párbeszéd
A Fidesz és a sztálinizmus között keresett hasonlóságot Kunhalmi az '56-os megemlékezésen (Videóval!)
Szerény érdeklődés mellett tartotta meg az MSZP Kunhalmi Ágnessel és az általa meghívott demokratikus ellenzéki pártok képviselőivel a megemlékezését Nagy Imre házánál az Orsó utcában - írja tudósításában az Index. A tucatnyi sajtós és a pártok képviselőin kívül két embert azonosított a portál újságírója civilként.Addig szórakoztok, míg a nép beint – Kiakadtak az Együtt és a Párbeszéd szavazói
Óriási a felháborodás a közösségi portálon azután, hogy az Együtt és a Párbeszéd is lemondta az LMP és a Momentum után a közös október 23-ai ellenzéki rendezvényt – írja a SztárKlikk.hu. Karácsony Gergely Facebook-bejegyzése szerint ez Gulyás Márton munkanélküli kérésére történt így, egy másik bejegyzésben a Párbeszéd politikusa azt is elárulja, nem lesz jövőre országgyűlési képviselő, csak akkor akar beülni a Parlamentbe, ha miniszterelnök lehet.A kilencvenes évek balhés vidéki diszkóinak hangulatát idézte az összellenzéki összeborulás (PS-videó)
Magyarország Alaptörvényét tagadó bekiabáló zavarta meg Gulyás Marci Közös Ország Mozgalmának rendezvényét tegnap este az Agórában. Az eseményen részt vett a DK, az Együtt, az LMP, a Korszakváltók, a Liberálisok, MSZP, a Momentum valamint a Párbeszéd is, hogy "fapados körülmények között" írják alá az "új és igazságos választási rendszerről" szóló memorandumot, amely lehetne akár valaminek a kezdete is, de mégsem az.A Párbeszéd először leváltja a kormányt, aztán lefejezi az MNB-t, majd végső csapást mér mindenkire
A kormányváltás után a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) "le kell fejezni" vagyis meneszteni kell Matolcsy György jegybankelnököt és az általa odavitt alelnököket - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a Párbeszéd szóvivője.Már a baloldali választók sem hisznek az ellenzéki összefogásban
A Hirado.hu stábja is ott volt a pénteken zászlót bontó új ellenzéki összefogás rendezvényén, ahol arra kereseték a választ, hogy vajon a kilátogatók mit gondolnak az aktuális összeborulásrólHelyi népszavazást kezdeményezett az Együtt és a Párbeszéd a római-parti mobilgát megépítés ellen
Budapesti népszavazási kezdeményezést adott be az Együtt és a Párbeszéd közösen a római-parti mobilgát megépítése ellen - jelentette be a két párt közös, a budapesti városháza előtt megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján az Együtt Budapesti elnöke.Összefogtak az ellenzéki pártok a bérplafonról szóló népszavazásért
Az MSZP, az LMP, a Párbeszéd, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt is támogatja az állami cégvezetők bérének maximálásáról szóló népszavazási kezdeményezést - közölték az ellenzéki pártok képviselői hétfői közös sajtótájékoztatójukon, Budapesten.Szabó Tímea - A harcos proletárnő, aki valakinek szemébe mondott valamit, valamikor
A PM vadítóan kialvatlan tekintetű vampja a bécsi akcionista mozgalom művészeit a hátsó udvarba parancsoló performanszaival vált - kitörölhetetlenül - a fasiszta elnyomás által megszaggatott, a vidéki használtautószalon-tulajdonosok vadkapitalista dumájával húszéves Opel Astrának kikalapált, de kuplunghibás Zastava-politikát legyártó, a szavazógépek kollektív tudattalanjának labirintusaiban megbújó Minotauruszainak, a nyugati mintademokráciában oly járatlan, tinédzserfiúsan bizonytalanul a takaró alatt matató magyar jobboldal orientációt vesztett hímjeinek Vasorrú Bábájává. Küldetéstudata a férfijellem megregulázására Heller Ágnes szellemi pedellusvesszőjéhez mérhető csak. De ellentétben Heller nagymamával, - aki legalább - ténylegesen szerethető szellemvasút-karakter, Szabó Tímeának még sokat kell haladnia előre a lenini úton, hogy forró, szőrös férfiszívünkbe befogadjuk.Ajánljuk még

















