Pesti Srácok

Az Ügy és Az Ügy (másként) videóelőzetessel: pedofília az oktatás-nevelési intézményekben (szombat, PestiTV, 20.30 és 23.30)

A vétlen és védtelen gyermekek biztonságát, egészséges testi-lelki fejődését nekünk, felnőtteknek kell biztosítanunk. Épp azért, mert ők teljesen kiszolgáltatottak, a mi feladatunk, hogy észrevegyük, ha baj van, ha veszély leselkedik rájuk, ha bántják őket. Mégis sokszor későn vesszük észre. Nekünk kell megvédenünk őket, mert ők nem tudják megvédeni magukat, mégis gyakran az ő szavukat kérdőjelezik meg, miközben talán fel sem fogják, milyen károkat okoz ez. Magyarországon évente több száz kisgyermeket ér szexuális zaklatás vagy akár erőszak. Számtalan esetben éppen azokban az oktatás-nevelési intézményekben, amelyre a kicsiket bízták. A PestiTV Az Ügy című oknyomozó, tényfeltáró műsora négy elképesztő pedofil bűncselekményt mutat be, amelyből kettő még csak nyomozati szakban van, az illető óvó- és tanárbácsikat még meg sem gyanúsították, pedig egyikük néhány éve már bíróság előtt is állt pedofil bűncselekmények vádjával. Műsorunkban megszólal és felidézi fájó történetét egy most 21 éves fiú, akit volt, hogy éveken át hetente ötször erőszakolt meg egy csepeli nevelőintézetben az otthon nevelője. Kinek mi a felelőssége és meddig tart a kompetenciája, mit tehetünk mi, szülők a gyermekeink védelme érdekében, és mire készül a kormány, hogy visszavesse a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeket – kiderül Az Ügy szombat esti műsorából (PestiTV, 20.30 és 23.30).

Az Ügy indulásakor megígértük, hogy olyan, kifejezetten tabunak számító témáknak is utánajárunk, amit másik nem igazán szeretnek feszegetni, mert fájó, mert kényes, mert beszélni is rossz róla, de mégis mindenkit érdekel. Abszolút ilyen tabutéma a pedofília, pláne akkor, ha a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények helyszíne egy oktatás-nevelési intézmény, például egy óvoda.

Az Ügy stábja most górcső alá vette a a szexuális abúzus különböző formáit, méghozzá négy megtörtént, vagy épp történő eset alapján. Több óvodai és iskolai pedofilügy zajlik csak napjainkban. Óbudán az egyik helyi ovi után az egyik általános iskolában is felmerült a pedofilia gyanúja. 5 kiskorú gyermek kért segítséget, akiket állítólag fogdosott, molesztált a tanáruk. A budai agglomerációban ugyancsak egy óvodában ütötte fel a fejét a szexuális zaklatás vádja. Az óvóbácsi egyszer már bíróság előtt is állt, de felmentették, most ugyanabban az óvodában dolgozik és újabb panaszok után újra nyomoz a rendőrség.

Az Ügyben az egyik hazai nevelőintézetben történt legdurvább szexuális bűncselekmények egyik áldozata is megszólal, aki még 14 éves sem volt, amikor a nevelő először megerőszakolta. A Fidesz–KDNP-frakció részben mindezek hatására egy komplex gyermekvédelmi törvénycsomagot készít és terjeszt az Országgyűlés elé még a tavaszi ülésszakban.

PestiSracok facebook image

A műsor másik riportjában a Hérosz Zrt. 10 évvel ezelőtti csődje és a károsultak máig tartó kálváriája kerül fókuszba.

A Hérosz Zrt. a 2000-es évek elején még az ország egyik legjelentősebb építőipari vállalkozása volt, 2010-re mégis úgy ment csődbe, hogy több száz alvállalkozóját nem fizette ki. A felszámolási záródokumentum csaknem 600 hitelezőt vett számba, akinek csak töredékét lehetett kártalanítani a cég értékesített vagyonelemeiből befolyt 3 milliárd forintból.

Az Ügyben megszólal egy olyan károsult alvállalkozó, akinek a kifizetetlen 9 milliós számlája 2-3 évi nyereségének megfelelő összeg, mégis sikerült valahogy túlélnie. Egy olyan kertépítő vállalkozót is bemutatunk, akinek a cége a csodával határos módon menekült meg, miután 20 éve működő vállalkozása összes addigi eredménye elúszott. Hatvankilenc kisvállalkozásnak nem sikerült talpon maradni. Nem úgy a Hérosz tulajdonosainak, akik ma is pompás villában élnek és annyi cégérdekeltségük van, hogy összeszámolni sem lehet. Büntetőjogi felelősségüket nem állapították meg. És mi a helyzet az erkölcsi felelősséggel? Miért mindig csak a kicsik veszítenek el mindent, ha beüt a csőd? Ezt a kérdést feszegetjük.

A PestiTV tényfeltáró és kíméletlen igazságkereső műsorát a megszokott időben, szombaton este 20.30-kor láthatják. Ezúttal az éjszakába nyúlóan, 23.30-as kezdéssel azt is láthatják majd, ami a riportból kimaradt. Az Ügy (másként) címmel a szexuális bántalmazásokat elszenvedő fiú vallomását teljes egészében, vágatlan interjú formájában is levetítjük. A megrázó riportot kizárólag 18 éven felülieknek ajánljuk, megfelelő lelki felkészülést követően, bár kemény lesz, szülőknek mondhatni kötelező. Az őszinte, kegyetlenül fájdalmas vallomást az olykor kifakadó, nem túl irodalmi kifejezések kisípolásával sem zavarjuk meg.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.