partizán
A Partizán már be lenne tiltva, Gulyás Márton pedig börtönben ülne egy "igazi demokráciában" | The Fair Right (videó)
A diktatúrák egyik ismérve, hogy a hatalom ellenőrzi a sajtó munkatársait. Ugyanakkor sajtó munkatársainak vegzálása, bíróság elé citálása és ellehetetlenítése a demokrácia ismérve is egyben, attól függően, hogy hol történik az eset. Ha a fényességes nyugaton börtönöznek be újságírókat, youtubereket a különböző gumiszabályokra hivatkozva, az a demokrácia legfőbb ismérve. Mi más is lenne? Hiszen éltek a sajtó- és véleményszabadság jogával, tehát vétettek a demokrácia ellen. Ez ennyire egyszerű. A magyarországi sajtó ennek hallatán örömódákat írt a dicsőséges nyugatról és annak minden értelmezhetetlen törvényéről. Ha azonban nálunk csak hasonló történik, magzatpózban földre vetik magukat, és addig sikítoznak, míg a Szabadság téren meg nem hallja valaki. Lehetőleg olyan, akinek köze nincs Magyarország belügyeihez. Nekünk tényleg kommunizmus kell?
Ne is találgassatok, hiszen minden jóravaló ember azt gondolná, hogy az adó 1 százalékának felajánlása valamilyen jótékonysági célra megy a társadalom nagy részénél. Magyarországon is egyre nagyobb a jóemberkedés, ami azt jelenti, hogy mindez csak szavakban értendő. Amikor a tettekre kerül a sor, a könnyes szemű hősök inkább a szélsőbaloldali Partizánnak küldik a lóvét. Mert hogy ez történt most a NAV kimutatásai szerint, ugyanis az első helyre nem a beteg gyermekeket gyógyító Heim Pál Gyermekkórház, vagy az Országos Mentőszolgálat, sőt nem is a daganatos gyerekeket gyógyítók, más kórházak, vagy állatmentők kerültek, hanem a marxista Gulyás Marciék, akik 416 millió forintot kaptak közel 37 ezer felajánlótól. Mert oda kell a pénz, nincs mese, annál jobb helyen nem is lehetne, aztán másnap lehet ismét sírni a CT és a lélegeztetőgép miatt jóemberkedve. Adódik a kérdés, valóban a leninizmus vagy a sztálinizmus támogatása a fontosabb, tényleg elég a kommunista szólamokkal lelket gyógyítani, a többi már nem számít? Érdemes megnézni az adatokat, ahol láthatjuk, nem holmi megbutított szegénylegények küldtek a Partizánnak közel félmilliárd forintot. Gergő, itt a villamos! – Egész rendesen szívja Karácsony vérét Vitézy a főpolgármesteri vitán (VISSZANÉZHETŐ)
Vitézy Dávid többször is igen kellemetlen helyzetbe hozta a pénteki főpolgármester-jelölti vitán Karácsony Gergelyt, a csak a belvárosi értelmiség köreiben népszerű zsúrfiút azzal, hogy a külső kerületek problémáira is rávilágított, amelyekkel kapcsolatban Karácsonynak semmilyen programpontja nincs. Vitézy szerint ellenben, mint mondta, ideje lenne felszámolni a külső és belső kerületek közötti különbségeket, például úgy, hogy a külső kerületeket is be kellene vonni Budapest kulturális életébe. Na, hát ha valamitől jobban fázik még a vidékieknél is egy belvárosi, az az, ha egy külvárosi mellett kell, hogy üljön a Sas-kabarén. Karácsony kevés sikerének egyikeként büszkélkedett a béremelésekkel a Városházán, amit annak ellenére is keresztülvitt, hogy a Covid miatt mindenkinek meg kellett húznia a nadrágszíjat. A jelenlegi polgármester komoly kihívásnak nevezte, hogy jelenleg mindenki a külső kerületekbe akar költözni és nehéz a budapestieket a városban tartani, bár meg sem fordult a fejében, hogy az ámokfutása elől menekülnek. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.