parlament
Jakab elszólta magát, nem érdeklik a jobbikos szavazók
Nemcsak politikai értelemben, hanem minden egyéb szinten is feladta magát a Jobbik a DK kedvéért. Alaposan behízelgett ugyanis Gyurcsány Ferencnek az ATV műsorában a Jobbik elnöke, Jakab Péter, majd belerúgott egyet saját pártjának szavazóiba is, akiket alaposan megalázott, mikor azt mondta, nem érdekli, hányan szavaznának a Jobbikra.Forrnak az indulatok a parlamentben (élő tudósítás!)
A KDNP politikusa, Nacsa Lőrinc közösségi oldalán hívta fel előre a figyelmet a DK pedofiltörvény szigorításához való hozzáállására, hiszen Varga Zoltán a bizottsági ülésen nem szavazta azt meg. A mai parlamenti ülésen egyebek mellett szó lesz a lakástörvényről, a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv menetéről és a pedofília büntetésének szigorításáról is. A Jobbik elnöke, Jakab Péter közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy ma is „erős” kérdésekkel készül, amit nem biztos, hogy Kövér László, házelnök „bírni fog idegekkel”. Szerencséjére nem Kövér László vezette az ülést, Orbán Viktor pedig lemosta a színről. A kormányfő szerint a Jobbik a legkorruptabb párt, hiszen az előző ciklusban is eladták magukat egy milliárdosnak, ahogyan most is.Kedden tárgyal a parlament a pedofilok szigorúbb büntetéséről
A házelnök napirendi javaslata alapján a kétnaposra tervezett ülés tizenhárom órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit várhatóan interpellációk, majd azonnali kérdések követnek egy-egy órában. A képviselők dönthetnek a kormány energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvénymódosító javaslatáról. Kedden pedig arról az előterjesztésről is vitáznak a képviselők, amely minden eddiginél jobban szigorítaná a pedofilokra kiszabható büntetést.Kabaréjelenetek a DK háza tájáról – Gyurcsány újabb videójából megtudhatjuk, hogyan írjunk beszédet (mezítláb)
Mi is tehetné teljessé pünkösd szombatját, mint egy újabb Gyurcsány-videó? Amely főhősünk parlamenti kalandjait szándékozik bemutatni; a mai epizódban megtudhatjuk, hogyan készül fel beszédeire. A felvétel megtekintése előtt felhívjuk kedves figyelmüket, hogy a videót semmilyen korosztálynak nem ajánljuk.Parázs hangulatú vitanap van a parlamentben - Őszig marad a veszélyhelyzet (frissítjük!)
A parlament aktuális ülésének második napja reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal indult, amit határozathozatalok követtek. A baloldal ugyan nem szavazta meg a koronavírus-törvény meghosszabbítását a Ház őszi ülésszakáig, de a kormánypárti képviselők igen. Továbbá döntöttek a Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium egyik új tagjáról is, ám erről a szavazásról a baloldal kivonult.Ötnapos üléssel folytatja a parlament a munkáját
A képviselők ma interpellációkkal fordulhatnak a kormány tagjaihoz az Országgyűlésben, kedden pedig szavazásokat tartanak majd, amikor egyebek mellett dönthetnek a koronavírus-törvény hatályának meghosszabbításáról is.Arató: az ellenzék nem oltásellenes, de... – Ma is mélyrepülésben volt az ellenzék az Országgyűlésben
Azonnali kérdések és válaszok órája volt a menün a parlament mai ülésén, ami csak egyet jelenthet: ma is jól szórakoztunk az ellenzék éppen aktuális performanszain, és persze a rájuk adott válaszokon. A hétfői ülésnapon is nagyot mentek a baloldali színvonalbúvárok megnyilvánulásai; oltásellenesség, nyugdíjak és kaviár is került terítékre a hétfői ülésen. Kocsis-Cake Olivio egyből meg is adta az alaphangot, amikor az oltási rendszer összeomlása miatt kárhoztatta a kormányt, csak azért, hogy aztán a túl gyors oltási ütemre panaszkodjon – és hogy megfejtse: csak azért halad jól a vakcinaprogram, hogy Mészáros Lőrinc szállói (és ezek szerint csak az övéi) kinyithassanak. A szellemi mélyrepülés legaljára Arató Gergely tolmácsolásában érkeztünk el, aki megideologizálta, hogy a DK valójában nem is oltásellenes (csak egy "kicsit").A kormány tagjait kérdezik ma az Országgyűlésben
A képviselők a kormány tagjainak tehetnek fel kérdéseket és azonnali kérdéseket ma az Országgyűlésben. A parlament aktuális ülésének zárónapja délelőtt tizenegykor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Az azonnali kérdésekre ezt követően másfél óra áll rendelkezésre, míg a kérdések további hatvan percben hangozhatnak el.Hét általános vitát tart ma az Országgyűlés
Az Országgyűlés ma – a csütörtöki ülésnaphoz hasonlóan – hét törvényjavaslat általános vitáját bonyolítja le. A parlament aktuális ülésének ötödik napja reggel 9 órakor kezdődik. Az elsők között a közokiratokat és az agráriumot érintő törvénymódosítások kerülnek terítékre.Ajánljuk még

















