Pesti Srácok

Ferenc pápa megerősítette azt, hogy Magyarország jó és helyes úton jár!

Ferenc pápa megerősítette azt, hogy Magyarország jó és helyes úton jár!

Megérkezett magyarországi apostoli látogatására a római katolikus egyház feje, Ferenc pápa. Az egyházfő már az első napon találkozott hazánk legfontosabb közjogi méltóságaival, és a találkozókhoz kapcsolódó megnyilvánulásai komoly megerősítést adtak a nemzeti irányultságú kormány bel- és külpolitikájának, emellett megerősítette azokat a hangokat, amelyeket Magyarország és a magyar kormány hosszú idő óta hallat a nemzetek Európájáért, valamint az évezredes keresztény értékek védelméért.

Ferenc pápa Budapestre érkezése után egyenesen a Sándor-palotába ment, ahol fogadta őt Novák Katalin köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök. Írásomban a Szentatya néhány rendkívül fontos gondolatára szeretnék kitérni, ezek ugyanis rendkívüli jelentőséggel bírnak a jelenlegi háborús helyzetben, ráadásul elképesztő mértékű megerősítésben részesítették azt a fajta politikát is, amely a jelenlegi Európában sokak szemében különutasnak számít, ám amelyet az Orbán-kormány 2010 óta következetesen képvisel.

Ukrajna tragédiája, a több mint egy éve zajló orosz–ukrán háború kapcsán egyértelmű elköteleződését fejezte ki a béke mellett, sőt, ennél is tovább ment: egyenesen számon kérte, hogy hol vannak a „háború szólistáival” szemben a békéért tenni akaró, kreatív államférfiak? Miután hazánk – NATO-tagsága és a háborúpárti erők folyamatosan ránk nehezedő, hol nyílt, hol burkolt nyomása ellenére – következetesen a béke szószólója, így joggal jelenthetjük ki, hogy Ferenc pápa részéről egyértelmű megerősítésre került a háború ügyében képviselt álláspontunk.

Ferenc pápa beszédet mond az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel szervezett találkozóján a Karmelita kolostorban 2023. április 28-án. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásra érkezett Magyarországra.<br /> Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Ferenc pápa beszédet mond az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel szervezett találkozóján a Karmelita kolostorban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
PestiSracok facebook image

A Szentatya kiemelte továbbá, hogy példaértékű a magyar családtámogatási rendszer, és kifejezetten példaként állította mások elé országunk 2011-ben elfogadott alaptörvényét, amelyben rögzítésre kerül, hogy „valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét!”. Akár a szíriai és libanoni keresztényekre, akár a több százezer, Ukrajnából érkező háborús menekültre gondolunk, kijelenthető, hogy hazánk eleget tesz alaptörvénybe foglalt kötelességének, amelyet a Szentatya is nagyra értékelt beszédében.

Hihetetlen jelentőséggel bír Ferenc pápa gondolatainak azon része, amelyben „a genderideológia alantas gyarmatosító törekvései” és az „absztrakt szupranacionalizmus” veszélyeire hívta fel a figyelmet. Tudva azt, hogy a magyarság éppen ezekkel az erőkkel és a mögöttük álló gyarmatosító törekvésekkel – amelynek az Európai Egyesült Államok létrahozásának terve éppúgy része, mint a gyermekvédelmi törvényünk folyamatos támadása – vívja legádázabb küzdelmét, kiemelkedőnek értékelhetjük azt, hogy ehhez a küzdelemhez magától a Szentatyától kaptunk most további erőt és támogató szavakat. Azt pedig több mint örömteli látni, hogy azokat a veszélyeket, amelyekkel szemben igyekszünk helytállni, maga a Szentatya is valós veszélynek látja, vagyis helyzetértékelésünk ebben is megerősítést nyert.

Külön örömmel nyugtázhattuk, hogy Ferenc pápa – nemzetünk iránti megkülönböztetett tisztelete jeleként – kifejezte: mint az egyháznak a feje, őrzi azon nagyszerű papok, püspökök emlékét, akik életüket adták hitük vállalásáért a kommunista diktatúra idején, és alaposan ismeri történelmünk évezredes keresztény értékeit, a kereszténységért vállalt kimagasló áldozatainkat. Azzal pedig, hogy a határainkon kívül rekedt, kisebbségi sorba kényszerült nemzettársainkat külön is köszöntötte, a Csíksomlyón bemutatott szentmise után immár másodszor törlesztett egy jelentőset a Szentszék a kisebbségi magyarok felé lévő tetemes adósságából.

A Szentatya szavai után jócskán van és lesz mibe kapaszkodnunk, és az eddigieknél is könnyebben rázhatjuk le magunkról a „háború szólistáinak” és az „absztrakt szupranacionalizmus” képviselőinek alantas célból ránk zúdított hazugságait, támadásait, hiszen maga a katolikus egyház feje, Ferenc pápa erősített meg bennünket abban, hogy nemzetünk összességében Istennek tetsző úton jár. Mindezek után mi mással fejezhetnénk be, mint a Szentatya Himnuszból vett idézetével: Isten, áldd meg a magyart!

Vezető kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.