy ti jobban gyűlöltök minket, mint amennyire mi szeretünk titeket, de mégis, mi végett kell a keresztényeken nyilvánosan gúnyolódni? Miért érzitek szükségét annak, hogy Ferenc pápa látogatása kapcsán hangosan gyűlölködjetek? Fáj valami? Irigyeltek valamit? Így neveltek titeket, vagy hosszú évek kitartó munkája és szorgos gyakorlás kellett a gőgösség kiérleléséhez?"A tevékeny szeretet elve" – Szegényekkel és háborús menekültekkel találkozott Ferenc pápa
Ferenc pápa látogatásának szombati első állomása egy magánlátogatás volt a Boldog Batthyány-Strattmann Otthonban. Ezt követően mai első nyilvános felszólalására az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban kerül sor, ahol a háború menekültjeivel találkozik. Őszentségét Spányi Antal, a Katolikus Karitász elnöke fogadta, aki áldását kérte a szervezet munkájára. A Szentatya ezt követően tanúságtételeket fogadott. A pápa lelkipásztori beszédében kiemelte a "tevékeny szeretet elvét", és cselekvésre szólított a rászorulók érdekében, valamint megköszönte a magyar egyházi közösség munkáját a menekültek megsegítése érdekében.Merjetek élni! – Vak gyerekekkel, menekültekkel, szegényekkel és fiatalokkal találkozik Ferenc pápa apostoli látogatásának második napján (ÉLŐ – FRISSÜL)
Szombaton vak gyerekekkel, majd menekültekkel, hajléktalanokkal, szegényekkel, délután pedig fiatalokkal találkozik Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása második napján. A Rózsák terén a Szentatya többek közt arról beszélt: "az igazi hit kilép a világba, hogy találkozzunk a szegényekkel, és képessé tesz arra, hogy a szeretet nyelvén szóljunk".Ferenc pápa megerősítette azt, hogy Magyarország jó és helyes úton jár!
Megérkezett magyarországi apostoli látogatására a római katolikus egyház feje, Ferenc pápa. Az egyházfő már az első napon találkozott hazánk legfontosabb közjogi méltóságaival, és a találkozókhoz kapcsolódó megnyilvánulásai komoly megerősítést adtak a nemzeti irányultságú kormány bel- és külpolitikájának, emellett megerősítette azokat a hangokat, amelyeket Magyarország és a magyar kormány hosszú idő óta hallat a nemzetek Európájáért, valamint az évezredes keresztény értékek védelméért.A kommunisták által kivégzett mártír testvérének tanúságtételét is fogadta Ferenc pápa (GALÉRIA!)
Elindult Ferenc pápa háromnapos magyarországi apostoli látogatására pénteken – közölte Twitter-oldalán a Vatikán. A tájékoztatás szerint a katolikus egyházfő repülőgépe 8 óra 21 perckor szállt fel a római Fiumicino repülőtérről. Ferenc pápát érkezését követően frissen sült kenyérrel és sóval, jelképes ajándékokkal fogadta hazánk. A Szentatya fehér Fiat 500-asával ment fel a Sándor-palotába, ahol Novák Katalin fogadta. A köztársasági elnök egyebek mellett Szent Erzsébet rózsáját ajándékozza a katolikus egyházfőnek.Ajánljuk még