A Momentum és az LMP nem akar összefogni Juhász PéterrelPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 28. Nem akarnak szövetkezni a baloldali pártok az Együttel - derül ki az Index összeállításából. A lap a reggel megjelent Juhász Péter-interjújukra érkezett reagálásokat gyűjtötte össze, ugyanis a Momentum Mozgalom és az LMP azonnal jelezte, hogy nem kívánnak összefogni az Együttel. A Párbeszéd társelnöke viszont nem zárkózott el a lehetőségtől.
Síp helyett rohadt paradicsommal dobálnák Juhászék OrbántPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 28. A jövő évi választásról szólva Juhász azt mondta az Indexnek: nem hiszi, hogy miniszterelnök-jelöltként indulna, közös jelöltben reménykedik. A „gyurcsányi, MSZP-dominálta” világból nem kér az Együtt, azokkal képezne új pólust, akik elutasítják a 2010 előtti világot – példaként említette az LMP-t, a Párbeszédet, a Momentumot és akár a Kétfarkú Kutya Pártot az Indexnek adott interjúban Juhász Péter.
Az elgáncsolt olimpia után máris beruházásokat követel a PárbeszédPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 14. A napokban végre kiderült, vannak elképzelései a kormánynak a csepeli HÉV-vel, a fővárosi olimpiai pályázat visszavonása után is – írja a Párbeszéd közleményében. Hozzáteszik, ötletek vannak, de egyelőre nagy a bizonytalanság. A Párbeszéd szerint a korábbi hosszú távú terveknek megfelelően meg kell épülnie az 5-ös metrónak.
Nem vallási alapon - A Párbeszéd minden pénteket szabaddá tennePPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 7. A Párbeszéd támogatja a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását, de nem a vallási hagyományok miatt – írja a párt közleményében. Mint fogalmaznak, "a párt Mindenki számít! vitaprogramjában egyértelművé tette: a jövő a négynapos munkahété!"
Nyugati Fény - A szocialisták a Párbeszédet vélik a legolcsóbban megvehető pártnakPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 február 21. Váratlan akcióra szánta rá magát az MSZP vezetése hétfőn – értesült szocialista forrásokból a Nyugati Fény. A portál úgy tudja, Botka László támogatásáért cserébe akár két biztosan nyerhető körzetet is felajánlanának a Párbeszédnek a titkos politikai alku részeként.
Az energiahordozók és a teknőchús mellett a krumplisalátát is importáljuk – Szakértő Kormány S01E13 Ladikpisztoly július 7.
Balhé Ausztriában: elismerte a bíróság a saría jog érvényesülését Világugar augusztus 20. Precedensteremtő lehet az ítélet, így az igazságszolgáltatás akár párhuzamosan is működhet nyugati szomszédunknál.
A Bizottság szerint nyugodtan lőhetik az ukránok a Barátság-kőolajvezetéket, hiszen van még tartalékunk Magyar ugar