párbeszéd
Politikai pedofília a Fővárosban – Kisiskolás gyerekekkel sztrájkolnak a tanárok, hogy sztrájkolhassanak
Az alacsony fizetések miatt joggal elégedetlenkedő tanárokra teljesen rátelepedett a Párbeszéd nevű mikropárt és egy noÁr nevű ember, aki híres akar lenni, ezért csinál magának egy ingyenkoncertet a Kossuth térre pedagógustüntetésnek álcázva. A pedagógusok szerdai világnapját élőlánccal indították azok, akik a Kölcsey Gimnáziumból elbocsátott tanárok mellett fejezték ki szolidaritásukat, bár persze kérdés, kinek is van ideje ilyenkor tüntetni, ha nem a Párbeszéd politikai aktivistáinak és nyugdíjas követőinek. Szabó Tímea mindenesetre már a helyszínen tombol. Palya Tamás, a Kölcseyből kirúgott tanár, aki miatt most mások élőláncoznak, időközben elárulta a Szabad Európának, hogy bár elégedetlenkedett általánosságban, speciel ő nem nyomorgott a havi nettó négyszázezeres fizetéséből, amelyet nem senki nem irigyel tőle, csak azért mégis. Mindenesetre havi négyszáz nettóért azért fognak a helyére találni valakit... A Párbeszéd oldalán időközben megdöbbentő képek jelentek meg, amelyen kisiskolások láthatóak, akiket tanáraik az utcára vittek tüntetni. Időközi választást kell tartani Zuglóban, miután a „női Hadházy”, avagy Szabó Rebeka faképnél hagyta a kerületet
Szeptember 18-án időközi önkormányzati választást tartanak Zuglóban, aminek az oka egyszerű, mégis felháborító: Szabó Rebeka, volt zuglói önkormányzati képviselő és alpolgármester ugyaniszuglói választóit cserben hagyva, az egyéni önkormányzati képviselőséget feladva beült a Párbeszéd listás parlamenti mandátumával az Országgyűlésbe. Hogy vajon vesztett-e Zugló Szabó távozásával bármit is, az jó kérdés, de az biztos, hogy ez a történet is bebizonyítja: az ellenzéki politikusok a választók képviselete helyett mindig is a jobban fizető állásokat fogják választani, amint lehetőségük adódik rá. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.