Pesti Srácok

párbeszéd

Ha az anyját ütötte volna el, biztos nem viccelődött volna a baleseten – Megszólalt az utca embere Gér Mihály párbeszédes képviselő ügyében (Videó!)

Bokor GáborBokor Gábor Magyar ugar 2022 február 18.
Portálunkon többször is foglalkoztunk Gér Mihály ügyével; Albertirsa párbeszédes önkormányzati képviselőjét indította az ellenzék az országgyűlési választáson, ám a politikusról durva, kegyeletsértő posztok kerültek napvilágra. Gérnek néhány évvel ezelőtt volt az Andrássy úton egy súlyos közlekedési balesete, amelyben egy fiatalember meghalt, egy nő pedig maradandó egészségkárosodást szenvedett. A képviselő vétlen volt a történtekben, ám a Facebookon közvetlen utána vállalhatatlan kijelentéseket tett. Olyanokat írt, mint „a kocsim csupa velő meg haj, és tök undi”, majd azzal hencegett, hogy „na, ki ölt ma embert?”, valamint azt írta, „a csajt csak megnyomorította”. Ez már az ellenzéknek is sok volt, így visszaléptették Gért, aki az önkormányzati képviselőségétől nem hajlandó megválni. Ez ügyben forgatott a térségben a Pesti Riporter; azt kérdeztük az albertirsaiaktól, szerintük van-e még helye a politikusnak az önkormányzatnál. Megkerestük Fazekas László – papíron független, ám valójában erősen baloldali – polgármestert is, aki bár bent volt irodájában, nem volt hajlandó válaszolni arra, ő tartana-e a továbbiakban igényt a párbeszédes képviselő munkájára.

Ez a tiszták koalíciója? Márki-Zay válogatás nélkül hív akár bűnözőket is a zsoldjába, a feltétel csak az, hogy Orbán Viktort kell utálni – Vörös Tamás a Karanténvlogban

Magyar ugar 2022 január 15.
Kevesebb mint három hónap van hátra a választásokig, ezért az ellenzék teljes sebességbe kapcsolt. Ez pedig náluk azt jelenti, hogy még aljasabb hazugságok, még brutálisabb rémhírek és még erkölcstelenebb hergelés tölti ki a napjaikat. Ebben különösen jó az összeborult ellenzék közös videója, amelyet Szabó Gergő és vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs a szokásos hévvel fogadott. A mostani Karanténvlogban pedig Vörös Tamás, a józsefvárosi önkormányzat fideszes frakcióvezetője volt a srácok segítségére, aki ugyancsak kapkodta a levegőt az ellenzéki halálkampány újabb stációjánál, amely talán az eddig legdurvább volt. A srácok szerint tényleg vállalhatatlan, hogy az ellenzék tulajdonképpen úgy viselkedik, mintha várná, hogy minél több ember haljon meg. A Karanténvlog természetesen nem hagyta ki a zsidózó Márki-Zay Péter újabb elméncségeit sem, hiszen a vásárhelyi guru azt is kijelentette az ATV-ben, hogy nem válogat a szövetségei tekintetében, tehát a "tiszták koalíciója" bármilyen szerencselovaggal, akár bűnözővel is paktumot köt, nincs is más feltétel, csak utálni kell Orbán Viktort. A műsorban szóba került a DK újabb aljassága, akik az egészségügyi dolgozókat hergelték hazugságaikkal, megfeledkezve arról, hogy ők akarnak kórházakat bezáratni és ők voltak azok, akik sosem emeltek bért semmilyen ágazatban, de a Párbeszéd újbudai megmondóembere is villant egyet, aki dühösen beszélt percekig a semmiről, a mennyországot is megígérve és a legsötétebb poklot hazudva a mai hazai állapotokról. Tanulságos, vicces, de egyben igazán dühítő Karanténvlogot láthattok, tartsatok most is velünk!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.