párizs
Egy éve borult lángba a párizsi Notre-Dame, azóta sem sikerült megállapítani a tűz pontos okát
Harangozással emlékeznek meg szerda este a párizsi Notre-Dame-ban a székesegyházban pusztító egy évvel ezelőtti tűzvészről. A tűz pontos okát még mindig nem sikerült megállapítani, de a párizsi ügyészség szerint továbbra sincs arra utaló jel az előzetes vizsgálatok alapján, hogy szándékos gyújtogatás történt volna. A gondatlanság lehetőségét tartja a legvalószínűbbnek a vádhatóság, azt feltételezve, hogy az elektromos rendszer hibája vagy egy nem megfelelően elnyomott cigaretta hatására csaptak fel a lángok egy évvel ezelőtt a nehezen megközelíthető állványzaton.Fertőző köpéssel és harapással fenyegetik a migránsok a rendőröket francia no-go zónákban
Linda Kebbab, a rendőrség hivatásos állományú szakszervezetének egyik vezetője súlyos kritikával illeti Franciaország migránsok lakta, a köztársaság területéről kiszakadt, iszlám „fennhatóság" és irányítás alá tartozó területeit. Linda Kebbab kritikája azért is hiteles, mert a szintén bevándorlói hátterű rendőrnő tudja, mit jelent az iszlamizáció, a radikalizálódás, és azzal is tisztában van, hogy milyen nagy feladatot jelentenek a rendőröknek a no-go zónák. Mivel a francia emberek számára nagy veszélyt jelent, hogy milyen sokan nem tartják be a kijárási tilalmat, a Le Figaro sem finomkodik a no-go zónákkal ebben a feszült helyzetben. Nem "különösen érzékeny városrész"-nek nevezik, ami a politikai korrekt nyelvben eddig szinte kötelező volt, hanem őszintén: "a köztársaság számára elveszett terület"-nek, írjaösszefoglalójában az Origo.Videón: direkt leköhögi a rendőröket egy nő Párizsban és azt mondja, koronavírusos
A nyugat-európai országokban nem sokan nem veszik komolyan a mostani járványt, a francia főváros főként bevándorlók lakta negyedeiben például sok migráns nem értette meg a járvány miatti karantén szabályait, vagy nem érdekelte az őket. Az egyik ilyen negyedben vették videóra, ahogy egy nő szándékosan leköhögi a rendőröket, miközben azt kiabálja, hogy fertőzött.Párizsban drónokkal fognak vadászni a kijárási tilalmat megszegőkre
Franciaországban napról napra nő a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma, ezért a kormány további szigorításokat vezetett be. Akik nem tartják be a szabályokat kemény pénzbüntetésre számíthatnak, sőt akár fél év börtönnel is sújthatják őket.Felfüggesztették a Notre-Dame székesegyház helyreállítási munkáit
A koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a tavalyi áprilisi pusztító tűzvész utáni megerősítési munkákat a párizsi Notre-Dame székesegyházban - közölte a helyreállításért felelős állami szervezet. A meglévő fertőtlenítési lehetőségek nem teszik lehetővé, hogy megfelelően alkalmazni lehessen a koronavírussal kapcsolatos biztonsági szabályokat - így a kötelező biztonságos távolságot - az építkezésen dolgozók esetében, ezért minden munkát meghatározatlan időre felfüggesztenek.A koronavírus miatt a franciák betiltják az 5000 főnél nagyobb rendezvényeket és lefújják a párizsi félmaratont
Franciaországban a járványt okozó COVID-19 koronavírus miatt betiltják a zárt térben tartandó olyan rendezvényeket, amelyeken várhatóan 5000 embernél több venne részt - jelentette be szombaton Olivier Veran francia egészségügyi miniszter.Macron legfőbb politikai szövetségese egy kompromittáló videó miatt mondott le a főpolgármester-jelöltségről
Alig egy hónappal a francia önkormányzati választások előtt lemondott a párizsi főpolgármester-jelöltségről Benjamin Griveaux kormánypárti képviselő, miután egy szexuális jellegű videót tettek közzé róla az interneten.Macronnak menekülnie kellett a színházból, amit megrohamoztak a tüntetők
Sietősen távoznia kellett Emmanuel Macron francia elnöknek péntek este Párizsban egy színházi előadásról, miután tüntetők megpróbáltak behatolni a színházba – írta internetes felületén a Le Figaro című napilap.Szijjártó Péter Párizsban: "Sikeres gazdaságpolitikához nincs szükség migrációra"
Magyarország elmúlt tízéves politikája bizonyította, hogy sikeres gazdaságpolitikához nincs szükség migrációra – mondta pénteken Szijjártó Péter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a bevándorlók integrálásával kapcsolatos miniszteri szintű tanácskozásán elhangzott felszólalásában, Párizsban.Ajánljuk még

















