pedofília
Az Ügy és Az Ügy (másként) videóelőzetessel: pedofília az oktatás-nevelési intézményekben (szombat, PestiTV, 20.30 és 23.30)
A vétlen és védtelen gyermekek biztonságát, egészséges testi-lelki fejődését nekünk, felnőtteknek kell biztosítanunk. Épp azért, mert ők teljesen kiszolgáltatottak, a mi feladatunk, hogy észrevegyük, ha baj van, ha veszély leselkedik rájuk, ha bántják őket. Mégis sokszor későn vesszük észre. Nekünk kell megvédenünk őket, mert ők nem tudják megvédeni magukat, mégis gyakran az ő szavukat kérdőjelezik meg, miközben talán fel sem fogják, milyen károkat okoz ez. Magyarországon évente több száz kisgyermeket ér szexuális zaklatás vagy akár erőszak. Számtalan esetben éppen azokban az oktatás-nevelési intézményekben, amelyre a kicsiket bízták. A PestiTV Az Ügy című oknyomozó, tényfeltáró műsora négy elképesztő pedofil bűncselekményt mutat be, amelyből kettő még csak nyomozati szakban van, az illető óvó- és tanárbácsikat még meg sem gyanúsították, pedig egyikük néhány éve már bíróság előtt is állt pedofil bűncselekmények vádjával. Műsorunkban megszólal és felidézi fájó történetét egy most 21 éves fiú, akit volt, hogy éveken át hetente ötször erőszakolt meg egy csepeli nevelőintézetben az otthon nevelője. Kinek mi a felelőssége és meddig tart a kompetenciája, mit tehetünk mi, szülők a gyermekeink védelme érdekében, és mire készül a kormány, hogy visszavesse a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeket – kiderül Az Ügy szombat esti műsorából (PestiTV, 20.30 és 23.30). Két pedofillal is kapcsolatot tart a szivárványcsaládos svéd EP-képviselő – íme, a velőtrázó részletek
Fredrick Federley svéd európai parlamenti képviselő, az LMBTQ-jogok és a szivárványcsaládok egyik élharcosa több, mint egy éve él együtt egy börtönből akkor szabadult, 42 éves pedofil férfival. Újdonsült párját szinte azonnal odaköltöztette björbói birtokára, ahol volt férjével/feleségével közösen örökbe fogadott gyermeküket, a 10 éves Lillit neveli. A képviselő új partnerét 2014-ben 9 év börtönre ítélték 22 rendbeli, kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális erőszak és 38 rendbeli gyermekpornográfia vádjával. Svéd lapok szerint januárban szabadult, de már tavaly rövidebb-hosszabb időkre elhagyhatta pártfogó felügyelete mellett a büntetés-végrehajtási intézetet. Ekkor szövődhetett szerelmük Federleyvel. Egyszóval teljességgel kizárt, hogy szörnyű bűneiről új párja ne tudott volna. És ez még mind semmi. A Stoppa Pressarna svéd oknyomozó portál azt is megtudta, hogy Federley már korábban is szoros kapcsolatot ápolt egy norvég pedofil férfival, akivel együtt jártak brüsszeli szexpartikra, melegbárokba. Azt a férfit a közelmúltban ítélték el gyermekpornográf felvételek birtoklása és terjesztése miatt. A 46 éves férfi Telegram-üzenetekben csecsemő- és óvodáskorú gyermekekkel való szexuális együttlétről fantáziált. A vállaltan homoszexuális politikus, Fredrick Federley mindezek ellenére a mai napig nem mondott le. Pártja és a frakciója falaz neki, míg ő állítólag betegszabadságon van. Bayer Zsolt: Oké, akkor maradjunk abban, hogy „nagyon fiatal” és nem „kisfiú” partnerei voltak egykorvolt barátomnak
Bayer Zsolt saját blogján reagált a PestiSrácok.hu tegnapi cikkére, illetve a Magyar Hang gyalázkodó válaszára. A posztban kifejtette: neki a közös beszélgetésekből úgy tűnt, volt újságíró barátja és harcostársa (aki ma, mint megírtuk, a Magyar Hang vezető munkatársa) kisfiúkért járt Thaiföldre, de maradjunk abban, hogy „fiatal fiúkról” volt szó. Emlékezetes: tegnap felhívtuk a Magyar Hang érintett vezetőjét, a Magyar Nemzet korábbi világjáró riporterét, aki nem tagadta, hogy homoszexuális kalandokért utazott távol-keleti országokba, de határozottan tagadta, hogy valaha is igénybe vette volna kiskorúak szolgáltatásait. Kifolyik a pénz Karácsonyék keze közül – Pesti Riporter (videó!!)
A kormány kivérezteti Budapestet, és gyakorlatilag nincs pénze a fővárosnak, csak adóssága – halljuk rendszeresen Karácsony Gergelytől, aki emiatt folyamatosan plusztámogatásokat követel. Az új, baloldali vezetés valójában tetemes pénztartalékot örökölt Tarlós Istvánéktól, csakhogy a szokásos módon folyik ki a kezük közül. A hatalomátvételkor még 212 milliárd forintot meghaladó pénztömeg viszont egyetlen év alatt 161 milliárdra olvadt. Persze a gazdasági válság miatt bőven van, illetve lesz kipótolni való hézag a költségvetésben, ám a tartalékot már jóval azelőtt alaposan megcsapolták, hogy kiderült volna, mekkora lesz a hiány. A fővárosi tartalék leapasztásával egyidőben, ahhoz kísértetiesen hasonlító módon szívódott fel a IX. kerületi pénztartalék jelentős hányada is. Másik riportunkban Óbudára megyünk, ahol egy undorító óvodai pedofilügyet próbál politikai lejáratásra felhasználni a DK, illetve Kiss László, a párt helyi polgármestere.