parkolás
Olyan sarcot talált ki Pikó, amivel még a baloldaliak sem értenek egyet
Teljesen értelmetlen sarcot róna a VIII. kerületben élőkre Pikó András, Józsefváros baloldali polgármestere. Az új parkolási szabályok szerint fizetőssé tennék a parkolást a kerületben élők számára is, akár 30 ezer forintba is kerülhet az autónkénti engedély. A megszorítás célja elvileg a kerületi parkolók felszabadítása lenne, azonban az nem világos, hogy Pikóék mire számítanak, hova teszik a kerületben élők a már meglévő autóikat. A kerületi Fidesz szerint gazdaságilag nem indokolt az intézkedés, ráadásul a háború okozta gazdasági nehézségek közepette különlegesen érzéketlen lépés ez a kerület baloldali vezetésétől. Meglepő módon utóbbival a kerület egyetlen DK-s képviselője is egyetértett, Stettner pedig azt is belengette, hogy a polgármester javaslata ellen szavaz. Mostanáig mindenki két autót tarthatott ingyen az utcán Józsefvárosban, ehhez képest jövőre 18-30 ezer forintot kérnének éves szinten az első parkolási engedélyért, a másodikért pedig ennél is többet. A „megtisztult baloldal” meséje: Horváth Csaba szerint Hadházy azért nem vizsgálódott a kerületben, mert Zuglóban nincsenek korrupciógyanús ügyek (Videó!)
Minden tiszteletünk Horváth Csabának, Zugló szocialista polgármesterének. A kerület első embere ugyanis olyat tett, amire átlagos emberek nem nagyon lennének képesek: szemrebbenés nélkül képes volt azt mondani a Pesti TV stábjának, hogy Zuglóban nincsenek korrupciógyanús ügyletek. Az elvileg mindenkit (is) elszámoltató Hadházy Ákos éppen ezért nem is vizsgálódott a kerületben, miután kiderült, hogy a Zuglót is magába foglaló választókerületben fog indulni. Mindez azért különösen érdekes, mert Hadházy korábban korruptnak nevezte a kerületi kiskirályt, Tóth Csabát, a jelölése pedig egyértelműen jelzésértékű volt. Látszólag. Mint az Horváth szavaiból kiderül, a korrupcióvadász tehát nem talált – nem is keresett – semmit Zuglóban, ezért mi most segítünk a mókamesternek és polgármester úrnak, valamint a szekszárdi lódoktornak, hogy merre nézelődjenek.