parlament
Bősz Anett kilépett a Párbeszéd-frakcióból, így az akár meg is szűnhet
Az elmúlt napokban vált tulajdonképpen ismertté szélesebb körökben Bősz Anett, a mikroszkóppal is alig mérhető Liberálisok képviselője, amikor az "anyuka" megszólítással kapcsolatos hisztiturnéjába belevágott. Most azt Indexen megjelent vallomásából azt is megtudtuk, a következő botrányt párton belül fogja robbantani, ugyanis kilép a Párbeszéd-frakcióból, amivel párhuzamosan maga a frakció is megszűnhet, valamint súlyos millióktól esik el a párt. Tóth Bertalan MSZP frakcióvezető kijelentette, ha Bősz Anett kilép a frakcióból, mondjon le parlamenti mandátumáról is.Orbán: Európa jövője mi vagyunk - Megalakult az új kormány
Európa gazdasági súlypontja egyre inkább keletre tolódik. Európa jövője mi magyarok vagyunk! - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, aki a pénteki napon a Parlamentben bemutatta új kormánya tagjait. A kormányfő emlékeztetett, új kihívások állnak Magyarország előtt, biztonsági és természeti fenyegetéssel is szembe kell néznünk a jövőben. Ezekhez az új kihívásokhoz, feladatokhoz alakította az új kormányzati struktúrát és választotta ki a megfelelő vezetőket, a minisztereket. A miniszterek, összesen tizenhárman ünnepélyes keretek között tettek esküt, ezzel megalakult a negyedik Orbán-kormány!"Most nyert ügy a magyar ügy, nagy dolgokra vállalkozunk, 12 évre tervezünk" - Letette miniszterelnöki esküjét Orbán Viktor
Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort csütörtökön az Országgyűlés. A Fidesz elnökét - aki 2010 óta tölti be a kormányfői tisztséget - 134 igen szavazattal, 28 nem ellenében választották meg a képviselők. Orbán Viktor - akit 1998, 2010 és 2014 után negyedszer választottak kormányfővé - ezután esküt tett az Országgyűlésben. Orbán Viktor beszédében Szent Istvánt idézte, és elárulta terveit, céljait."Kell egy nemzeti minimum, ami mindenkire nézve kötelező" - Interjút adott a PS-nek a megtámadott református tanácsos (Videó!)
Alig, hogy kiléptünk az országház kapuján, minden ok nélkül, a nélkül, hogy tudták volna, kik vagyunk, ránk támadtak. Meg akarták akadályozni, hogy püspök úr és főtanácsos úr el tudjon menni. Hiába próbáltam beszélni velük, és mondtam, hogy mi nem vagyunk politikusok, csak vendégek. Tovább pocskondiáztak, köpdöstek bennünket - így idézte fel a PestiSrácoknak Gér András, a Református Egyház Zsinatának tanácsosa a kedden Parlament előtt történteket.Vajon leteszi az esküt az ellenzék? Így alakul meg az új Országgyűlés – Kövesse velünk percről percre
Megalakul az új Országgyűlés, amelynek ünnepélyes alakuló üléséről percről percre közvetítünk, így jobb ha nem lapozza el oldalunkat, hanem itt marad velünk! A köztársasági elnök hivatalosan ma kéri fel miniszterelnöknek Orbán Viktort, aki negyedik kormányát alakíthatja meg. Az ellenzéki tüntetők, akik az elmúlt két hétben folyamatosan egymást hergelték a Facebookon és százezres tömeggel készültek megakadályozni az alakulóülést és megbuktatni a még meg sem alakult kormányt, ugyan elkezdtek valami élőlánc félét szervezni hétfő este, de ma reggelre ötvenen sem maradtak, így a szervezők lefújták a "nagy" demonstrációt és hazamentek. Kérdés, a "Mi vagyunk a többség" nevű viccmozgalom képes lesz-e az este hat órára bejelentett demonstráción tömegeket megmozgatni. Mi minden esetre ott vagyunk a Parlamentben és a Kossuth téren is, kövesse velünk élőben, percről percre az eseményeket!Egymást anyázza az ellenzék a becsődölt élőlánc és tüntetéskudarcok miatt
Mondhatni csúfos csődöt mondott az élőlánc létrehozása a Parlament köré, ami ha minden a tervek szerint alakult volna, reggel 6 órakor állt volna fel. Ehelyett alig száz ember volt hajlandó tegnap este 10-órára kimenni a Kossuth térre tüntetni, reggelre pedig csaknem a felére csökkent a létszámuk. Ők páran voltak azok a kitartó forradalmárok, akik bár megpróbálkoztak valamiféle élőlánc kialakításával, az Országház főlépcsőjét sem sikerült végigérniük. Az interneten pedig, ahol mindenkinek nagyobb volt a szája, mint a tettvágya, azonnal érkeztek is az egymást becsmérlő, anyázó, másokra mutogató bejegyzések, valamint hozzászólások.Ajánljuk még

















