párizs
Sárgamellényes tüntetések – Ismét dúl az erőszak Párizs utcáin
Az utóbbi hetek békés hétvégi tüntetései után szombaton ismét erőszakba torkollott Párizsban a francia kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők megmozdulása. A tüntetők tizennyolcadik alkalommal vonultak az utcákra, délutánig tucatnyian megsérültek, közöttük rendőrök. A nyolcezer demonstráló mellett körülbelül ezerötszáz emberből áll az a kemény mag, amely a legnagyobb károkat okozza a francia fővárosban.A tizenhatodik szombaton tüntettek a sárgamellényesek
Tizenhatodik alkalommal vonultak utcára szombaton Franciaországban a kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők, akiknek fő célja, hogy életben tartsák a hétről hétre zsugorodó utcai felvonulásokat az Emmanuel Macron államfő által meghirdetett nagy nemzeti vita két hét múlva esedékes végéig.Kigyulladt egy épület Párizsban, nyolcan meghaltak, gyújtogatás történt (Frissítve)
Kigyulladt egy nyolcemeletes lakóépület keddre virradóan Párizsban, a tűz miatt nyolcan meghaltak, egy ember súlyosan, további 27 pedig könnyebben megsérült - közölte a helyi tűzoltóság. A párizsi főügyész bejelentette, hogy az ügyben felmerült a szándékos gyújtogatás gyanúja, és egy nőt, aki a ház lakója, őrizetbe vettek.A rendőri erőszak ellen tüntettek a sárgamellényesek Párizsban
Tizenkettedik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek: a párizsi felvonuláson ezúttal a tüntetéseken megsérült tiltakozókra emlékeztek, valamint a rendőri erőszak, elsősorban a gumilövedékek használata ellen tiltakoztak. A felvonulás végén ismételten incidensek törtek ki: a tiltakozók egy csoportja összetűzésbe keveredett a rendőrökkel, akik könnygázzal oszlatták az embereket.Macron szemeket lövet ki, fejeket veret szét, de az EU-t ez nem érdekli (videó)
Feljelentést tett az általános társadalmi elégedetlenséget két hónapja megtestesítő franciaországi sárgamellényesek egyik vezetőjének, Jérome Rodrigues-nek az ügyvédje vasárnap, miután ügyfele az előző napi párizsi megmozduláson súlyosan megsérült az egyik szemén. Philippe de Veulle szerint a sérülést egy rendőrségi gumilövedék, a rendőrség szerint egy úgynevezett oszlató gránát szilánkja okozta. A rendőrség felügyeleti szerve eljárást indított az ügyben. Morvai Krisztina szerint az Európai Unió a balliberális, illetve a bevándorláspárti kormányok részéről mindent eltűr, de azt nem tűri el, hogy bárhol bevándorlásellenes, "Európai Egyesült Államok"-ellenes konzervatív kormányok legyenek. Úgy véli, ezért gyalázzák folyamatosan hazánkat, ezért akarják destabilizálni Magyarországot.Ismét országszerte tüntettek a sárgamellényesek Franciaországban
Tizenegyedik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton az általános társadalmi elégedetlenséget két hónapja megtestesítő franciaországi sárgamellényesek Párizsban és a nagyobb városokban, annak ellenére, hogy tíz nappal a nemzeti vita megkezdése után Emmanuel Macron államfő és a kormány népszerűségi mutatója növekedni kezdett, és a tüntetők között egyre nagyobbak az ellentétek.Egy hét alatt két migránstábort számoltak fel a hatóságok Párizsban
Több száz migránst szállítottak el a francia hatóságok pénteken biztonságos helyre, akik a Párizstól északra található Saint-Denis utcáin néhány hete éltek egy utcai sátortáborban. Három nap alatt ez volt a második táborkiürítés a francia fővárosban. A Saint-Denis és Párizs határán kialakított utcai sátortáborban négyszáz, elsősorban Afrikából – Szudánból, Eritreából és Szomáliából – érkezett bevándorló élt az utolsó összesítés szerint. Olaszországban öt embert tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy prostitúció céljából nigériai nőket szállítottak Európába – közölték az olasz hatóságok pénteken.Ajánljuk még