pedofil
A rendőrség beazonosította és büntetőeljárás alá vonta az Édenkert magyar pedofil közösség több tagját
Az Édenkert nevű, a darkneten működő magyar pedofil fórum több tagját is sikerült beazonosítani és elszámoltatni, a lefolytatott büntetőeljárások jelentős része vádemelési javaslattal zárult – közölte a PestiSrácok.hu-val az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs osztálya. Azt is írták, hogy az interneten és ezen belül a darkneten elérhető gyermekpornográf tartalmak felderítése érdekében továbbra is folyamatos, széleskörű felderítő és monitoring tevékenységet folytatnak, és jelenleg is van folyamatban az ügyben büntetőeljárás. Portálunk tényfeltáró riportsorozatban mutatja be a magyar pedofil hálózatot és annak borzalmas tetteit 2017-ben feltört szerverük adatmentése alapján. Sorozatunk első részében mutattuk meg, hogy a hosszú évek óta működő közösségnek legkevesebb 1025 tagja van. Többségüknek vagy volt már szexuális kapcsolata gyermekkel, vagy a lehetőséget keresi rá és ehhez várt segítséget az Édenkert nevű fórumon.Pedofil-cinkossággal vádolja Orbánt a Párbeszéd, Karácsonyt ez nem érdekli
A főpolgármester nem kíván reagálni arra, a vezetése alatt álló párt, a Párbeszéd által közzétett képre, amelyen Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Polt Péter és Varga Judit látható Kaleta cinkosai címmel – írja a MagyarNemzet.hu.Kocsis Máté: Nyilvános listát kell vezetni a pedofilokról
Valamennyi gyermekvédelmi jogszabályt felülvizsgáljuk és szigorítani fogjuk úgy, hogy a pedofilok ezentúl a legsúlyosabb büntetéseket kapják, ne reménykedhessenek a bíróság enyhe ítéletében sem, és a jövőben nyilvános listákat lehessen vezetni róluk – írta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdai Facebook-posztjában.Nemi erőszakkal vádolt politikus és egy terrorista védőügyvédje is tagja az új francia kormánynak
Jean Castex újdonsült francia miniszterelnök már össze is állította új kormányát, néhányan maradtak eddigi posztjukon és vannak nagy meglepetések is, a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter személye különösen meglepő, számolt be a V4NA.Elfogtak egy pedofil férfit, aki a saját rokonaival fajtalankodott
Egy amerikai szervezet jelzése alapján elfogtak egy 26 éves magyar férfit, aki két kiskorú rokonával szexuális cselekményt végzett. A nyomozók a pedofil férfit június 22-én elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására, amit az illetékes bíróság elrendelt - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szombaton a police.hu honlapon.Angoltanárként dolgozott a Budapesten bujkáló ír pedofil (VIDEÓ)
Írországban gyermekpornográfia miatt körözött férfit fogtak el Budapesten; Daniel C. több, mint három éve bujkált a magyar fővárosban, a VI. kerületben bérelt lakást, kiadásait pedig abból fedezte, hogy magánórákat adott angoltanárként – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu-n szombaton.Vádemelés jöhet az újbudai pedofil ügyében
Lezárult a rendőrségi nyomozati szakasz, hamarosan az ügyészség dönthet a vádemelésről annak a férfinak az ügyében, akinél egy házkutatás során több tucat, 8-10 éves gyerekről készült pornográf képet foglaltak le – tudta meg a PestiSrácok.hu.A liberális Belgiumban a szadista, pedofil sorozatgyilkosok érdemelnek egy második és egy harmadik esélyt is
Óriási felháborodás kíséri Marc Dutroux belga sorozatgyilkos feltételes szabadlábra helyezési eljárását. Vasárnap tízezrek tüntettek Brüsszelben a charleroi-i rémként emlegetett bestiális lánygyilkos kiengedése ellen – írja a Magyar Nemzet. A pszichopata bűnöző ügyében indult nyomozás irányította rá annak idején Pándy András magyar származású állelkész, vérfertőző családirtóra is a figyelmet.Kilenc évet kapott a békési robotikatanár, aki Londonba akarta szöktetni tanítványát
Szexuális erőszakért kilenc évre a legszigorúbb fegyházbüntetést kapta Sz. Z. (34), az a békési robotikatanár, aki tavaly egy tanítványát akarta Londonba szöktetni – írja a Blikk. Ezen kívül eltiltották minden olyan tevékenységtől, amely tizennyolcadik életévét be nem töltött fiatalokkal kapcsolatos.Ajánljuk még

















